2011. január 31., hétfő

Áfonyás csíkos keksz



Először Kicsi Vúnál fedeztem fel ezt a kekszet, később láttam, hogy Yasmine is megsütötte. Uzsonnabővítés céljából készült, elsősorban a lányoknak. Nagylánynak ízlett, a kicsi közölte, hogy az áfonyát cseréljem le benne szatmári szilvalekvárra. Kipróbálom majd úgy is, érdemes a kicsire hallgatni, jó ötletei vannak.
Kicsi Vú receptjét követtem, a féldekás sallangokat elhagyva:)

Hozzávalók     35-40 db kekszhez
a tésztához:
  • 12 dkg vaj
  • 7 dkg porcukor
  • 1 evőkanál házi vaníliás cukor
  • 2 tojássárgája
  • 22 dkg liszt
  • csipet só
a töltelékhez:
  • 10 dkg aszalt vörös áfonya 
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 citrom leve és reszelt héja
A liszthez keverem a cukrot, a vaníliás cukrot, a csipet sót és elmorzsolom a vajjal. Hozzáadom a két tojássárgát is, majd gyors mozdulatokkal összegyúrom a tésztát. Folpackba burkolva hűtőbe teszem fél órára.
Ezalatt elkészítem a tölteléket: az áfonyát pár perc alatt összefőzöm a citromlével, a cukorral és a reszelt citromhéjjal. Hűlni hagyom, majd aprítógépben pürésítem.
A tésztát lisztezett deszkán 30 x 20 cm-es téglalappá nyújtom és 5 egyforma csíkra vágom fel. 4 csíkot megkenek a töltelékkel, egymásra rakom őket, tetejére kerül az 5. csík. Kissé összenyomom, majd folpackba burkolom a rudat és legalább 1 órára a hűtőbe teszem. (Maradhat tovább is.)
A sütőt bekapcsolom 180 fokra és egy nagy tepsit kibélelek sütőpapírral.
A tésztarúdból éles késsel nagyjából fél centis szeleteket vágok és a tepsire teszem őket. 10-12 perc alatt sülnek meg a kekszek.

Díjakat kaptam







A kreatív blogger díjat Citromhabtól, Pici Jucitól és Sütikuckótól kaptam, nagyon köszönöm nekik!

A Liebster Blog díj pedig Szofitól érkezett hozzám, neki is nagyon szépen köszönöm!

Megtisztelő számomra, hogy ennyien gondoltatok rám. A díjakat én most már nem adnám tovább, mert ahogy látom, körbejártak, az általam is kedvelt blogok nagy része megkapta.

2011. január 29., szombat

Tangó kocka



Andinál nézelődtem a kicsilánnyal, amikor megláttuk ezt a süteményt.
Kiskuktám rögtön mondta, hogy a tetejére inkább amarettit tegyünk, úgy készítsük el. Ezért a krémbe is csempésztem kevés mandulaaromát, nagyon finom lett a végeredmény! Nálunk a kapcsos tepsire hangszerelve készült, kicsit több hozzávalóból.

Hozzávalók
a tésztához:
  • 45 dkg finomliszt
  • 10 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 15 dkg porcukor
  • 1 zacskó sütőpor (12 g)
  • 1,5 evőkanál kakaópor
  • kb. 1/2 dl tej
a krémhez:
  • 1,5 l tej
  • 18 dkg étkezési keményítő (vagy 4,5 csomag főzős puding)
  • 2 teáskanál vaníliakivonat
  • 2 teáskanál mandulaaroma
  • 35 dkg vaj
  • 25-30 dkg porcukor
a tetejére:
  • 5 dkg étcsokoládé
  • 28 db Amaretti keksz  (olasz mandulás keksz)
A lisztet elkeverem a cukorral, a kakaóporral és a sütőporral, majd elmorzsolom a vajjal. Közepébe teszem a tejjel elkevert tojást és összegyúrom. Ha nagyon kemény lenne, akkor kevés tejet még adok hozzá. Két lapot nyújtok belőle a tepsi méretére, és előmelegített sütőben, 180 fokon 10-12 perc alatt, egyenként megsütöm őket.
Amíg a lapok hűlnek elkészítem a krémet. Az étkezési keményítőt simára keverem a tejjel és sűrűre főzöm, majd vízfürdőben időnként átkeverve kihűtöm.
A puha vajat habosra keverem a cukorral, a vaníliakivonattal és a mandulaaromával, majd kanalanként hozzákeverem a kihűlt főzött krémet.
A krém felét a két lap közé, másik felét a felső lap tetejére simítom. Késsel bejelölöm a négyzeteket a tetején, kirakom az amarettivel, és a gőz fölött felolvasztott csokoládéval megcsíkozom.
6-8 órán keresztül hűvös helyen pihentetem, kockára vágva tálalom.

2011. január 26., szerda

Bagettek ízesítve





Ezek a bagettek a Kifőztük magazin 2011 / 1. számában jelentek meg. Az újság ingyenesen letölthető
az oldalról!

Hozzávalók
a tésztához:
  • 40 dkg öregtészta (elkészítése a Kifőztük 2010/2. számában található)
  • 2 dl víz
  • csipet cukor
  • 1 dkg friss élesztő
  • 20 dkg BL 80 kenyérliszt

  • 30 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
  • 2 evőkanál olaj (lehet az aszalt paradicsom olajából)
  • 1 dl víz
  • 1 púpozott teáskanál só
az ízesítéshez:
  • fél üveg olajban eltett aszalt paradicsom
  • egy nagy marék olajbogyó
  • 1-2 fej vöröshagyma
  • 2-3 ágacska rozmaring
  • egy nagy marék dió

Az öregtésztát a vízzel, a cukorral, az élesztővel és a 20 dkg kenyérliszttel elkeverjük, majd állni hagyjuk 1 órán keresztül.
Ezután beletesszük a többi hozzávalót és lágy tésztát dagasztunk belőle. Letakarva hagyjuk duplájára kelni.
Ezalatt előkészítjük az ízesítéshez való alapanyagokat. A hagymákat megtisztítjuk, félkarikára szeleteljük és kevés olajon barnára pirítjuk. A diót durvára vágjuk. A rozmaring leveleit leszedjük és felaprítjuk. Az aszalt paradicsomot lecsöpögtetjük az olajtól és kisebb darabokra vágjuk. Az olajbogyót lecsurgatjuk és feldaraboljuk.
A megkelt tésztát négy részre osztjuk, egyenként téglalapra nyújtjuk. Az elsőn elosztjuk az aszalt paradicsomot, a másodikon a diót és a rozmaringot, a harmadikon a pirított hagymát, a negyediken az olajbogyót.
Mindegyiket feltekerjük, kissé meggörgetjük a kezünkkel, majd a tésztavéggel lefelé sütőpapíros tepsire tesszük. Nagyjából egy óra alatt duplájára kelesztjük, éles késsel bevágjuk néhány helyen, és vízzel alaposan megspricceljük.
Előmelegített, forró sütőben 220 fokon 20-25 perc alatt megsütjük.

Tipp: készíthetjük öregtészta nélkül is, ebben az esetben 2,5 dkg friss élesztőre lesz szükségünk, a többi hozzávaló mennyisége és az elkészítés ugyanaz. A bagettek pedig kicsit rövidebbek lesznek.

2011. január 23., vasárnap

Szilvalekváros, almás pite Xukorral készítve



Dulminától van az ötlet, de néhány dolgon változtattam és nálam a nagy kapcsos tepsiben készült.

Ebben a süteményben próbáltam ki először cukor helyett a Xukor édesítőt, azaz a nyírfacukrot.

Ez a nyírfacukor Finnországban készül. A gyártás folyamán a nyír- és a bükkfa rostjainak feltárása során xilán nevű poliszacharidot nyernek ki, melyet az ember által is emészthető monoszachariddá alakítanak, az így nyert természetes édesítőszer ismertebb neve a nyírfacukor.
A nyírfacukornak számos előnye van a hagyományosan használt cukorral szemben, mivel a fogyasztása nem vált ki inzulinválaszt, ezért cukorbetegek is fogyaszthatják. Továbbá a gombáknak sem biztosít táptalajt, ezért a candida diéta során is ajánlható. Energia és szénhidrát tartalma lényegesen kevesebb a cukornál, így fogyókúra esetén is használható.
Bővebb információ itt található róla: www.biobolt.e-tar.hu/xukor
Ha valamelyik olvasóm itt vásárol Xukor édesítőt, az árából 10 % engedményt kap kuponkód formájában. A moha1 kuponkódot a vásárlás véglegesítésekor kell az ajándékutalvány mezőbe beírni.


Hozzávalók    (38 x 25 cm-es tepsihez)
a tésztához:
  • 30 dkg Graham-liszt
  • 15 dkg finomliszt
  • 15 dkg rétesliszt
  • 15 dkg Xukor darálva  (vagy porcukor)
  • 30 dkg vaj
  • 1 sütőpor
  • 2 tojássárgája
  • 4 evőkanál hideg víz
  • 1 citrom leve és reszelt héja 
a töltelékhez:
  • 2 kg alma 
  • 2 teáskanál őrölt fahéj 
  • kb. 6 dl szatmári szilvalekvár (cukormentes)
  • 8 evőkanál zabpehely
  • 3 marék dió (lehet több is)
A sütőporos, Xukros lisztkeveréket elmorzsolom a vajjal. A tojássárgákat elkeverem a vízzel, a citromlével és a citromhéjjal, majd a lisztes vajhoz téve gyorsan összegyúrom az egészet.
2/3 részét kinyújtom és kibélelem vele a kapcsos tepsit úgy, hogy körben 3-4 cm-es pereme is legyen.
A tésztát megkenem a szilvalekvárral, meghintem a zabpehellyel. Az almákat megmosom és héjastul lereszelem  nagy lyukú reszelőn, elkeverem a fahéjjal. Ráterítem a lekvárra, közé szórom a diót is.
A maradék tésztát kinyújtom és csíkokra vágom, berácsozom vele a süteményt.
Előmelegített sütőben 180 fokon 30-40 percig sül.
Hagyom kihűlni, csak utána vágom kockákra. Nagyon finom, szaftos, nem túl édes sütemény lett a végeredmény.  

2011. január 21., péntek

Kifőztük Karácsony 2011-ben ismét!



Idén is lesz Kifőztük Karácsony!

A 2010-es akcióban 115 blogger közreműködésével közel 1,5 millió forintot gyűjtöttünk a Magyarországon élő éhező gyermekeknek és családjuknak a Kifőztük Karácsony kiadvánnyal.

Úgy gondoltuk, hogy idén is elkészítünk egy adománygyűjtési számot. Ehhez várjuk azon bloggerek jelentkezését, akik részt szeretnének venni az adománygyűjtésben.

Csatlakoztunk a Segítsütit és a Sok kicsit megszervező és lebonyolító


                                                             SoSe alapítványhoz.  

Az alapítvány elkülönített alszámlájára fog befolyni az adományozóktól a pénz, és minden forintból a meghatározott célra fognak menni a megvásárolt tárgyak, felszerelések. A Kifőztük oldalára felkerülnek majd sorban a számlák, és a beszámolók a teljesítésről.

A támogatandó szervezetet keressük, amint megvan az együttműködés, tájékoztatunk mindenkit, hogy kinek a javára fog az idei Kifőztük Karácsonyra beérkező adomány menni.

Várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni az akcióhoz és receptet, anyagot küldenének a következő Kifőztük Karácsony adománygyűjtési különszámába! 


                                     Jelentkezési határidő: 2011. február 8. 



A jelentkezéseket az alábbi e-mail címre várjuk:

                                                          yasmine.bazarja@kifoztuk.hu


Kérjük, hogy az e-mailben add meg a blogod nevét, elérhetőségét is! Köszönjük!

2011. január 19., szerda

Szalagos fánk



Még tart a farsangi időszak, valamelyik tartalmasabb leves után, második fogásként, el lehet készíteni a szalagos fánkot.
Ezt a Kifőztük magazin 2011 / 1-es számába készítettem, az újság letölthető a szokott módon az oldalról!

 Hozzávalók

  • 70 dkg finomliszt
  • 5 púpozott evőkanál porcukor
  • 1 egész tojás
  • 3 tojássárgája
  • 7 dkg olvasztott vaj
  • 1/2 dl rum
  • 4-4,5 dl tej
  • 3,5 dkg friss élesztő
  • 1 rúd vanília kikapart belseje
  • 1 narancs héja reszelve

    a tálaláshoz:
    lekvár

    Az élesztőt felfuttatjuk a kevés cukorral elkevert 4 dl langyos tejben. A tálba tesszük a többi hozzávalót is, és lágy tésztát dagasztunk belőle. Dagasztás közben figyeljük a tésztát, ha kell, még adhatunk hozzá kevés tejet. Letakarva duplájára kelesztjük, nagyjából 40 perc alatt.

    A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk és másfél ujjnyi vastagra nyújtjuk. 6,5 cm átmérőjű fánkszaggatóval kiszúrjuk a fánkokat belőle. A maradékot összegyúrjuk, nyújtjuk és kiszaggatjuk, körülbelül 30 db fánk lesz belőle.
    Letakarva pihentetjük fél órán keresztül őket.
    Nagyobb, fedeles lábosban olajat melegítünk, legalább kétujjnyi magasan legyen benne. Kis lángon sütjük a fánkokat, mert különben nagyon hamar megég kívül, belül pedig nyers marad.
    Sütés előtt a fánkok közepét benyomjuk az ujjunkkal, és a lyukkal lefelé tesszük az olajba őket. Fedő alatt sütjük nagyjából 1,5 percig, majd a másik oldalukra fordítva, fedő nélkül is ennyi ideig.
    A kisült fánkokat papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges olajat leitassuk róluk.
    Porcukorral meghintve, frissen tálaljuk, lekvárt adunk mellé.
     

2011. január 16., vasárnap

Pillangós tündértorták





A mézeskönyvnél megmaradt többféle íróka jó szolgálatot tett nekem, gyönyörű színű pillangók lettek belőle.
A kicsilány vitte magával őket az osztálytársnőivel tartott zsúrba.
A muffintészta, a krém és a pillangók is Tücsökbogár konyhájából származnak, köszönetem érte! Nekem már csak el kellett készíteni a tökéletesen pontos recept és leírás alapján, a kísérletezést Tücsök elvégezte helyettem:) Köszönöm!

Beírom ide is a recepteket, hogy mindig megtaláljam, ha kell.

Hozzávalók
a muffinhoz:  (12 db)
  • 20 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 10 dkg vaj
  • 12,5 dkg cukor (nálam csak 10 dkg)
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 1 citrom reszelt héja
  • csipet só
  • 2 tojás
  • 1 dl tej
a habcsók vajkrémhez:
  • 17,5 dkg cukor  (nálam 15 dkg)
  • 40 ml víz
  • 3 tojásfehérje
  • 20 dkg vaj
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • tetszés szerint ételfesték (elhagyható) 
a pillangókhoz:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 tojásfehérje
  • 15-20 dkg porcukor
  • 1 teáskanál citromlé
  • ételfesték különböző színekben (zselés, por, vagy folyékony)
  • apró cukorgyöngy
  • 24 db csokoládélencse
Először a pillangókat készítem el, mert ezeknek több óra száradás kell. A fehérjét habverővel kikeverem a cukorral és a citromlével, a szokásos mézeskalács íróka lesz belőle. Apró poharakba szedek  2-4 evőkanálnyit belőle és megfestem a különböző ételfestékkel a kívánt színűre. Ha a festék folyékony, akkor még adok hozzá porcukrot, hiszen az írókának meg kell őrizni az állagát. Apró nejlonzacskókba kanalazom a színes cukormázakat.
A csokoládét a mikróban vagy gőz fölött felolvasztom, szintén nejlonzacskóba teszem, aminek lyukat vágok a sarkára.
Ezzel a folyékony csokoládéval rajzolom meg a lepkeszárnyakat  és lepketesteket sütőpapírra. A szárnyakat kitöltöm a színes mázzal, megszórom a cukorgyöngyökkel és hagyom őket száradni több órán át. (nekem egész éjszaka száradtak)

A muffinokhoz vajat a cukorral, a vaníliakivonattal, a citromhéjjal és a csipet sóval habosra keverem. Egyenként hozzáadom a tojásokat, majd végül a sütőporos lisztet is, a tejjel felváltva. Teljesen simára keverem.
Papírformával bélelt 12 db-os muffinsütőbe kanalazom a tésztát, és előmelegített sütőben 180 fokon, nagyjából 20 perc alatt megsütöm. Hagyom teljesen kihűlni őket.

A krémhez a cukorból és a vízből szirupot főzök. A fehérjéket elkezdem habbá verni, amikor már kemény a hab, hozzáöntöm a szirupot is vékony sugárban, folyamatosan tovább verve a habot. (ha színezni akarom, akkor pár csepp ételfestéket teszek bele)
Ezután a puha vajat is hozzáadom kockákra vágva, és a keverést addig folytatom, amíg a krém sima, egynemű nem lesz. Ha nagyon folyékony lenne, akkor a tálat beteszem a hűtőbe kis időre, majd utána újra alaposan átkeverem a robotgéppel. Csillagcsőrös habzsákba szedek belőle és a muffinok tetejére koszorú alakban nyomom rá. ( a krém erre nem fog elfogyni, de bármi máshoz is jól használható)
Középre kerül a pillangó teste, két oldalára egy-egy csokoládélencse, ezek tartják a szárnyakat majd. Óvatosan ráillesztem a szárnyakat is és a kész művet hűvös helyen tárolom.

2011. január 14., péntek

Mézeskalácskönyv születésnapra



Nevezetes születésnapra készült ez a mézeskönyv, néptáncegyüttesünk  vezetője, Manninger Miklós 70 éves.
Férjemmel együtt több mint 10 éven át táncoltunk az együttesben, nagyon sok szép emlékünk fűződik hozzá.

Miklós elhivatott és lelkes vezető, mindig volt gondja a táncosok ügyes-bajos dolgaira is, nagy szeretettel foglalkozott az egészen kicsi gyerekektől a felnőttekig mindenkivel.
Készítettem egy mézeskalácskönyvet neki, az idézetet a férjem kereste hozzá. Egyik kedvencünk volt a kalocsai tánc, így ennek a vidéknek a hímzése került a mézesre. Sajnos az írókát nem sikerült teljesen hűen megfestenem, egyik-másik szín nem egészen eredeti. A minta legalább az, a Nagyikám kalocsai hímzéseket bemutató mintakönyvéből van.
Kedves Miklós, Isten éltessen még sokáig egészségben!

2011. január 12., szerda

Töltött, göngyölt csirkemellek



Biankánál láttam még régebben kolbásszal és májjal töltött csirkemellet. A karácsonyi asztalra készültek nálunk is csirkemell tekercsek, többféle töltelékkel. Csirkemájas, aszalt szilvás, aszalt paradicsomos-mozzarellás-bazsalikomos és kolbászos. Így mindenki talált kedvére valót.

Hozzávalók  6 tekercshez:    (1 tekercs nagyjából 30 cm hosszú)
  • 1,5-2 kg csirkemellfilé  
  • 50 dkg szeletelt bacon
  • 50 dkg csirkemáj
  • 20 dkg aszalt szilva
  • fél üveg olajban eltett aszalt paradicsom
  • 2 csomag mini mozzarella
  • 1 csokor bazsalikomlevél
  • 2 szál lángolt kolbász
  • 1 fej vöröshagyma  
  • só, bors
  • olaj 
A húst megmosom, vékony szeletekre vágom és kissé kiklopfolom, sózom, borsozom.
A hagymát megtisztítom és apróra vágom, kevés olajon megdinsztelem. Rádobom a megmosott csirkemájat, sózom, borsozom és pár perc alatt átforgatom, megpirítom. Félreteszem hűlni.
Alufóliából hosszabb csíkot tépek, erre fektetem sorban a baconszeleteket. Beterítem csirkemell szeletekkel, majd a közepére halmozom egy csíkban  a tölteléket. A hagymás májjal két tekercset töltök meg.
Az aszalt paradicsomot lecsöpögtetem, nagyobb darabokra vágom. A mozzarellát is lecsurgatom, a bazsalikomleveleket megmosom. Ezek is két tekercsre elegendők.
Az aszalt szilva a következő töltelék, ha nem elég puha, akkor érdemes 10-15 percre meleg vízbe áztatni, lecsurgatni és így használni.
A kolbász az utolsó töltelék, szintén két tekercs lesz ezzel töltve.
Az alufólia segítségével feltekerem a húst, majd a két végén összecsavarom a fóliát. Tepsibe teszem a tekercseket és 180 fokon nagyjából 30 percig sütöm őket. Ezután leveszem az alufóliát mindegyikről és magasabb hőfokra (grillre) kapcsolva megpirítom a bacont rajtuk.
Tálalás előtt szeletelem, nem túl vékonyan. A maradék alufóliába csavarva és hűtőben tárolva, másnap gyönyörű vékonyan szeletelhető.
Köret lehet krumplipüré, saláta, rizs, tetszés szerint.

2011. január 8., szombat

Megjelent a Kifőztük 2011/1-es száma!



Megjelent a Kifőztük januári száma, tele sok finom étellel-itallal, és persze a farsanghoz illő fánkokkal!

Letölthető ingyenesen a Kifőztük oldaláról, ahogyan eddig is! Jó olvasást és sütés-főzést kívánok mindenkinek!

2011. január 4., kedd

Mézes karácsonyfadíszek natúr-fehér változatban








Ezeket még nem mutattam meg, de ígérem egy darabig nem lesz mézes.
Citromhab a Parlamentben járt és megismerte őket, Limara pedig biztatott, hogy mutassam meg mindenkinek...

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Parlamentben tartott gyerekkarácsony három fenyőfáján a szalmadíszek mellett az én mézeseim is ott voltak. Natúr-fehér mézeseket kértek, nagyokat és kicsiket vegyesen.

2011. január 2., vasárnap

Különdíj a Nosalty mézeskalács versenyén



Az ünnepi forgatagban már nem jutott időm a bejegyzésre, de most pótolom. A Nosalty a mézeskalács szépségverseny vége előtt úgy döntött, hogy különdíjat is ad három versenyzőnek. Ezt nem a szavazókra bízták, hanem a saját zsűrijük választotta ki a nyertes pályaműveket. Itt lettem második helyezett a mézes koszorúmmal, és kaptam egy 20.000 forintos Kookta vásárlási utalványt.
Nagyon örültem neki, mert ebben a boltban minden sütni-főzni szerető háziasszony szívesen vásárol.
A helyszíni átvételkor már vettem is néhány mézes kiszúróformát, aztán a többit majd januárban.....

Közben Elif írta, amit én elfelejtettem leírni, hogy az egyik legjobb hozadéka az egésznek az volt, hogy személyesen megismerkedtünk a díjazottak közül jó néhányan!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...