Oldalak

2011. április 24., vasárnap

Mozart golyó házilag



Szokásomtól eltérően ez most egy "körülbelül" recept lesz, mert minden alkotóeleme maradék volt, és nem méricskéltem le őket.

Hozzávalók 10 db-hoz

  • kb. 20 dkg marcipán (maradt zöldre színezett a Kifőztük tortából)
  • kb. 10 dkg mogyorónugát (az Aldiban vett csomag nagyjából fele)
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 kávéskanál étolaj
A nugátot 10 egyforma kockára vágom, majd a két tenyerem közt golyóvá gömbölyítem. Beteszem a hűtőbe fél órára. A marcipánt is 10 részre osztom, egyenként golyót formázok belőle, ellapítom, közepébe teszem a nugátot és újra golyóvá formálom. Visszateszem a hűtőbe újabb fél órára, türelmetlenek a mélyhűtőbe is tehetik.
Vízgőz fölött felolvasztom a csokoládét az olajjal, a golyóbisokba fogpiszkálót szúrok és megmártom őket a csokoládéban. Alufóliával borított gyurmába szurkálom bele, így a golyóknak nem lesz talpa.
Megint hűtés következik, nagyjából 20 perc, majd óvatosan kihúzom a fogpiszkálót a golyókból és máris lehet enni!

11 megjegyzés:

  1. Köszönöm a receptet, és az ötletet a "gyurmás talpról". Logikus, ennek ellenére még soha nem jutott eszembe, hogy ilyen mártogatós, lecsöpögős cuccot csináltam. Mégegyszer köszönöm, és Kellemes Ünnepeket!

    VálaszTörlés
  2. Hümm... szóval, hogy érthető legyen a mondatom:D

    ...soha nem jutott eszembe, mikor az ilyen mártogatós... :DDD

    VálaszTörlés
  3. Krisztina nagyon szívesen! Látod mire jó, ha az embernek gyereke van, a gyereknek meg jó sok gyurmája:))
    Cserébe a kölcsönzésért megkapja a lecsöpögött csokit:)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Moha! Nagyon szuper ez a recept, azt hiszem nagyobb mennyiségű marcipánt kéne beszereznem valahonnan.

    Szeretnélek meghívni egy játékra, amennyiben van kedved!
    Részleteket itt találsz: http://ilikekonyha.blogspot.com/2011/04/husvet-medvehagymas-currys-rozskeksz-es.html

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jónak néz ki ez a recept! Az én lányom epret forgatott fehér és belga csokiba, fogpiszkálóra szúrta és egy almába döfte, ami egy kis tálkában volt.Mi almába szoktuk fúrni a száradni váró dolgokat....a végén a lecsöpögő csokival együtt meg lehet enni az almát :)

    VálaszTörlés
  6. Titi köszönöm, megnézem a játékot, köszönöm a meghívást!

    Bori finom lett, a férjem szerint jobb, mint az eredeti, mert nem olyan édes.
    Az alma is nagyon jó ötlet, főleg a kis kukták járnak jól a végén:)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    A recepten kivul nekem a tanyer is felkeltette az erdeklodesemet. Gyonyoru. Meg szabad kerdezni, honnan van?
    Zita

    VálaszTörlés
  8. Szia Zit! Ez a gyönyörű tányér és a hozzá tartozó leveses csésze már szerepelt a blogon, itt is:http://mohakonyha.blogspot.com/2009/12/borleves.html

    A nagypapám gyűjtőszenvedélyének eredményeként került a családba, legalább 50 évvel ezelőtt, és ez az egy darab van belőle.

    VálaszTörlés
  9. Szia. nagyon tetszik a recepted, csak nem tudom a nugátot beszerezni. ma kerestem az aldiban de nem tudták miről beszélek... máshol is kapható?egyáltalán milyen bolti részlegen kell keresnem? és hogy néz ki? úgy szeretném karácsonyra megcsinálni a golyókat:)

    VálaszTörlés
  10. Szia Beáta, sajnos nem tudom, hogy hol lehetne máshol venni. Esetleg írd be a keresőbe, hogy nugát házilag, nem olyan nehéz dolog elkészíteni egy kisebb adagot, így elkészülhet a Mozart is.

    VálaszTörlés
  11. Beáta itt egy egyszerű recept hozzá: http://www.ritakonyhaja.hu/nassolda/sutes-nelkuli-edessegek/2290-nugat-hazilag-recept.html

    VálaszTörlés