2012. november 10., szombat

Csokoládétorta születésnapra Szepynek




Aki ismeri a blogját, szerintem rögtön kitalálta, hogy ez a torta Szepynek készült, a Szépségtár blog fejlécén nyíló pipacsokkal.
Nagyon csokoládés, a borítása marcipán, mert Szepy azt szereti, és a fotózás során családi nyomásra rászállt még egy kallódó lepke is, aki a múltkori lepkecsapat fázisfotóin szerepel.

Nagyon boldog születésnapot Szepy!

Frissítés: megérkeztek az ünnepelt fotói a megvágott tortáról, és szerencsére ízlett is neki :)





Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához
a piskótához:
  • 3 tojás
  • 12 dkg cukor
  • 12 dkg liszt
  • 1,5 kávéskanál sütőpor
  • 3 evőkanál olaj
  • 3 evőkanál víz
a krémhez:
  • 4 dl tejszín
  • 40 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 10 dkg vaj
a borításhoz:
Először a krémet készítjük el, amíg hűl, kisül a piskóta is.
Felforrósítjuk a 4 dl tejszínt egy kis lábosban, majd a tűzről levéve hozzáadjuk az apróra tört csokoládét, kevergetve felolvasztjuk benne. Ezután belekeverjük az átszitált kakaóport és a vajat is, majd a langyosra hűlt krémet a hűtőbe tesszük. Nagyjából 15-20 percenként kivesszük, átkeverjük, ha már jól besűrűsödött, akkor kint hagyjuk.
A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra, a tortaforma aljába sütőpapírkorongot vágunk.
Az egész tojásokat a cukorral robotgéppel nagyon habosra keverjük, legalább 7-10 percig. 
Ezután belecsurgatjuk az olajat és a vizet, majd kézi habverővel óvatosan hozzákeverjük a sütőporos lisztet is. A formába töltjük és 25-30 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy a közepe is átsült.
A piskótát a formában hagyjuk hűlni 10 percet, majd a karimát eltávolítva teljesen kihűtjük.
4 lapra vágjuk és betöltjük a krémmel. A vajat habosra keverjük a 2 teáskanál porcukorral és az evőkanál vízzel, majd kívülről lekenjük vele a tortát, minél simábbra igazítva a felületét. Hűtőbe tesszük legalább 4-5 órára.

A bevonáshoz átgyúrjuk a marcipánt étkezési keményítővel megszórt felületen, majd kinyújtjuk kb. 5 mm vékony körré. Keményítős kézzel alányúlunk és a tortára tesszük, majd óvatosan simogatva ráigazítjuk a felületre. A felesleget körben levágjuk.
Nálam a torta egy pár centivel nagyobb átmérőjű fa lapra került, és részben ennek peremét is bevontam a marcipánnal.
A színes mézesírókával díszítjük tetszés szerint. Száradás után ismét hűtőbe tesszük.

Tipp: a csokoládés-vajas tejszínt hűtés után felhabosíthatjuk a robotgép habverőjével, így könnyebb szerkezetű krémet kapunk. Én ezt most nem tettem, nagyon jó minőségű, selymes, sűrű krém lett, ezért így használtam.



9 megjegyzés:

szepyke írta...

Rajzolnék szívecskét, de itt nem tudok. Nagyon szépen köszönöm!:)

Rebarbara írta...

csodaszép!:)

Dalma ( : írta...

Nagyon szép, és ebben a borongós őszi időben, nyarat csalogat ez a szép torta!

kolozsgabi írta...

Isten éltesse Szepyt!
Meg téged is, hogy ilyen gyönyörűséges finomságokat teszel ki elénk. (a barátnőm nagyon-nagyon dícséri a mézesdobozokat, amiket készítettél neki!!).

Blogkonyha írta...

A torta gyönyörű, nem találok szavakat! Mit adnék, ha egyszer engem is meglepne valaki egy ilyen csodával...Szepynek meg Boldog Szülinapot!

ILDIKO írta...

Istenke eltesse Szepyt eroben-egeszsegben!MOHAM, a torta csodaszep lett!! TE vagy az irokazas mestere!Fantasztikusan tetszik!
Szia! ILDIKO

Barbi konyhája írta...

Mestermunka! Bizony én sem küldeném el azt aki ilyen tortát hoz ajándékba! Szepynek innen is boldog születésnapot kívánok! :)

szepyke írta...

Köszönöm szépen!:)

Moha írta...

Szepy , nagyon szívesen!

Rebarbara, köszönöm!

Dalma, köszönöm, igen ez még nyárhangulatú:)

Kolozsgabi, köszönöm, aranyos vagy!

Kriszti, köszönöm szépen!

Ildikóm, köszönöm, de te meg aztán igazán tortamester vagy, készítettél már ennél sokkal nehezebbeket is!

Barbi, köszönöm!


AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...