2010. augusztus 12., csütörtök

Sajtos pogácsa



Ennek a pogácsának az alapja a jól sikerült krumplis pogácsa lett. Sajttal rétegezve is nagyon jó lett, megőrizte puhaságát még két nap múlva is. Azt hiszem, maradok ennél a tésztánál és készülnek majd különböző változatok belőle.
Hozzávalók:

  • 60 dkg BL 80 liszt
  • 30 dkg főtt krumpli kihűtve, összetörve
  • 1 dl olaj
  • 2 dl tejföl
  • 1 dl tej
  • 4 dkg élesztő
  • 1 csipet cukor
  • 2 teáskanál só
  • 20-25 dkg reszelt sajt (lehet benne füstölt is)
tetejére:

  • 1 tojássárgája pici vízzel keverve
  • kevés reszelt sajt szórni (elmaradhat)


A robotgép a hozzávalókból tésztát dagaszt. Hagyom duplájára kelni, kiborítom egy lisztezett deszkára és vékonyabbra nyújtom. Megszórom a reszelt sajttal, kissé belenyomkodom, majd hajtogatom a tésztát. A felső harmadot lehajtom a középső harmadra, az alsót erre felhajtom. Ezután a bal oldali harmadot behajtom középre, erre rá a jobboldali részt. Letakarva pihentetem fél órán át a tésztát.
Kinyújtom ujjnyi vastagra, 6 cm-es pogácsaszaggatóval kiszúrom, a maradékot összegyúrom, nyújtom, kiszúrom.Sütőpapíros tepsire teszem a pogácsákat és hagyom kelni még 20 percet. Ezalatt a sütőt begyújtom 200 fokra. Lekenem a tetejüket és az első tepsi mehet sülni, kb. 25 perc alatt lesz kész. Addig a második tepsit hűvösebb helyre teszem, ne keljen túl.


19 megjegyzés:

Ami írta...

De jól néz ki, mindmegenném :)

Bianka írta...

Micsoda szépségek

Moha írta...

Ami köszönöm, nem is lehet abbahagyni!

Bianka köszönöm!

Csibe írta...

Milyen kis guszták!
Szeretem nagyon, de én is úgy vagyok vele, ha egyszer elkezdem, nem bírom abbahagyni, és eszem és eszem...

mirela írta...

Foarte bine arata,,,mmmm.O zi frumoasa!

Moha írta...

Csibe köszönöm, ez a hátránya a pogácsasütésnek:)

Latsia írta...

Jaj de jól jönne most egy pár belőle!:-)

Kiskukta írta...

Csábító!!! Főleg, hogy 3 nap után is puha. Ritkán készítek pogácsát, de azt hiszem ezt ki kell próbáljam!

Andi/cuki írta...

De jól néz ki, harapni-való!:-))

Moha írta...

Mirela iti multumesc frumos!

Latsia küldöm fénypostával:)

Kiskukta próbáld ki, nekem mindig az volt a bajom a pogácsákkal, hogy csak frissen jó, ez viszont tényleg ehető még két nap múlva is.

Andi köszönöm!

Liza írta...

Csoda guszták! Nálam is az a baj, hogy ha sütök nem birom ki, hogy állandóan ne csipegessek.

Moha írta...

Liza köszönöm, már én is gondolkoztam, lehet, hogy szemellenző és az orrunkra csipesz kellene, így elkerülnénk a kísértést:))

trinity írta...

Ez igen!!! Nagyon szép pogik-és hogy 2 nap múlva is puha-viszem a recit!!!Köszi!

Moha írta...

Trinity köszönöm, próbáld ki!

Magia da Inês írta...

♥ Olá, amiga!
Passei para uma visitinha... amei!
Está tudo muito lindo, criativo e saboroso.
Suas receitas são obras de arte... dá pena comer!...
Bom fim de semana!
Tudo de bom!!!♥
Beijinhos.
Itabira♥♥
♥♥Brasil

Névtelen írta...

Kedves Moha!
Már több receptet is kipróbáltam az oldaladról, minden jól sikerült, van ami abszolút be is került a kedvencek közé. Most ezt a pogit szemeltem ki magamnak, de lennének kérdéseim:
Mindenképpen BL 80-as liszt kell hozzá? Maradék krumplipürét fel lehet használni hozzá? A 20-25 dkg sajt mind a tésztába kell vagy hagyjak ki belőle a tetejére?
Köszi
Szilvi

Moha írta...

Kedves Szilvi!

Készítsd nyugodtan finomliszttel, úgy is jó lesz. Maradék krumplipüré eltüntetésére is jó, de abban már eleve van tej, tehát én a dagasztás elején még nem tenném bele az 1 dl tejet. Figyeld a tésztát, ha nagyon keménynek tűnik, akkor mehet hozzá a tej is. Ennek a tésztának puhának kell lenni.
Én beleteszem a 25 dkg sajtot a tésztába, és ha éppen van még itthon, akkor szórok a tetejére is, de nem szükséges. Elég a tojásos kenés, a sajttól szinte leveles lesz, elég annyi bele.
Azért beírom a receptbe, ha valaki akarja, szórhat rá még pluszban.

Örülök, hogy jól sikerültek a finomságok, mindig öröm a visszajelzés az olvasóktól!

Névtelen írta...

Kedves Moha!
Te mindig olajjal készíted a pogácsát? Énnekem még nem sikerült olyan pogácsát sütni, ami másnap is puha lenne, lehet hogy olajjal kéne megpróbálnom? Éva

Moha írta...

Éva lehet, hogy ez a titka, és a krumpli a másik. Az mindenképpen segít, hogy másnap is puha legyen.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...