Oldalak

2009. október 19., hétfő

Otelló-habos torta


Lehet, hogy már unalmas, de én még mindig az otelló szőlő bűvöletében élek. Így született ez a torta is, színe mellett az íze is csodás lett.
Hozzávalók:
tészta:
3 tojás
9 dkg cukor
7 dkg liszt
2 dkg kakaópor
1 ek.olaj
1 ek.rum
krém:
25 dkg házi krémsajt vagy mascarpone
2 dl otelló szőlőlé
2 dl tejszín
15 dkg cukor
1 nagy citrom leve
20 gr zselatin
tetejére díszítéshez: tejszínhab, cukor, otelló szőlőszemek


Az egész tojásokat a cukorral robotgéppel sűrű habbá verem, legalább 10 percig, belecsorgatom az olajat és a rumot,  kézi habverővel beleforgatom a kakaós lisztet majd a sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm.
Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15 percig sütöm, a formában hagyom kihűlni.
A krémhez a szőlőből levet nyerek, ez történhet gyümölcscentrifugával, vagy a leszemezett szőlőt egy lábosban kis lángon megpárolom, és utána átnyomom egy szűrőn.
A citromlébe teszem a zselatint, kis lángon kevergetve feloldom benne.(nem forralom!)
A tejszínt habbá verem a cukorral, hozzáadom a krémsajtot, ezzel is habosítja tovább a robot még legalább 5 percig, ezután jön bele a szőlőlé.
A zselatinhoz teszek 3 ek.krémet, elvegyítem egy kézi habverővel benne, majd az egészet a többihez forgatom. Beleöntöm a tortaformába a kihűlt tészta tetejére.
Most pár csepp szőlőlét tettem még a tetejére és elhúzogattam egy fogpiszkálóval, így ment egy éjszakára a hűtőbe. (elég neki kb. 3 óra is)
Díszítéshez habbá verem a tejszínt pici porcukorral  (habfixálóval,ha sokáig szépnek kell lennie)
rózsákat nyomok a tortára egy habzsákból, és mindegyikre egy szőlőszemet teszek.

14 megjegyzés:

  1. nagyon jó lett!:) nézd meg, én mit raktam fel ma:D

    VálaszTörlés
  2. Csodás, nagyon finom lehet! :))

    VálaszTörlés
  3. Dehogy unalmas!! Gyönyörű!!! :-))

    VálaszTörlés
  4. Starfokker köszi, megnézem.

    Egycsipet, Limara, Yasmine köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Szép nagyon,gratulálok!Lehet a lekvárt én is felrakom,mert nagyon jó a színe.

    VálaszTörlés
  6. Moha, hogy ez milyen gyönyörű!

    VálaszTörlés
  7. Szia, ha van kedved játszani, gyere!
    http://lekvaroskukta.blogspot.com/2009/10/valaszok-1-miert-jo-napjainkban.html

    VálaszTörlés
  8. Andi tedd fel, ugye milyen gyönyörű minden ami otellóból készül!

    Judith, Szepyke köszönöm!

    Lekvároskukta megyek!

    VálaszTörlés
  9. 26cm-es tortaformához jó ez a mennyiség vagy növeljem? Jó vastag krém-réteget szeretnék...:)

    VálaszTörlés
  10. Rita igen, ez is abban készült, mindjárt bele is írom a receptbe! Elfelejtettem, pedig oda szoktam írni, bocsánat!

    VálaszTörlés