2013. május 27., hétfő

Epertorta glutén- és cukormentes változatban



Ez a torta Évának, a Fakanál blog írójának születésnapjára készült.
Jó időben született, mert ilyenkorra már általában van finom magyar szabadföldi eper, ezzel az igazi minden sütemény.

Hozzávalók 22 cm átmérőjű tortaformához
a tésztához:

  • 3 tojás
  • 12 dkg xilit (nyírfacukor)  (vagy 3 dkg négyszeres édesítő)
  • 12 dkg gluténmentes zabpehelyliszt  (vagy finomra őrölt mandula, mogyoró vagy dió)
  • 1 csapott kávéskanál sütőpor
  • 3 evőkanál olaj
  • 3 evőkanál víz
gluténmentes zabpelyhekről itt olvashatsz! 

a krémhez:

  • 30 dkg tejföl
  • 10 dkg xilit (nyírfacukor)   (vagy 2,5 dkg négyszeres édesítő)
  • 4 dl tejszín alaposan behűtve
  • 1 citrom leve
  • 40 dkg eper 
  • 20 g zselatin
a torta oldalára és tetejére:

  •  kb. 60 dkg eper
  • citromfűlevelek

Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, alsó-felső sütésmódban, a tortaforma aljába sütőpapírt vágunk.
Habosra keverjük az egész tojásokat a xilittel, legalább 10 percen keresztül, végül beleöntjük az olajat és a vizet is. A sütőporos zabpehelylisztet kézi habverővel óvatosan a tojáshabba forgatjuk.
Beletöltjük a tésztát a tortaformába, és a sütő legalsó sínjére téve nagyjából 25 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd körben késsel elválasztva a formától egy tálra csúsztatjuk.
Ha van állítható tortakarikánk akkor azt a tészta köré rakjuk, ha nincs, akkor elmossuk a tortaformát és visszatesszük bele a tésztát.
Az epret megmossuk, megtisztítjuk és 40 dekányit a citromlével pürésítünk. A feléhez egy kis lábosban hozzákeverjük a zselatint, és félretesszük.
A tejfölt elkeverjük a xilittel és a maradék eperpürével. Kis lángon kevergetve feloldjuk a zselatint, hozzávegyítünk néhány kanállal a tejfölös krémből, majd ezt az egészhez adjuk, jól elkeverjük.
A tejszínt habbá verjük és beleforgatjuk az epres krémbe.
A tésztát körben kirakjuk félbevágott eperszemekkel és beleöntjük a krémet. Hűtőbe tesszük legalább 3-4 órára dermedni.
Tálalás előtt egy késsel körben elválasztjuk a formától, eltávolítjuk a tortagyűrűt. A torta tetejét kirakjuk eperrel, és néhány citromfűlevéllel díszítjük.

Tipp: a zabpehelylisztet saját magunk is elkészíthetjük, kávédarálóval megőrölve a zabpelyhet.

A xilitről azaz a nyírfacukorról itt lehet olvasni bővebben, illetve meg is lehet vásárolni.

Az étel akkor gluténmentes, ha betartjuk a gluténmentes ételkészítés szabályait, és valamennyi felhasznált alapanyag a gyártó által garantáltan gluténmentes. 


Mivel érkezett egy kifogásoló komment, beírtam a zab alternatívájaként a mandulát, de készülhet az alap dióval, mogyoróval, vagy akár ezek keverékével is. Így a sütemény egészen biztosan gluténmentes.
Ezen kívül lehet gluténmentes lisztkeverékkel is készíteni, aki a diétája miatt csak ezt használhatja, az természetesen ne térjen el ettől.









2013. május 22., szerda

Csokoládétorta rumos meggyel




Ez a recept a Kifőztük magazin májusi számában jelent meg, az újság ingyenesen letölthető az oldalról.

A gyönyörű üveg tortatálat a SütniFőzni konyhafelszerelési webáruház biztosította.

Hozzávalók 22 cm átmérőjű tortaformához
a piskótához:
  • 4 tojás
  • 16 dkg cukor
  • 16 dkg liszt
  • 2 kávéskanál sütőpor
  • 4 evőkanál olaj
  • 4 evőkanál víz
a krémhez:
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 3 dl tejszín
  • 10 dkg porcukor
  • 1/2 dl a rumos meggy levéből
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 25 dkg vaj
  • 1 nagy üveg rumos meggy  (720 ml-es normál befőttes üveg)
a maradék meggylé a lapok spricceléséhez kell

Először a krémet készítjük el, mert annak hűlnie kell. A rumos meggyet szűrőbe téve lecsöpögtetjük.
A tejszínt forráspontig melegítjük a cukorral és a meggylével, majd a tűzről levéve beletördeljük a csokoládét. Kézi habverővel simára keverjük, hozzáadjuk a kakaóport is, és a vajat. Ha kihűlt, akkor a hűtőbe tesszük.
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, alsó-felső sütésmódban. Sütőpapírt vágunk a tortaforma aljába.
Robotgéppel habosra keverjük a tojásokat a cukorral, legalább 8-10 percen keresztül.
Ezután belecsurgatjuk az olajat és a vizet, majd kézi habverővel óvatosan hozzáforgatjuk a sütőporos lisztet. 
A tésztát a formába töltve a sütő legalsó sínjére tett rácson kb. 30 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)
A piskótát a formában hagyjuk hűlni 10-15 percig, majd utána rácsra tesszük.
Ha teljesen kihűlt, 3 lapra vágjuk. A krémet robotgéppel habosra keverjük, három részre osztjuk. 
A rumos meggyből félreteszünk 17 szép szemet a díszítéshez.
Az első piskótalapot megspricceljük a meggy levével, megkenjük a krém harmadával, és megszórjuk rumos meggyel. Erre jön a következő lap, szintén meggylé, krém és meggy kerül rá. A tetejére tesszük a harmadik lapot, kissé lenyomkodjuk.
A maradék krémből csillagcsőrös habzsákba szedünk 16 teáskanálnyit és a tortát kívülről lekenjük a többi krémmel. 
A tetejét díszítjük a krémrózsákkal és a meggyszemekkel. Legalább néhány órára hűtőbe tesszük.

Tipp: ha nincs kéznél rumos meggy, akkor egy üveg meggybefőttet használunk a tortához. Ebbe az elkészítés előtti napon öntünk kevés rumot, vagy rumaromát, így másnapig átveszi az ízét.

2013. május 16., csütörtök

Spárgás pite



Ezzel az étellel leptem meg Páfrányt utólag, anyák napi ebédként. Hála érte Piszkének,, nagyon finom, készen vett tésztából villámgyorsan meg is sült, fél óra alatt ebéd lett belőle.
Kicsit módosult a recept az itthoni alapanyagok szerint, a dupla adag sajt nem rontott rajta.

Hozzávalók 2 főre főételként:

  • 30 dkg leveles vajastészta (nálam a Lidl-ben kapható friss változat)
  • 25 dkg zöld spárga
  • 25 dkg camembert sajt
  • 4 szelet füstölt szalonna  vagy bacon
  • só, bors
  • 1 tojássárgája
Bekapcsoljuk a sütőt 200 fokra, alsó-felső sütésmódban.
A spárgákat  megmossuk és leszárítjuk, levágjuk az alsó végeket.
A szalonnát apró kockára vágjuk, kis lángon kisütjük a zsírját.
A tésztát kitekerjük, és a sütőpapírral együtt tepsibe tesszük. (ha valaki nem előre kinyújtott tésztával dolgozik, akkor késfok vastagságúra kell nyújtani és sütőpapírral bélelt tepsibe tenni).
Körben a szélétől befelé egy centivel egy kés hegyével keretet húzunk, de nem vágjuk át a tésztát.
Kirakjuk a kereten belül a vékonyra szeletelt sajttal, erre jönnek a spárgák, végül megszórjuk a szalonnadarabkákkal, meglocsoljuk kevés kiolvadt zsírral. Megszórjuk sóval, tekerünk rá borsot, a tészta szélét megkenjük a tojássárgájával és nagyjából 20 perc alatt megsütjük.



2013. május 13., hétfő

Kinder bueno torta


Hétvégén tartottuk a gyerekek születésnapját. Ez a torta a nagylánynak készült. Nagyon finom, de elég tömör lett, csak egy vékony szeletet lehet enni belőle.
Azt hiszem ki fogom kísérletezni egy picit könnyebb összetételben is. A család a kóstolás közben is adott pár jó ötletet, alakul a dolog.

Hozzávalók 26 cm átmérőjű tortaformához
a tésztához:

  • 4 tojásfehérje
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál olaj
  • 1,5 evőkanál liszt
  • 1,5 evőkanál zsemlemorzsa
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 10 dkg dió durvára vágva
  • 40 dkg csokoládés mogyorókrém (Nutella)
a krémhez:

  • 5 dl tej
  • 2 dl habtejszín
  • 6 tojássárgája
  • 12 dkg cukor
  • 50 g étkezési keményítő
  • 2 teáskanál vaníliakivonat
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 15 dkg puha vaj
  • háztartási keksz
a tetejére:

  • kakaópor

Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra alsó-felső sütésmódban, és sütőpapírt vágunk a tortaforma aljába.
A fehérjéket kemény habbá verjük, apránként hozzáadva a cukrot, végül beleöntjük az olajat. Kézi habverővel beleforgatjuk a sütőporos lisztet és a morzsát is.  Beleöntjük a masszát a tortaformába, tetejét megszórjuk a dióval és 15-17 perc alatt megsütjük.
Tortatálra csúsztatjuk,  felmelegítjük egy kicsit a mogyorókrémet és megkenjük vele a tészta tetejét. A tésztaalapot 10-15 percre fagyasztóba tesszük, így könnyebb lesz majd rákenni a krémet.
A tojássárgákat kikeverjük a cukorral, a keményítővel, a vaníliakivonattal, a tejjel és a tejszínnel. Kis lángon folytonos keveréssel besűrítjük. Elfelezzük, az egyik részhez adjuk az apróra tördelt csokoládét és a kakaóport, simára keverjük. Mindkét krémet kihűtjük.
Habosra keverjük a vajat, egyik felét a csokoládés krémhez keverjük, másik felét a sárga krémhez.
Kivesszük a fagyasztóból a tésztát, elkenjük rajta a sárga krémet, kirakjuk tejbe mártott háztartási kekszekkel, majd rákenjük a csokoládés krémet is. Ennek tetejét elsimíthatjuk, vagy borzasra is igazíthatjuk.
Hűtőbe tesszük legalább 2-3 órára. Tálalás előtt megszórjuk kakaóporral.

2013. május 5., vasárnap

Mézeskalács ajándék anyák napjára




Az én anyukám ezeket a mézeseket kapja anyák napjára.

A második képen együtt van több generáció. Dédanyám 18 évesen, 1909-ben. Ő horgolta a mézesek alatti terítőt. Két év múlva már férjhez megy, és öt év alatt négy lányt szül.
A legkisebb közülük az én nagymamám, a mellette lévő képen látható. Gyönyörű nádszálkarcsú elsőbálozó 21 évesen, 1937-ben.
A II. világháború zivataros évében megy férjhez és 1941-ben megszületik az anyukám. Őt már megmutattam a szülinapi tortájával.
Dédanyám és nagymamám is erős nő volt, pedig nem volt könnyű a sorsuk, a történelem alaposan megcibálta őket is. Szép kort értek meg mindketten, sokáig velünk lehettek.

2013. május 3., péntek

Almás pite kelt tésztából



Ideális a tél végi kissé már fonnyadtabb almák felhasználásához, de nagyon finom lesz majd a nyári savanyú rétesalmával is.

Ez a recept is a Kifőztük újságban jelent meg, a magazin ingyenesen letölthető az oldalról!


Hozzávalók 38 x 28 cm-es tepsihez

a tésztához:
  • 25 dkg rétesliszt
  • 25 dkg finomliszt
  • 1 kávéskanál só
  • 8 dkg porcukor
  • 3 dl tej
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 dl olaj
  • 1 tojás
a töltelékhez:
  • 3 kg alma 
  • 2-3 evőkanál cukor
  • 2 citrom leve és reszelt héja
  • 1-2 teáskanál őrölt fahéj
  • kevés darált keksz vagy zsemlemorzsa
a tetejére:
  • 1 tojás (elhagyható)
  • porcukor

A tészta hozzávalóiból kelt tésztát készítünk, nagyon lágy, szinte ragacsos lesz. Letakarva duplájára kelesztjük.
Ezalatt megtisztítjuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük az almát. Rögtön összekeverjük a citromlével így nem barnul meg nagyon. Megkóstoljuk és ízlés szerint édesítjük, belekeverjük a fahéjat és a citromhéjat is. 
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk és elfelezzük. Bekapcsoljuk a sütőt 190 fokra, sütőpapírt vágunk a tepsi méretének megfelelően.
Az egyik tésztát kinyújtjuk a lisztezett sütőpapíron és belehúzzuk a tepsibe. Kevés darált kekszet szórunk a tésztára és elosztjuk rajta a kinyomkodott  almatölteléket. Befedjük a másik kinyújtott lappal, a széleken kissé be is nyomkodjuk a tésztát. Ha szeretnénk fényes tetejű süteményt, akkor megkenjük a kevés vízzel elkevert tojással. Villával sűrűn megszurkáljuk, hogy a gőz sütés közben távozni tudjon.
Nagyjából 35-40 perc alatt megsütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, tálalás előtt vágjuk kockára, megszórjuk porcukorral.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...