2010. július 30., péntek

Parfétorta






Ez a jeges édesség is a Kifőztük magazin 5. számában jelent meg. Elkészítése nem nehéz, csak időigényes.

Hozzávalók 26 cm-es tortaformához

a tésztához:
  • 2 tojás
  • 8 dkg cukor
  • 8 dkg liszt
  • 1/4 teáskanál sütőpor
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál víz
a parféalaphoz:
  • 8 tojássárgája
  • 1 l tej
  • 30 dkg cukor
az ízesítők:
  • 10 dkg étcsokoládé + 1 evőkanál kakaópor
  • 10 dkg mascarpone + fél rúd vanília
  • 20 dkg friss meggy kimagozva
  • 5 dkg darált mák + 1 citrom reszelt héja + 1 késhegynyi őrölt fahéj
  • 8 dl tejszín
a díszítéshez:
  • 5 dl tejszín
  • 2-3 evőkanál porcukor
  • 2 zacskó habfixáló
  • fagyasztott meggy
  • csokoládédíszek 
A tortaformát kibéleljük egy sütőpapírkoronggal. A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra.
Az egész tojásokat habosra verjük a cukorral, robotgéppel, legalább 10 percig. A tál oldalán belecsurgatjuk az olajat és a vizet. A sütőporos lisztet kézi habverővel keverjük hozzá óvatosan. A tésztát a formába simítjuk és kb. 10-12 perc alatt megsütjük.
Az alaphoz a tojássárgákat kikeverjük a cukorral és a fokozatosan hozzáadott tejjel. Kis lángon, kézi habverővel állandóan keverve, besűrítjük és 4 részre osztjuk.
Az elsőhöz adjuk a felaprított csokoládét és a kakaóport, habverővel elkeverjük.
A második részhez megy a mascarpone és a vaníliarúd kikapart belseje.
A harmadik részt összeturmixoljuk a meggyel.
A negyedik részhez adjuk a mákot, a citromhéjat és a fahéjat.
Ha kihűltek, egy éjszakára hűtőbe tesszük mindet. Másnap habbá verünk 2 dl tejszínt és óvatosan belekeverjük a csokoládés alapba. A tortaformába belülre egy alufóliával bevont kartoncsíkot teszünk körben, ami legalább 5 centivel magasabb a forma pereménél.
A csokoládés krémet a tésztára öntjük és a fagyasztóba tesszük legalább két órára, vagy amíg teljesen megszilárdul. Ezután ismét habbá verünk 2 dl tejszínt, a vaníliás alaphoz adjuk, ezt az előző rétegre öntjük és mehet fagyni. Ugyanígy járunk el a meggyes és a mákos résszel is. Ha az utolsó réteg is keményre fagyott, következik a díszítés.
Az 5 dl tejszínt habbá verjük a cukorral és a habfixálókkal. A tortát bekenjük kívülről, oldalát tortafésűvel csíkosra húzzuk. A maradék tejszínhabot habzsákba szedjük és tetszés szerint habrózsákat, csíkokat nyomunk a tortára. A fagyasztott meggyszemekkel és a csokoládélevelekkel díszítjük.
Ez utóbbihoz olvasztott csokoládét kanalazunk egy kis zacskóba, apró lyukat vágunk a csücskére és egy darab sütőpapírra "írunk" vele. A díszeket a papírral együtt a fagyasztóba tesszük, hogy megkeményedjenek.
Ha a díszítés is ráfagyott, a kész parfétortát folpackkal alaposan becsomagoljuk és a fagyasztóban tároljuk.

2010. július 27., kedd

Sárgabarackos gombóc



Ez nálam mindig Páfrány receptje alapján és az Ő módszerével készül. Megspórol az ember egy csomó bosszúságot magának, amit a leragadó tészta okozna.

Hozzávalók:
  • 1 kg krumpli nyersen, hámozva mérve
  • 30 dkg liszt
  • 1 tojás (ez csak akkor, ha újkrumpliból készül)
  • zsemlemorzsa
  • apró sárgabarackok
  • fahéjas porcukor 
A krumplit kockára vágom és annyi vízben, amennyi ellepi, csipet sóval, puhára főzöm. Leszűröm és összetöröm a krumplinyomóval, hagyom langyosra hűlni. (Lehet héjában is főzni, és utána hámozni, áttörni.)  Hozzáadom a lisztet és a tojást, összegyúrom, majd lisztezett deszkán 8 cm átmérőjű hengert formázok belőle.
A zsemlemorzsát pici olajon, vagy anélkül, megpirítom és félreteszem. A barackokat megmosom, leszárítom.
Éles késsel ujjnyi szeletet vágok a tésztából és belecsomagolok egy barackot, a felesleget lecsípem róla. Így folytatom, amíg van tészta, illetve a lecsípett darabokat is összegyúrom és elhasználom.
Felteszek vizet a tűzhelyre egy nagyobb lábosban, amikor forr, óvatosan beleengedek 6-8 db gombócot. Ha a víz újra forr, kisebb lángon, kb. 10 percig főzöm őket. Szűrőkanállal kiemelem a gombócokat és rögtön a morzsába forgatom. Tűzálló tálba teszem úgy, hogy ne legyenek egymáson.
Tálalásnál fahéjas porcukor jár hozzá.
Ha szeretném a nyár ízeit télire is elmenteni, akkor egy tálcán berakom a mélyhűtőbe az alaposan körbelisztezett nyers gombócokat. Amikor keményre fagytak, zacskóba vagy dobozba csomagolom őket. Felhasználáskor fagyott állapotban teszem a forrásban lévő főzővízbe a gombócokat.

2010. július 23., péntek

Citrom-lime torta a blog születésnapjára





Ma egy éves a blogom. Szép kerek számokkal érkezett el ez a nap. Ez a 250. bejegyzés és 220 állandó olvasóm van.
Nagyon köszönöm nekik és rajtuk kívül a többi olvasónak is, hogy erre jár, olvassa a recepteket, megosztja velem a sikerélményeit. Nagyon sok kedves és érdekes embert ismerhettem meg személyesen is a blog révén.
Örülök, hogy egy évvel ezelőtt belevágtam.
Születésnapra torta dukál, de sütni nem volt kedvem ebben a melegben. Katától kaptam néhány szép zöld citromot és A szakácsművészet bibliája című könyvemben találtam egy citromos pitét, ez lett az ötletadó.

Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű formához
az alaphoz:
  • 20 dkg zabpelyhes keksz
  • 10 dkg vaj
a krémhez:
  • 25 dkg házi krémsajt
  • 4 dl tejszín
  • 4 evőkanál porcukor
  • 2 lime leve és reszelt héja
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 csomag Zselatin fix
  • pár csepp zöld ételfesték
a díszítéshez:
  • lime szeletek
  • citromfűlevél 
Összetöröm apró morzsásra a kekszet, megolvasztom a vajat és összedolgozom a kettőt. Belenyomkodom a formába úgy, hogy 3 cm-es pereme is legyen és fél órára beteszem a mélyhűtőbe.
A tejszínt habbá verem és közben beleszórom a Zselatin fixet is. Belekeverem a robotgéppel apránként a krémsajtot, a citrushéjakat, a citromlevet és végül a porcukrot is.
A krém 1/3-át kiveszem és félreteszem. A többihez keverek pár csepp zöld ételfestéket és rásimítom a megszilárdult alapra. Visszateszem a mélyhűtőbe 10 percre, majd rákenem a tetejére a félretett fehér krémet.
Beteszem a sima hűtőbe legalább 3 órára. Tálalás előtt díszítem a lime szeletekkel és a citromfűlevelekkel.

Ennyi zselatinnal a krém kenhető marad, épphogy vágni lehet. Ha valaki szeretne szilárdabb krémet, akkor tegyen a tejszínbe még egy csomag Zselatin fixet.

2010. július 20., kedd

Ribizlis habos torta






Ez a torta az olvasók szavazatai alapján került be a Kifőztük újság 5. számába. Pikáns, könnyű édesség és néhány fölös tojásfehérjét is elhasználhatunk hozzá.

Hozzávalók egy 26 cm átmérőjű tortaformához:
  • 20 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 2 evőkanál tejföl
  • 5 tojásfehérje
  • 20 dkg kristálycukor
  • 25 dkg ribizli (tisztítva mérve)
A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra és a tortaformát kibéleljük egy sütőpapírkoronggal.
A lisztet, a sütőport, a reszelt citromhéjat és a porcukrot összekeverjük és elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a citromlét és a tejfölt is, pár mozdulattal összegyúrjuk. A tortaforma méretére nyújtjuk és beletesszük. Megszurkáljuk egy villával pár helyen és elősütjük 15 percig.
Ezalatt a fehérjékből kemény habot verünk, kanalanként adagoljuk hozzá a kristálycukrot, mindig tovább verve. A ribizlit óvatosan, egy evőkanállal keverjük bele, néhány mozdulattal.
A sütőből kivett forma oldalát belülről egy ecsettel vékonyan beolajozzuk és a tésztára halmozzuk a habot. Tetejét kócosra igazítjuk és a hőfokot levéve 170 fokra, 30 percig sütjük. A kikapcsolt, kitámasztott ajtajú sütőben hagyjuk hűlni egy órát, majd kivéve teljesen kihűtjük. A karimát eltávolítjuk és vízbe mártott késsel szeleteljük.

2010. július 16., péntek

Mogyoróvajas csokoládés sütemény


A süti alapja egy sima 3 : 2 : 1 arányú linzertészta, rajta karamellkrém mogyoróvajjal, a tetején pedig tetszés szerinti mennyiségben csokoládé. Nem lehet sokat enni belőle...

Hozzávalók:    egy 16 x 27 cm-es tepsihez
A tésztához:
  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 1 tojássárgája
  • 1 evőkanál tejföl
A krémhez:
  • 2 tubus cukrozott sűrített tej ( 340 g )
  • 25 dkg darabos mogyoróvaj
  • 3 evőkanál tejszín
A tetejére:
  • étcsokoládé
  • tejcsokoládé
A lisztet elkeverem a porcukorral és összemorzsolom a hideg vajjal. Hozzáadom a tejfölt és a tojássárgáját, majd néhány mozdulattal összegyúrom. Kinyújtom a tepsi méretére, belenyomkodom és 30 percre a hűtőbe teszem.
Előmelegítem a sütőt 180 fokra, a tésztát villával sűrűn megszurkálom és 20-25 perc alatt megsütöm.
Amíg hűl, elkészítem a krémet.
A két tubus sűrített tejet egy kis lábosban, takarékon, folytonos keveréssel karamellizálom. Amikor halvány barna, elzárom a lángot, belekeverem a tejszínt és a mogyoróvajat. Egyenletesen rásimítom a tésztára és pár órára hűtőbe teszem.
Csíkokra vágom, (lehet kockákra vagy háromszögekre is) és a gőz fölött megolvasztott csokoládéval bevonom teljesen, vagy csak a tetejére kenek egy vékony réteget. Nálunk marad csupaszon is, úgy is finom.

2010. július 12., hétfő

Vaníliafagylalt


Ez is a gép nélkül is elkészíthető fagylaltok táborába tartozik. Sűrű, krémes alapfagylalt. Tálalásnál kerülhet rá gyümölcs, csokoládé/ karamell öntet.

Hozzávalók:
  • 6 dl tejszín
  • 3 tojássárga
  • 1 tubus cukrozott sűrített tej (170 g)
  • 10 dkg fehér csokoládé
  • 1 rúd vanília kikapart belseje
A tejszínt, a tojássárgákat, a vaníliát és a sűrített tejet kézi habverővel folyton keverve, kis lángon besűrítem. Leveszem a tűzről és beletördelem a fehér csokoládét. Addig keverem, amíg a csokoládé elolvad, ezután vízfürdőben kihűtöm. Hűtőbe teszem egy éjszakára.
Másnap reggel a sűrű csokoládés krémet a robotgép habverőjével, a legmagasabb fokozaton kemény habbá verem. Ha rögtön szeretnénk enni, akkor lehet a fagyigépre bízni. Ha ráér, akkor dobozba teszem és a mélyhűtőben megfagyasztom.
A dobozt tálalás előtt fél-egy órával átteszem a sima hűtőbe, így tökéletesen gombócolható, krémes fagyit kapok.

2010. július 9., péntek

Ribizlis sült túrókocka


Kiindulás ez a finom torta volt, csak szerettem volna nagyobb adagot, kevesebb tésztával. Ezért készült egy nagyméretű, 38 X 25 cm-es tepsiben. A tésztán picit változtattam, hogy lazább legyen.

Hozzávalók:
A tésztához:
  • 22 dkg liszt
  • 2 dkg kakaópor
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 14 dkg vaj
  • 7 dkg porcukor
  • 2 evőkanál tejföl
A töltelékhez:
  • 50 dkg túró
  • 30 dkg tejföl
  • 20 dkg porcukor
  • 6 tojás
  • 10 dkg vaj
  •  5 dkg liszt
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
A tetejére:
  • kb. 40 dkg ribizli
  • 1 zacskó Alsa gyümölcszselé ( epres vagy málnás) 
A tésztához a lisztbe keverem a porcukrot, a kakaót és a sütőport, majd elmorzsolom a vajjal. Hozzáadom a tejfölt és néhány mozdulattal összegyúrom. Kinyújtom és a tepsibe simítom.
A sütőt begyújtom 175 fokra.
A töltelék összes hozzávalóját egy magasfalú edénybe teszem és botmixerrel simára keverem. A tésztára öntöm és kb. 30-35 perc alatt megsütöm. Ha megmozgatom a tepsit, ne rezegjen a közepe sem a túrókrémnek. Hagyom teljesen kihűlni.
A tetején elosztom a leszemezett ribizlit és óvatosan rákanalazom a zacskón lévő leírás alapján elkészített gyümölcszselét. Pár órára hűtőbe teszem, tálalás előtt kockára vágom.

2010. július 7., szerda

Csokoládéfagylalt


Kiindulás megint a fehércsokoládés alap, ez kapott még plusz tejszínt, csokoládét és kakaóport. Jó hír, hogy ez is fagyigép nélkül készülhet!

Hozzávalók:
  • 6 dl tejszín
  • 1 tubus cukrozott sűrített tej ( 170 g )
  • 3 tojássárgája
  • 5 dkg fehér csokoládé
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 2-3 evőkanál kakaópor
  • 2 evőkanál rum ( ez elmaradhat)
A tejszínt, a tojássárgákat, és a sűrített tejet kézi habverővel folyton keverve, kis lángon besűrítem. Leveszem a tűzről és beletördelem a fehér csokoládét, az étcsokoládét és hozzáadom a kakaóport, meg a rumot is. Addig keverem, amíg a csokoládé elolvad, ezután vízfürdőben kihűtöm. Hűtőbe teszem egy éjszakára.
Másnap reggel a sűrű csokoládés krémet a robotgép habverőjével, a legmagasabb fokozaton kemény habbá verem. Ha rögtön szeretnénk enni, akkor lehet a fagyigépre bízni. Ha ráér, akkor dobozba teszem és a mélyhűtőben megfagyasztom.
A dobozt tálalás előtt fél-egy órával átteszem a sima hűtőbe, így tökéletesen gombócolható, krémes fagyit kapok.

2010. július 5., hétfő

Ribizlis kocka







Több éve sütöm ezt a fajta ribizlis kockát, még E.Margit oldalán tanultam, Limara hugicájától. Eddig egy közepes méretű tepsiben készült, most viszont átdolgoztam a kapcsos oldalú tepsire.
Így elég nagy adag lesz belőle, népesebb vendégseregnek is elég.

Hozzávalók: 38 x 25 cm-es tepsihez
a tésztához:
  • 6 tojás
  • 6 evőkanál víz
  • 6 evőkanál olaj
  • 2 kávéskanál sütőpor
  • 24 dkg liszt
  • 24 dkg cukor
a krémhez:
  • 6 dl tej
  • 10 dkg búzadara
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • fél rúd vanília kikapart belseje
  • 60 dkg leszemezett ribizli
a mázhoz:
  • 20 dkg porcukor
  • 6-8 evőkanál citromlé
a díszítés:
  • 10-15 dkg leszemezett ribizli 
A búzadarát megfőzöm a tejben, a vaníliával, a reszelt citromhéjjal és 5 dkg porcukorral együtt. Hideg vízbe állítva, időnként megkeverve, hűlni hagyom.
A sütőt bekapcsolom 180 fokra, a keretes tepsibe sütőpapírt teszek.
A tészta hozzávalóit elfelezem, két lapot sütök külön-külön. 3 egész tojást 12 dkg cukorral a robotgéppel nagyon habosra keverek, belecsurgatom a 3 evőkanál vizet és a 3 evőkanál olajat is. A 12 dkg lisztet ( benne 1 kk. sütőpor ) kézi habverővel óvatosan hozzávegyítem. A tepsibe simítom és kb. 10-12 perc alatt megsütöm.
Kicsúsztatom a sütőpapírral együtt, hűlni hagyom. A tepsit elmosom, és a másik lapot is megsütöm benne, de az alá már nem kell papír.
A vajat habosra keverem a maradék 15 dkg porcukorral és kanalanként hozzáadom a kihűlt tejbegrízt is. A ribizlit egy lapáttal nagyon óvatosan forgatom bele. A krémet az alsó lapra simítom, ráfordítom a másik lapot, lenyomkodom kissé és lehúzom róla a sütőpapírt.
A mázhoz simára keverem a porcukrot a citromlével és rákenem a lapra. Kirakom a ribizliszemekkel és hűtőbe teszem legalább 2 órára. Vízbe mártott késsel vágom kockákra.

2010. július 4., vasárnap

Megjelent a Kifőztük 5. száma!






Hűsítő finomságokkal, grillezett ételekkel, salátákkal megjelent a Kifőztük 5. száma!
Ebben a számban a tecnikai részbe fagyihoz való ostyákat készítettem, megsütöttem az olvasók által megszavazott ribizlis habos tortát és készült egy parfétorta is.








 

2010. július 2., péntek

Mákfagylalt


Nagyon krémes és finom mákfagylalt, sok citromhéjjal és csipet fahéjjal, fagylaltgép nélkül!
Kiindulás a levendulafagylalt alapja volt, továbbgondolva egy kicsit...

Hozzávalók:
  • 6 dl tejszín
  • 3 tojássárga
  • 1 tubus cukrozott sűrített tej ( 170 g )
  • 10 dkg fehér csokoládé
  • 1 rúd vanília kikapart belseje
  • 10 dkg darált mák
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1 nagy citrom reszelt héja
  • 1/2 citrom leve
A tejszínt, a tojássárgákat, a sűrített tejet, a mákot, a vaníliát és a citromhéjat kézi habverővel folyton keverve, kis lángon besűrítem. Leveszem a tűzről és beletördelem a fehér csokoládét, beleteszem a fahéjat és a citromlét. Addig keverem, amíg a csoki el nem olvad, ezután vízfürdőben kihűtöm. Hűtőbe teszem egy éjszakára.
Másnap reggel a mákos krémet a robotgép habverőjével, a legmagasabb fokozaton kemény habbá verem. Innen két lehetőség van. Ha rögtön szeretnénk enni, akkor lehet a fagylaltgépre bízni. Ha ráér, akkor dobozba teszem és a mélyhűtőben megfagyasztom.
A dobozt tálalás előtt 1 órával átteszem a sima hűtőbe, így tökéletesen gombócolható, krémes fagylaltot kapok.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...