Oldalak

2014. május 30., péntek

Epertorta görög joghurttal


Hozzávalók 26 cm átmérőjű formához
a tésztához:
  • 2 tojás
  • 8 dkg cukor
  • 8 dkg liszt
  • 1 csapott kávéskanál sütőpor
  • 2 evőkanál víz
  • 2 evőkanál olaj
a krémhez:
  • 40 dkg eper
  • 1 dl citromlé
  • 25 g zselatin
  • 40 dkg görög joghurt
  • 4 dl tejszín alaposan behűtve
  • 10 dkg porcukor
a tetejére és az oldalára:
  • kb. 60 dkg eper
  • mentalevél
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra alsó-felső sütésmódban, a tortaforma alját sütőpapírkoronggal béleljük.
Habosra keverjük az egész tojásokat a cukorral, ez robotgéppel is legalább 10 perc, beleöntjük az olajat és a vizet, majd kézi habverővel hozzáforgatjuk óvatosan a sütőporos lisztet.
A tortaformába öntjük és 10-12 perc alatt megsütjük a piskótát. Kivesszük a formából, rácson hagyjuk hűlni, a formát elmossuk és visszatesszük bele a tésztalapot. (az alján rajta marad a sütőpapír!)
Kirakjuk az oldalát félbevágott eperszemekkel körben.
A krémhez botmixerrel pürésítjük az epret a citromlével, a püré felét kis lábosba öntjük, kézi habverővel elkeverjük benne a zselatint és félretesszük.
A maradék eperpürét összekeverjük a joghurttal és a porcukorral, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt is. A zselatint kis lángon kevergetve feloldjuk, majd a tűzről levéve belevegyítünk 4-5 evőkanálnyi joghurtos krémet, és ezután csurgatjuk folytonos keverés mellett a többihez.
A krémet a tortaformába töltjük óvatosan, tetejét elsimítjuk és hűtőbe tesszük legalább 3-4 órára.
Tálalás előtt vékony pengéjű késsel körben elválasztjuk a tortát a formától, lekapcsoljuk a karimát róla, és a sütőpapír alá nyúlva tálra csúsztatjuk. Tetejét kirakjuk félbevágott eperrel és díszíthetjük menta-, vagy citromfűlevéllel.

A piskótalap mindig kissé zsugorodik a hűlés során, ezért nem látszik most alul, mert a saját formájába tettem vissza, és a krém becsurgott a lap és a karima közé.
Ha ez valakit zavar, akkor állítható tortakarimával kell körbevenni a lapot. Vagy süssünk nagyobb piskótalapot és abból vágjuk ki pontosan a tortaforma méretével egyező lapot.

Tipp: a formát körben nagyon vékonyan kikenhetjük olajjal, így könnyebb eltávolítani a karimát tálalás előtt.


2014. május 27., kedd

Mézeskalács köszönetajándék esküvőre madarakkal

Néha érkeznek olyan kérések is, hogy a meghívó díszítése szerepeljen a mézesen.

Így volt ez Kati és Szabi esetében is, a kismadarak lettek a mézes díszei. Megkaptam a meghívót és némi egyszerűsítéssel került a motívum a mézesre.