2013. február 15., péntek

Tejfölben sült csirkés gnocchi



A gyerekeim áhítattal ejtik ki Piszke nevét, mióta ezt először készítettem. Több okból is kiváló recept, gyorsan elkészül, kiadós ebéd lesz belőle, nagyon sokféle verziója készülhet a család igényei és a kamra tartalma szerint.
Felvásároltam egy nagy csokor zsályát még nyáron a piacon, és direkt ehhez lefagyasztottam a leveleket. De készült már zöldhagymával, snidlinggel, kevés fokhagymával, és még számtalan ötlet van a fejemben.

Itt most egy öttagú családra átírt recept jön:

Hozzávalók


  • 1 kg félkész gnocchi  
  • 45 dkg tejföl
  • 2-3 dl tejszín
  • 5 dkg vaj
  • 5 evőkanál olaj
  • 1 kg csirkemell filé
  • 10-12 levél zsálya
  • só, bors
  • reszelt sajt ízlés szerint


A sütőt bekapcsoljuk 200 fokra. (ha sietünk, mehet légkeveréssel).
Az apró kockára vágott csirkemellet az olajban, egy nagyobb serpenyőben fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a vajat, sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a gnocchit és a felaprított zsályalevelek nagy részét. Kevergetve pirítjuk még 2-3 percig, majd ráöntjük a tejfölt és a tejszínt, összeforraljuk vele és máris átöntjük egy nagyobb tepsibe. Tetejére reszelt sajtot szórunk, és nagyjából 15-20 perc alatt megsütjük.
A maradék zsályalevéllel megszórva tálaljuk.

Tipp: ha újhagymával, snidlinggel készül, abból egy nagyobb csokorral tegyünk bele a tejföllel együtt, apróra vágva.


3 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

Húh, ez a recept hétvégén kipróbálandó lesz nálam is. Köszönöm!

Blogkonyha írta...

Nem csak az édes sütésben vagy profi...Nagyon guszta!!!

Moha írta...

Bodzazsuzsa remélem nektek is ízleni fog!

Kriszti köszönöm, azért a profitól messze vagyok.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...