2010. július 23., péntek

Citrom-lime torta a blog születésnapjára





Ma egy éves a blogom. Szép kerek számokkal érkezett el ez a nap. Ez a 250. bejegyzés és 220 állandó olvasóm van.
Nagyon köszönöm nekik és rajtuk kívül a többi olvasónak is, hogy erre jár, olvassa a recepteket, megosztja velem a sikerélményeit. Nagyon sok kedves és érdekes embert ismerhettem meg személyesen is a blog révén.
Örülök, hogy egy évvel ezelőtt belevágtam.
Születésnapra torta dukál, de sütni nem volt kedvem ebben a melegben. Katától kaptam néhány szép zöld citromot és A szakácsművészet bibliája című könyvemben találtam egy citromos pitét, ez lett az ötletadó.

Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű formához
az alaphoz:
  • 20 dkg zabpelyhes keksz
  • 10 dkg vaj
a krémhez:
  • 25 dkg házi krémsajt
  • 4 dl tejszín
  • 4 evőkanál porcukor
  • 2 lime leve és reszelt héja
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 csomag Zselatin fix
  • pár csepp zöld ételfesték
a díszítéshez:
  • lime szeletek
  • citromfűlevél 
Összetöröm apró morzsásra a kekszet, megolvasztom a vajat és összedolgozom a kettőt. Belenyomkodom a formába úgy, hogy 3 cm-es pereme is legyen és fél órára beteszem a mélyhűtőbe.
A tejszínt habbá verem és közben beleszórom a Zselatin fixet is. Belekeverem a robotgéppel apránként a krémsajtot, a citrushéjakat, a citromlevet és végül a porcukrot is.
A krém 1/3-át kiveszem és félreteszem. A többihez keverek pár csepp zöld ételfestéket és rásimítom a megszilárdult alapra. Visszateszem a mélyhűtőbe 10 percre, majd rákenem a tetejére a félretett fehér krémet.
Beteszem a sima hűtőbe legalább 3 órára. Tálalás előtt díszítem a lime szeletekkel és a citromfűlevelekkel.

Ennyi zselatinnal a krém kenhető marad, épphogy vágni lehet. Ha valaki szeretne szilárdabb krémet, akkor tegyen a tejszínbe még egy csomag Zselatin fixet.

37 megjegyzés:

Ms. Poppy írta...

Nagyon boldog szülinapot a blogodnak!
Én valahogy már 'öregebb rókának' gondoltalak, mármint a blog létezése szempontjából, annyi szuper receptet osztottál már meg velünk.:)
Várom a többit is!
A torta nagyon üdítőnek hangzik, szeretem a citromos édességeket. Kinézetre pedig gyönyörű!

Szemi írta...

Moha, gratulálok a kerek évfordulódhoz! Kívánok még nagyon sok új olvasót, és rengeteg bejegyzést!

Ez utóbbit kicsit hátsó szándékkal, hiszen nagyon szívesen jövök hozzád mindig új ötletekért. :))

Például ez a citrom-lime torta is istenien néz ki, és nagyszerű,hogy nem kell bekapcsolni mellé a sütöt.

Chef Viki írta...

Én is csodálkozom, hogy az első gyertyát kell elfújni :-)

Boldog blogszülinapot, további csodákkal!

Kiskukta írta...

Sok-sok boldog blogszülinapot neked!!!!:)

bringa írta...

Gratulálok az évfordulóhoz! Nagyon örülök, hogy blogolni kezdtél, és nálam már csak a családom örül ennek jobban:)
Ezt a tortát is megcsinálom.

Bianka írta...

Gratulálok, sok boldogságot :)))
Ez a torta csodálatos

Névtelen írta...

Gratulálok a születésnaphoz!
Örülök, hogy belekezdtél a blogírásba, mert nagyon sok kifejezetten használható gyönyörűséget tudtam tőled átvenni.
Érdeklődéssel várom a folytatást

T.Éva

Gabojsza írta...

Boldog blogszülinapot! Örülök, hogy megismerhettelek:-)))

Judit írta...

Termékeny év volt ! Én is gratulálok ! Ez a torta is gyönyörű, öröm hozzád benézni.

egycsipet írta...

Éljen-éljen-éljen! :))

Csodás a torta és nagyon megérdemli a blogod. ;)

Felhőlány írta...

Nagyon boldog blogszülinapot kívánok Neked! :)
És még sokat! :))

lúdanyó írta...

Boldog születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod :)

Névtelen írta...

Nagyon boldog születésnapot! Gyönyörű és termékeny egy év volt!

Belly írta...

Boldog blogszülinapot!

Moha írta...

Ms.Poppy köszönöm szépen! Azért a konyhában már elég "öreg róka" vagyok:)
Szemirámisz nagyon köszönöm, igyekszem, hogy legyen mit olvasni!
Chef Viki köszönöm!
Kiskukta nagyon köszönöm!
Bringa köszönöm, örülök, hogy a családod is értékeli!
Bianka köszönöm!
Éva köszönöm neked a recepteket is!
Gabojsza nagyon köszönöm, én is örülök:)

Moha írta...

Judit nagyon köszönöm, én is úgy érzem!
Csipet köszönöm, a tortának nagyon örültek a család férfitagjai is!
Felhőlány nagyon köszönöm!
Lúdanyó köszönöm, remélem lesz még sok!
Pocak Panna köszönöm, tényleg az volt!
Belly köszönöm!

DebiGabi írta...

Gratulálok!
További sok-sok blogszülinapot:)))

Andi/cuki írta...

Gratulálok szeretettel, még sokat-sokat kívánok!:-))

Thrini írta...

Boldog blogszülinapot kívánok!!!
A torta nagyon guszta, minden ilyesmit szeretek!! :)

Névtelen írta...

Boldog Blogmindenjot!!:)Tovabbi sok sok sikert es boldogsagot hozza Neked!Ez akkor azt is jelenti(marmint a 250),hogy majdnem minden nap hozol nekunk valami finomsagot!Nyammmiii!:)Koszonojuk!A torta mint mindig nagyon guszta!Viszek egy falatkat ha meg van .:)

Udv:Kata:)

R.mama írta...

Kívánok nagyon sok blogszületésnapot, a továbbiakhoz sok sikert és jó egészséget mindannyiunk örömére!

Limara írta...

Boldog blogszülinapot!:))

Névtelen írta...

Boldog blogszülinapot és további sikereket kívánok! Erika

Unknown írta...

Köszönöm a sok finom és sikert arató receptet, és éljen a blogod még nagyon soká!
Anita

Mamma írta...

Boldog blogszülinapot! Még csak egy?? Nem számoltad el magad véletlenül? Sokkal többnek éreztem!:))
Még sok ilyet kívánok! Érezd továbbra is jól magad ebben a blogközösségben!

Mary írta...

Boldog szülinapot a blogodnak!:)

jókaja írta...

Isten éltesse a blogot és gazdáját is!
Ennek a tortának még a látványa is jólesően frissít :-)

Csibe írta...

Gratulálok én is! ...no és ez a tortaaa, hmmm! :)

Névtelen írta...

Szeretnék én is boldog születésnapot kívánni a blognak. Egy ausztralia csodáló kért segítséget a fordítással (Kinder pingvin kocka) – így megismertem az Ön receptjeit. Ezek után most gyakran fogom látogatni ezt a blogot.

Moha írta...

DebiGabi, Andi/cuki nagyon köszönöm!
Thrini köszönöm, ez most ilyen kis egyszerű lett!
Kata nagyon köszönöm, igyekszem!
R.mama köszönöm szépen!
Limara nagyon köszönöm!
Erika nagyon köszönöm és örülök, hogy figyelemmel kíséred a blogot!
Anita aranyos vagy, köszönöm!
Mamma nagyon köszönöm, nekem is többnek tűnt, olyan sok minden történt egy év alatt!

Moha írta...

Mary köszönöm szépen!
Jókaja nagyon köszönöm, tényleg frissítő volt, alig édes!
Csibe köszönöm!
Kedves Névtelen nagyon köszönöm és örülök a messzi földről érkező látogatóknak is!

Jade írta...

En is boldog szulinapot kivanok! Remelem, hogy meg nagyon sok even at olvashatunk, tanulhatunk Toled!

Moha írta...

Judith nagyon köszönöm, aranyos vagy!

Brigitta írta...

Boldog szülinapot,további sokat!:))

Moha írta...

Brigikém nagyon köszönöm!

Kata írta...

Boldog szülinapot kívánok!!

Moha írta...

Kata köszönöm szépen!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...