2013. június 25., kedd

Iskolatorta másodszor



Második gyerekünk is leérettségizett, ismét elbúcsúztunk az osztályt tanító tanároktól. Valami újdonságot kellett kitalálni, hiszen az iskolát már egyszer elkészítettük tortából.

A mostani ötlet a két osztálykísérő tanár szakterületéből jött. Egyikük földrajzot tanít, a másik pedig euritmiát.

Mindketten szeretnek túrázni, hegyet mászni, biciklizni, ezt az osztállyal közösen is sokszor tették. Így lett az alap egy rét, kis tóval, biciklivel, sziklás heggyel, az oldalán pedig ott álltak az euritmiát megjelenítő figurák.
A bicikli és a figurák nem ehető anyagból voltak, ezeket a két tanár eltette emlékbe. A többit pedig tanárok, szülők és diákok együtt megettük.
Sima piskótát sütöttem hozzá, házi étcsokoládés főzött pudingból és vajból készült a krém bele. A lapokat megkentük lekvárral, és a krémbe a töltésnél meggybefőttet potyogtattunk. A kész tortát kívülről lekentem  vékonyan vajkrémmel, és erre került a marcipán borítás.
A hegy is így készült, több réteg egymáson. Ezt külön erős műanyag lapra tettem, külön burkoltam le, és a marcipánnal bevont alapra tettük rá, úgy, hogy alá bambuszpálcákat szúrtunk tartónak.
A különböző tereptárgyak a férjem és a gyerekeim munkája, a burkolásnál is ők voltak segítségemre, szóval igazi családi összmunka volt.








6 megjegyzés:

M@rti írta...

Jó nagy melo lehetett igy osszehozni, de jol megoldottatok a hazi feladatot!

Moti írta...

Melyik ez a suli, ahol ennyit érnek a tanárok? Ide vinném majd 4 év múlva akkor a fiamat :-)

Moha írta...

Márti köszönöm, ha te megdicséred, akkor minden oké :))

Moti a tanáraink sokszor ennyit érnek, nagyon jó emberek és remek iskola a miénk:) Ez az:http://www.hidegkut-waldorf.hu/

marisz57 írta...

Hogyhogy ezt eddig nem láttam?
Nagyszerű a torta, amilyen nagyszerű embereknek dukál. Ha olyan "vérbeli pedagógus" tanáraitok vannak, nagyon meg kell becsülni őket.

Moha írta...

Marisz pedig mutattam a csoportban is :)) Nagyon jó tanáraink vannak, valóban vérbeli pedagógusok.

xuanhathudong írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...