Oldalak

2011. február 27., vasárnap

Pici linzerek csokoládéval vagy lekvárral



Tavaly Mézeskalács volt az én gasztroangyalkám, tőle kaptam többek között apró csokoládés csillagokat.
Az ötlet tehát innen jött, de én az egyszerű 3 : 2 : 1  linzertésztát használtam alapnak, tölteléknek pedig csokoládét és házi baracklekvárt.

Hozzávalók:
30 dkg finomliszt
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tojássárgája
csipet só

étcsokoládé
baracklekvár

A lisztet összekeverem a csipet sóval és a porcukorral, elmorzsolom a kockára vágott hideg vajjal, majd a tojássárgáját is hozzáadva összegyúrom. Folpackba csomagolva 30 percre hűtőbe teszem.
3-4 mm vékonyra nyújtom, pici kiszúrókkal szaggatom ki belőle a linzereket, a fele lyukas közepű legyen.
Sütőpapíros tepsibe teszem őket és előmelegített sütőben 170 fokon, nagyjából 10 perc alatt világosra sütöm valamennyit.
Amikor kihűltek, megtöltöm egyik részét lekvárral, másik részét pedig olvasztott étcsokoládéval.
A csokoládés ropogós marad, a lekváros kissé megpuhul, de mindkettő nagyon finom.

2011. február 20., vasárnap

Könnyű zöldségleves






Ezt a levest az anyukámtól tanultam, nagyon szeretjük. A recept megjelent a Kifőztük magazin 2. számában, az újság a szokott módon letölthető az oldalról.

Hozzávalók
  • 3-4 liter zöldségalaplé vagy maradék húsleves
  • 2 szál fehérrépa
  • 4 kisebb sárgarépa
  • 1 kis fej karalábé
  • 1 kisebb zellergumó
  • 4-5 brokkolirózsa
  • 1 kis cukkini
  • 3 szál újhagyma
  • 1 piros színű paprika
  • 1 nagy csokor petrezselyemzöld

A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk és gyufaszál méretűre vágjuk vagy a robotgép megfelelő tárcsájával gyaluljuk. Ha valakinek ez túl vékony, akkor nyugodtan lehet picit vastagabb csíkokra vágni. A brokkolit is kisebb darabokra szedjük, a petrezselyemzöldet apróra vágjuk, az újhagymát felkarikázzuk, a paprikát csíkokra vágjuk.

Az alaplevet nagyobb fazékban feltesszük melegíteni, amikor felforrt, beleszórjuk a zöldségeket, fedőt teszünk rá, és rögtön el is zárjuk a gázt alatta. 10 percig hagyjuk állni, majd tálaljuk a levest. A zöldségek nagyon finom ropogósak és élénk színűek maradnak így, jobban megőrzik az ízüket is.

Tipp: kifőzhetünk valamilyen apró levestésztát külön és tálalásnál mindenki szedhet a levesébe. Készíthetjük csak 1-2 fajta zöldségből is, illetve kihagyhatjuk azokat belőle, amiket a család nem szeret.

2011. február 18., péntek

Hagymás, krumplis pogácsa



Ez a pogácsa is a Kifőztük 2011/ 2. számában jelent meg. Az újság ingyenesen letölthető az oldalról. 

Alapja a jól bevált krumplis pogácsám, ezúttal hagymával ízesítve, így is nagyon finom lett.

Hozzávalók
a tésztához: 
  • 60 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 30 dkg főtt, áttört krumpli
  • 1 dl tej
  • 1 dl olaj
  • 2 dl tejföl
  • 3,5 dkg friss élesztő
  • 2 teáskanál só
a pirított hagymához:
  • 6-7 kisebb hagyma
  • 4-5 evőkanál olaj
a tetejére:
  •  1 tojás 

A hagymákat megtisztítjuk, félbevágjuk és felszeleteljük. Az olajban kis lángon, időnként megkeverve megpirítjuk. Ha kész, megsózzuk és félretesszük hűlni.
A főtt krumplit a tejjel, az olajjal és a tejföllel simára keverjük. A dagasztógép táljába tesszük, belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a sót és a lisztet is. Lágy tésztát dagasztunk, esetleg 1-2 evőkanál víz még kellhet hozzá. Letakarva duplájára kelesztjük.
Lisztezett deszkán 1,5 cm vastagra nyújtjuk és elosztjuk rajta a pirított hagymát. Rövidebb végénél fogva feltekerjük és 20 percig pihentetjük.
Ezután 2-3 cm vastagra nyújtjuk és kiszúrjuk a pogácsákat. A leeső darabokat összegyúrjuk, nyújtjuk és kiszúrjuk. Sütőpapíros tepsire tesszük, egymástól távolabb, mert még nőni fognak. Kelni hagyjuk 15-20 percet. Ezalatt begyújtjuk a sütőt 200 fokra.
A pogácsák tetejét lekenjük a felvert tojással és 25-30 perc alatt készre sütjük.
Amíg az első tepsi sül, addig a másodikat hűvösebb helyre tesszük, hogy ne keljen túl.

2011. február 11., péntek

Színes sajtgolyók



Egy kis színes, sós ennivaló a sok édes után. A recept megtalálható a Kifőztük 2011 / 2. számában is, az újság ingyen letölthető az oldalról!


Hozzávalók
a golyókhoz:

25 dkg tehéntúró / juhtúró
25 dkg natúr házi krémsajt 
10 dkg reszelt trappista sajt
10 dkg reszelt füstölt sajt
1-2 gerezd fokhagyma
só, bors, őrölt szerecsendió

a hempergetéshez:

pirospaprika, reszelt sajt, petrezselyemzöld, szemes mák, szezámmag, lenmag,

A hozzávalókból sajtkrémet keverünk, a fokhagymát préselve adjuk hozzá. Elég sűrűnek kell lennie, ha nem az, akkor teszünk még hozzá kevés reszelt sajtot. Kis tálakba készítjük a hempergetéshez valókat. A sajtot kis lyukú reszelőn lereszeljük, a petrezselyemzöldet apróra vágjuk.

A masszából vizes kézzel kisebb dió nagyságú golyókat formázunk, és a különböző hozzávalókba hempergetjük. Salátával bélelt tálra rakjuk a golyókat. Folpackkal letakarjuk és néhány órára behűtjük tálalás előtt.
Pirított kiflikarikákkal, bagettel, vagy akár ropogós sajtos tallérral is kínálhatjuk.

Tipp: aki szereti a karakteresebb sajtokat, az nyugodtan tehet bele érett camembert-t vagy márványsajtot is.

2011. február 10., csütörtök

Almapalacsinta xukorral és szilvalekvárral



Újabb sütemény a Xukorral készítve, tartalmas leves után második fogásnak is elég.

Hozzávalók
  • 6 nagyobb alma
  • 4 tojás
  • 2 evőkanál Xukor
  • 1 citrom leve
  • 4-5 evőkanál zabliszt
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál őrölt fahéj 
a tálaláshoz:
  • szilvalekvár
Az almákat meghámozom és nagyobb lyukú reszelőn lereszelem. Citromlével meglocsolom, hozzákeverem a tojásokat, a zablisztet, az olajat, a fahéjat és édesítem a xukorral. Ha nagyon sűrű lenne, néhány kanál vízzel hígítom.
Vékonyan kiolajozott palacsintasütőbe evőkanálnyi adagokat teszek a tésztából, ellapítom és mindkét oldalán megsütöm a korongokat. Egyszerre többet is tehetünk egymás mellé, nem terülnek, nem ragadnak össze.
 Forrón tálalom, szilvalekvárt adok mellé.

2011. február 6., vasárnap

Szendvicskeksz csokoládéval vagy szilvalekvárral



Mostanában sorozatban gyártom a kekszeket, a lányok iskolai tízóraiját színesítem velük.
Amikor megláttam Kiskuktánál a szendvicskekszeket, már a hűtőben pihent Elif tésztája. Így ötvöztem a kettőt némi módosításokkal, meg a kicsi kívánsága szerinti szilvalekvárral.
A csokoládés finom ropogós maradt, de nem olyan porzósan száraz, mint a bolti. A szilvalekvárosnál megpuhult a tészta, az olyan lett, mint a lekváros linzerek általában.
A tészta egyszerűen tökéletes! Könnyű dolgozni vele és nagyon finom, Elif köszönöm!

Hozzávalók
a tésztához:
  • 40 dkg finomliszt
  • 1 csapott teáskanál szódabikarbóna
  • csipet só
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg mascarpone
  • 15-20 dkg cukor (nekem elég volt 15)
  • 1 tojás
  • 1 kávéskanál mandulaaroma (ez véletlenül kimaradt)
a töltelékekhez:
  • sűrű szatmári szilvalekvár
  • 1/2 dl tejszín
  • 15 dkg étcsokoládé
 A lisztet elvegyítem a szódabikarbónával és a sóval. A puha vajat habosra keverem a mascarponéval, a cukorral és a tojással, majd hozzáadom a lisztet. Alaposan összegyúrom és 2 részre osztva, folpackba csomagolva hűtőbe teszem 1-1,5 órára.
A sütőt előmelegítem 170 fokra. Sütőpapírral kibélelek két tepsit.
Lisztezett felületen nagyjából 3 mm vékonyra nyújtom a tésztát és 7 cm átmérőjű korongokat szaggatok ki belőle. A tepsin 1 cm távolságot hagyok köztük, majd 8-10 perc alatt világossárgára sütöm őket. Figyelni kell, ne barnuljanak meg!
Amíg hűlnek, elkészítem a csokoládés tölteléket. Kis lábosban felforralom a tejszínt, majd a tűzről levéve beleteszem a kockára tördelt csokoládét. Kézi habverővel keverem, amíg teljesen el nem olvad.
A sűrű krémmel  töltöm a kekszek egyik részét, szilvalekvárral a másikat.
Hűvös helyen hagyom állni néhány órán át, majd dobozban tárolom a kekszeket.

2011. február 4., péntek

Megjelent a Kifőztük 2011/2-es száma!




Megjelent a 12. számunk, ingyenesen letölthető a Kifőztük oldaláról, ahogy eddig is!

Valentin napra habcsókhattyú és bonbonok, hétköznapokra a hamburgerek parádéja, hozzá Limara hamburgerzsemléje, és sok-sok finomság még. Jó sütést-főzést kívánok!