2012. január 11., szerda

Rillette avagy húspástétom







Ez a finom kence még a novemberi Kifőztükben jelent meg.
Nagyon jól helyettesíti a felvágottakat, nincs vele sok munka, érdemes nagyobb adagot készíteni, a hűtőben eláll.
Hozzávalók


  • 2 kg sertéshús (lapocka, tarja, dagadó vegyesen)
  • 1 fej fokhagyma
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 kg mangalica zsír
  • kb. 2 evőkanál só 
  • bors, őrölt kömény, kakukkfű, rozmaring 
  • 2 dl víz

Nagyobb lábosba tesszük a zsírt és felolvasztjuk. A húsokat mosás után öklömnyi darabokra vágjuk és a zsírba tesszük.
Mellészórjuk a megtisztított fokhagymagerezdeket és a héjától megfosztott vastagabb szeletekre vágott hagymát is. 
Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint teszünk bele a köményből, a kakukkfűből és a rozmaringból
Beleöntjük a vizet is, majd fedővel lefedve, kis lángon, éppen csak gyöngyözve 5-6 órán keresztül főzzük. Időnként megkeverjük, a puhuló hús ettől szálaira esik szét. 
Amikor elkészült, fedeles jénaiba tesszük, kihűlés után hűtőben tároljuk. Kenyérre kenve, friss zöldségekkel tálaljuk.


2012. január 4., szerda

Megjelent a januári Kifőztük!




Megjelent a 2012-es év első Kifőztük magazinja, középpontban a palacsintával, és ezen kívül sok egyéb finomsággal.

Továbbra is ingyenesen letölthető az oldalról!

2011. december 31., szombat

Óratorta szilveszterre



Idén a szokásos karácsonyi mandulás csokoládétorta szilveszterre készült el.

Így kapott ehhez illő külsőt Szamóca remek ötlete alapján, és óratorta lett belőle. A tetején lévő marcipán bevonatra csokoládéval rajzoltam órát. 
Szamóca tortája a Kifőztük decemberi számában jelent meg.


Ezzel a tortával szeretnék minden kedves olvasómnak békés, boldog új esztendőt kívánni!

2011. december 23., péntek

Mézeskalács karácsonyfadíszek Szepynek 2011



Szepy idén bevásárolt egy csomó rénszarvast, azt kérte, hogy ezekhez hangoljam a díszeket is. Ilyenek lettek:)


Ezekkel a vidám mézesekkel szeretnék áldott, békés karácsonyt kívánni minden olvasómnak!







2011. december 21., szerda

Mézeskalács mécsestartók új színekkel



Ezek az idei karácsony utolsó megrendelt mézesei. A nagynéném adja őket ajándékba, remélem mindenkinek tetszeni fog.

2011. december 18., vasárnap

Mézeskalács adventi koszorúk kis méretben



A 4. adventi vasárnapra hoztam néhány mézeskalács koszorút. Itt is szabad kezet kaptam, ezért született ennyiféle minta és forma.

2011. december 16., péntek

Mézeskalács karácsonyfadíszek natúr és fehér színben











Ezek a díszek egy helyre mentek, plusz a mécsestartók is, színben és díszítésben illeszkedve hozzájuk.

2011. december 14., szerda

Mézeskalács hópehely mécsestartók




Ezek a hópelyhek Kingának készültek, akitől teljesen szabad kezet kaptam, és ennek nagyon örültem. Így elkezdhettem újabb mintákon agyalni, ez lett belőle.

2011. december 9., péntek

Mézeskalács ajtókoszorú, mécsestartó és adventi koszorú







Ezek a mézesek magyalmintával készültek, az ajtókoszorú a Kifőztük Karácsony különszámba, a többi meg csak úgy, hogy legyen ilyen mintával is koszorú és mécsestartó.

2011. december 4., vasárnap

Megjelent a Kifőztük decemberi száma!




Megjelent és letölthető a Kifőztük decemberi száma az oldalról! Továbbra is ingyenesen, ahogy eddig.


Több, mint 80 recept, rengeteg karácsonyi ötlet, és indul egy adventi játékunk, amiben akár naponta ajándékot nyerhet valaki.


Örömteli adventi készülődést kívánok minden kedves olvasónak!


Sokan kérdezték tőlünk, mikor lehet a Kifőztüköt végre nyomtatásban látni?
Büszkén jelentjük, hogy december 3-án, a Népszabadság Karácsonyi mellékletében találkozhatnak a Kifőztük néhány receptjével is.







AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...