2015. november 10., kedd

Stefánia torta glutén-és cukormentesen



Ez a recept a Kifőztük magazin novemberi számában jelent meg, az újság ingyenesen letölthető a weboldalról.
A levendulás tortatál a SütniFőzni webáruházból érkezett.

Hozzávalók 26 cm átmérőjű tortaformához:
1 laphoz (ennek a hatszorosa szükséges a 6 laphoz):
  • 2 tojás
  • 1 kávéskanál DiaWellness 1:4, négyszeres édesítő
  • 5 dkg darált mandula
  • 1 késhegynyi szódabikarbóna
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál víz

a krémhez:
  • 8 tojás
  • 5 dkg DiaWellness 1:4 négyszeres édesítő
  • 40 dkg cukormentes étcsokoládé (pl.: Plamil 72%-os étcsokoládé xilittel)
  • 3 púpozott evőkanál kakaópor (45 g)
  • 4 evőkanál rum (vagy kevés rumaroma)
  • 2 evőkanál vaníliakivonat (vagy 1 vaníliarúd belseje kikaparva)
  • 50 dkg puha vaj

a díszítéshez:
  • kakaópor
  • darált mandula

A krémhez gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét, és félretesszük.
A tojásokat az édesítővel folyton kevergetve gőz fölött kissé besűrítjük, majd onnan levéve robotgéppel habosítjuk legalább 10 percig. Hozzáadjuk a csokoládét, a kakaóport, a vaníliát és a rumot, végül a vajat is. Ha a krém túl lágy lenne, hűtőbe tesszük, 10 percenként átkeverjük, és ha már sűrűsödött, de még jól kenhető, kivesszük.
Egyenként megsütjük a 6 lapot. A tortaformához 2 sütőpapírkorongot vágunk, az egyiket beletesszük, a sütőt bekapcsoljuk 180 fokra, alsó-felső sütésmódban.
Robotgéppel habosra verjük a tojást az édesítővel, belecsurgatjuk a vizet és az olajat, majd fakanállal beleforgatjuk a szódabikarbónás mandulát. A formába töltjük, és 10 perc alatt megsütjük a piskótát. Amíg sül, ugyanígy kikeverjük a következő laphoz a tésztát. A kész lapot késsel körbevágjuk, és rácsra csúsztatjuk a tortaformából. A másik papírral béleljük a formát, beleöntjük a következő adag tésztát, és megsütjük. Közben a kihűlt lap aljáról lehúzzuk a sütőpapírt, ezt használjuk majd újra. Sorban megsütjük a lapokat.
A krémből 16 teáskanálnyit csillagcsőrös habzsákba szedünk, a maradékot 7 részre osztjuk. Betöltjük a lapokat, és bevonjuk a tortát a krémmel. Az oldalát darált mandulával panírozzuk, a tetejét a habzsákból krémrózsákkal díszítjük, kakaóporral megszórjuk, majd a kész tortát legalább 4-5 órára behűtjük.
A torta összes CH tartalma: 257,4 g
16 szeletre vágva 1 szelet CH tartalma: 16,08 g

Tipp: ha a vajat megfelelő margarinra cseréljük, akkor tejmentes étrendbe illeszthető.

Az étel akkor gluténmentes, ha betartjuk a gluténmentes ételkészítés szabályait, és valamennyi felhasznált alapanyag a gyártó által garantáltan gluténmentes.


2 megjegyzés:

Via írta...

Csodálatos torta amin látszik, hogy a tőled megszokott türelemmel és precízen készült.

Moha írta...

Köszönöm szépen!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...