2011. január 19., szerda

Szalagos fánk



Még tart a farsangi időszak, valamelyik tartalmasabb leves után, második fogásként, el lehet készíteni a szalagos fánkot.
Ezt a Kifőztük magazin 2011 / 1-es számába készítettem, az újság letölthető a szokott módon az oldalról!

 Hozzávalók

  • 70 dkg finomliszt
  • 5 púpozott evőkanál porcukor
  • 1 egész tojás
  • 3 tojássárgája
  • 7 dkg olvasztott vaj
  • 1/2 dl rum
  • 4-4,5 dl tej
  • 3,5 dkg friss élesztő
  • 1 rúd vanília kikapart belseje
  • 1 narancs héja reszelve

    a tálaláshoz:
    lekvár

    Az élesztőt felfuttatjuk a kevés cukorral elkevert 4 dl langyos tejben. A tálba tesszük a többi hozzávalót is, és lágy tésztát dagasztunk belőle. Dagasztás közben figyeljük a tésztát, ha kell, még adhatunk hozzá kevés tejet. Letakarva duplájára kelesztjük, nagyjából 40 perc alatt.

    A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk és másfél ujjnyi vastagra nyújtjuk. 6,5 cm átmérőjű fánkszaggatóval kiszúrjuk a fánkokat belőle. A maradékot összegyúrjuk, nyújtjuk és kiszaggatjuk, körülbelül 30 db fánk lesz belőle.
    Letakarva pihentetjük fél órán keresztül őket.
    Nagyobb, fedeles lábosban olajat melegítünk, legalább kétujjnyi magasan legyen benne. Kis lángon sütjük a fánkokat, mert különben nagyon hamar megég kívül, belül pedig nyers marad.
    Sütés előtt a fánkok közepét benyomjuk az ujjunkkal, és a lyukkal lefelé tesszük az olajba őket. Fedő alatt sütjük nagyjából 1,5 percig, majd a másik oldalukra fordítva, fedő nélkül is ennyi ideig.
    A kisült fánkokat papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges olajat leitassuk róluk.
    Porcukorral meghintve, frissen tálaljuk, lekvárt adunk mellé.
     

29 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon szépségesek

Gesztenye receptjei írta...

Moha!
Már az újságban is megcsodáltam és elámultam rajta milyen gyönyörű szalagos és egyforma fánkokat sütöttél.
Hétvégén én is elkészítettem a Te recepted alapján és lenne több kérdésem is.
Amikor kinyújtottam és kiszaggattam, akkor összeugrott a forma és mindegyik olyan alaktalan lett, pedig próbáltam kicsit formázni, de nem lett ilyen szép kerek. Te mivel szaggatod, hogy ilyen szép lett?
A másik, fém pogácsa szaggatóval szaggatom és ahol elvágja a tésztát és megkel az "alsó" része szélesebb lesz valamivel, mint a "felső" része Remélem érthetően írtam. Ezáltal, amikor beteszem az olajba olyan trapézszerű formája lesz. A másik, hogy olyan, amikor megforgatom az olajban, hogy a fánk fele szalagos a másik fele pedig nem, olyan féloldalas az egész.
Van valami trükköd ezekre?
Köszi előre is.

Gabojsza írta...

Nem vagyok egy nagy fánk rajongó, de ezekből most szívesen ennek egyet-kettőt:-) A látványuk (is) lenyűgöző!

Krisztina írta...

Húúúú! A látványtól összefutott a nyál a számban.

Tökéletes fánkok sikerültek.

Nekem még egyszer sem lett ilyen szép, egyenletes :(

Moha írta...

Bianka köszönöm!

Gesztenye betettem ide is a receptet, és beleírtam egy fontos dolgot. Ha nem elég lágy a tészta, akkor kell még hozzáadni kevés tejet! Amit leírtál, annak alapján én azt gondolom, kicsit keményebb volt a tésztád. Nem egyformák a lisztek, van amelyikhez több folyadék kell. Itt olyan lágynak kell lennie a tésztának, hogy kézzel is simán ki tudjam lapogatni, nem lehet rugalmas, visszaugró.
A pogácsaszaggató tökéletes, a fánkszaggató csak abban más, hogy kicsit vékonyabb anyagból van. Ez nem okozhat bajt, a kemény tészta volt a gond.
Sütésnél is ezért lettek féloldalasok, hisz ahogy írtad, trapézszerűek lettek, nem korongok.
Próbáld meg újra elkészíteni, lágyabbra dagasztva a tésztát!

Gabojsza köszönöm! Nálunk sem készül sokszor, talán évente 2-3 alkalommal, pedig finom.

Moha írta...

Krisztina köszönöm, próbáld meg újra, itt egy jó recept hozzá:)
Sütésnél kell figyelni nagyon az olaj hőfokára, kis lángon kell készíteni.

Dia írta...

Mesebeliek!

Tücsök Bogár írta...

Kérem szépen ez a nagybetűs FÁNK!
Én is a Te recepted szerint készítem! :)

Zsiri írta...

Nagyon jól néz ki!! Én is elkészítettem, de sajna nekem nem lett szalagos :( majd még gyakorolom.

Anikó írta...

Ez aztán igen! Ez valóban igazi szalagos!

Mary írta...

Gyönyörűek!

Moha írta...

Dia köszönöm!

Tücsök kedves vagy, köszönöm!

Zsiri köszönöm, azért biztos finom lett, csak gyakorold szorgosan, szerintem a család nem bánja:)

Anikó köszönöm!

Mary köszönöm szépen!

Mézeskalács írta...

Minden hálám a tiéd ezért a receptért! Általad mertem nekifogni életem első "igazi" fánkjának. Neked elhittem, hogy olyan lesz amilyennek lennie kell. Nagyon könnyű és finom lett, igaz szalagok csak nyomokban voltak rajta, de ez nem igazán tudott zavarni. Az íze miatt ettük, nem a szalagokért:) Ma már másodjára is megsütöttem, most már szalag is több volt. Most, hogy már felbátorodtam, biztos hogy sokszor fogom még sütni!

Szemi írta...

Nagyon szépek lettek! Szombaton szeretnék én is fánkot sütni, úgyhogy viszem is a receptet! :)

Moha írta...

Mézeskalács nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült! A fánk nekem is mumus volt sokáig, aztán belejöttem. Sokat kell gyakorolni:)

Szemirámisz köszönöm, jó étvágyat hozzá!

Wise Lady köszönöm!

Viki írta...

Ezek gyönyörüek. Én meg csak nézegetem őket és nyelek nagyokat, de enni sajnos az olaj miatt nem tudom.
De ugye azért nem lehetek annyira irígy, hogy egyszer a családnak na süssem meg ??? No majd a nyáron, amikor kinn a szabadban elszáll az olajszag.

Moha írta...

Viki a te adagodat süsd meg a sütőben, tepsin! A többieknek persze mehet olajban:)

Nelli írta...

Gyönyörű egyformák!Tökéletesek!:-)Biztos nagyon finomak voltak!

Moha írta...

Nelli köszönöm, tényleg finomak voltak:)

VOKinga írta...

Ez a tökéletes fánkrecept! Köszönet érte! :)

Moha írta...

VOKinga, aranyos vagy, köszönöm! Örülök neki, hogy ez neked is ennyire ízlik és sikerül!

Mariann írta...

Most, hogy mindenhol az országban megdőlt a melegrekord, a nagylányom kitalálta, hogy szeretne megtanulni fánkot sütni. Na egy hétévesnek ilyen kérésre nem lehet nemet mondani, így hát 40fok ide vagy oda, tegnap nekiálltuk. Bekészítettük (mert azért nem dagasztunk kézzel, azt még ráér megtanulni), kelesztettük, szaggattuk, pihentettük, és én kisütöttem. Egyrészt akkora elszállt a lendülete, másrészt a forró olajhoz nem is engedném még. Hát ez a fánk egyszerűen csodálatos! Könnyű, laza a tésztája, és még a szalagok is gyönyörűek lettek! Igaz, hogy csak fél adagot sütöttünk (kb. 20 darab lett belőle, mert nem szaggattuk túl nagyra), én ettem kettőt, a maradékot a három gyerek (a kicsik 3ésfél évesek!), apának még kóstoló sem maradt. Valószínű, hogy pár napon belül újrázni kell, hogy apa és nagyiék is megkóstolhassák! De akkor már teljes adaggal! Úgyis jön a lehűlés! Köszi ezt a receptet is!
Mariann

Moha írta...

Hűűű, hát le a kalappal előtted, 40 fokban fánkot sütni:))
Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült neked is, most már a hűvösebb időben valóban jobb lesz újrázni.

Hajni írta...

Kedves Moha!
El lehet ezt a fánkot úgy is készíteni, hogy este összeállítom a tésztát, és másnap reggel csak szaggatom-kelesztem-sütöm?
Gondolom, valamit talán kellene változtatni, de nem tudom, mit?
Alkalmas ilyesmire ez a tészta? Vagy árt neki a hűtés?
Előre is köszönöm: Hajni

Moha írta...

Hajni péksütit szoktam így készíteni, a fánkot még nem próbáltam, tehát most adok javaslatot, de emögött nincs próba.
Elvileg szinte minden kelt tésztát lehet "hibernálni", ilyenkor az ember kevesebb élesztővel és hideg hozzávalókkal készíti el a tésztát, ami kb. 6 órára mehet a hűtőbe nejlonnal letakarva az edényt.
Itt ez szintén működhet, használj csak 2,5 dkg élesztőt, nem kell fölfuttatni, csak keverd bele a hideg tejbe, aztán dagasztás. A tésztát nagyobb tálba tedd és húzz rá egy nejlonzacskót, és azonnal tedd a hűtőbe.

Reggel előveszed, és hagyd kelni, magához térni nagyjából 20 percet, majd lehet lisztezett deszkára borítani és szaggatni. Az utána jövő kelesztés valószínű egy kicsit hosszabb lesz, főleg ha hűvösebb a lakás, lehet akár 1 óra is, meg kell duplázódnia a fánkoknak.
Ezután lehet sütni.
Gondold ezt meg, hogy vajon nyersz-e vele jelentős időt, hiszen ha az eredeti leírás szerint és langyos hozzávalókkal reggel dagasztasz, akkor kb. 80 perc múlva sütheted a fánkokat! Míg így szegény dermedt tésztád életre keltésével eltelik nagyjából 90-100 perc ha a formázást is beleszámítom.
Nem tudom, van-e értelme? Egy kiflinél van, mert eleve formázva hűtöm, reggel csak kis kelesztés és mehet a sütőbe. Fánkot viszont nem merném formázva hűteni, félő hogy kevés élesztővel is esetleg túlkelne 6-8 óra alatt.

Hajni írta...

Nagyon köszönöm a választ! Így lehet, hogy tényleg nincs értelme este elkészíteni...

Moha írta...

Hajni nagyon szívesen, szerintem hűtőbe tenni talán csak úgy lenne értelme, ha mondjuk bedagasztod a tésztát reggel, majd el kell menned valahová, és tudod, hogy ebédre viszont kisütnéd. Ilyen esetben a tészta elvan pár órát a hűtőben, míg újra tudsz vele foglalkozni, és nem kel túl.

Kitty írta...

A tegnapi nap én is elkészítettem életem első fánkjait a recept alapján! Az elején kicsit megijedtem, mert nem akart összeállni a tészta, mivel én csak gyúrtam aztán a robotgép dagasztós tartozékaival átmentem rajt. A tészta lassan kelt, gondolom ebben a hidegben nem akarta magát könnyen megadni, meg persze azért sem, mert elsőként készítem. Egy szó mint száz, a recept nagyon jó, nagyon jól sikerült és nagyon örültem! :))) Minden szuper! Köszönöm szépen!! További jó sütögetést!

Moha írta...

Kedves Kitty! Nagyon örülök a sikernek!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...