2010. szeptember 24., péntek

Elzászi almatorta karamellszósszal






Ez a sütemény az olvasók szavazatai alapján került a Kifőztük magazin 7. számába. Elkészíthetjük körtével, szilvával vagy szőlővel is.

Hozzávalók    (30 cm átmérőjű formához)
a szószhoz:
  • 25 dkg kristálycukor
  • 2 dl tejszín
  • 5 dkg vaj
a tésztához:
  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg hideg vaj
  • csipet só
  • 5-7 evőkanál hideg víz
 a töltelékhez:
  • 1 kg alma (hámozva, magház nélkül)
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
 a kenéshez:
  • 1 tojás
a tálaláshoz:
  • 4 dl tejszín
A szószhoz a cukrot 4 evőkanál vízzel világosra karamellizáljuk, néha megkeverjük. A tűzről levéve hozzáadjuk a vajat és a tejszínt, alaposan elkeverjük és félretesszük. A tésztához a lisztet a vajjal és a sóval elmorzsoljuk, annyi vizet adunk hozzá, hogy pár mozdulattal cipóvá tudjuk gyúrni. Folpackba burkolva hűtőbe tesszük.Az almát meghámozzuk, kockára vágjuk, meglocsoljuk a citromlével. Meghintjük a fahéjjal, a keményítővel és a citromhéjjal, majd összekeverjük.
A sütőt előmelegítjük 190 fokra.
A tésztát kivesszük a hűtőből és lisztezett deszkán a formánál jóval nagyobb átmérőjű kört nyújtunk belőle. Beletesszük a formába, körben a szélén legalább 4 cm-rel nyúljon túl a tészta.
Megkenjük belül a felvert tojással, beletöltjük az almát. A karamellszósz egyharmadával meglocsoljuk, visszahajtjuk a tésztát az almára. Ezt a részt is lekenjük tojással és a süteményt 35-40 perc alatt készre sütjük. A formában hagyjuk kihűlni. Habbá vert tejszínnel és a maradék karamellszósszal tálaljuk.

17 megjegyzés:

Elif írta...

Szuperjól néz ki, bizti kipróbáljuk! :)

Chef Viki írta...

Csodálatos :-)

Anazar írta...

Yummy!

Bianka írta...

Istenien néz ki, nagyon finom lehet

Mamma írta...

Ez olyan jól hangzik hogy elő is jegyeztem:)
Imádom a vajas karemellszószt, almával meg különösen:)

Mary írta...

Szép mint minden sütid!:)

chriesi írta...

Nagyon szép!

Névtelen írta...

Ez nagyon jól néz ki!!! Biztosan ki fogom próbálni!! Nekem Elszászi epertorta receptem van. Amit vagy 20 éve egy Füles rejtvény újságban találtam, és isteni ropogós a tésztája a vajtól!
Üdv: Böbe

Névtelen írta...

Csodalatos es nagyon guszta,mint MINDIG!:)

Udv:Kata:)

Csibe írta...

Nagyon tetszik!

Moha írta...

Elif köszi, jó étvágyat hozzá!

Chef Viki köszönöm!

Anazar:)

Bianka köszönöm!

Mamma finom is nagyon, érdemes megsütni. A karamellszószból mindig dupla adag készül, mert mindenki rájár és kóstolgatja:))

Mary köszönöm, aranyos vagy!

Chiresi köszönöm!

Böbe ennek is, és finom lehet eperrel is biztosan.

Kata köszönöm!

Csibe köszi!

Névtelen írta...

Elkészítettem, de nekem az alma rengeteg levet eresztett, és eláztatta a tésztát. =( Mi lehetett a probléma? Amúgy az íze nagyon finom, a karamellszósz isteni =) Evi

Moha írta...

Evi nem tudom milyen fajta almát használtál? Ehhez a jonatán, gála, idared fajták jók, ezek nem engednek sok levet.
Bekented belül a tésztát a tojással? Mert ez is "szigetel" egy kicsit, megvédi az elázástól.
Legközelebb esetleg szórj egy kevés darált diót vagy zsemlemorzsát/kekszmorzsát a tészta aljába, ez felissza a lét.

Névtelen írta...

Szia újból! Végül egy kis plusz idő a sütőben megoldotta a problémát =)
Amúgy szerintem jonatán alma volt, és bekentem beül tojással. De a plusz sütéssel már megfelelő lett és már szinte el is fogyott, alig van belőle! =) Evi

Moha írta...

Evi nagyon örülök, hogy így sikerült végül! A sütési időket én mindig odaírom, de nyilván mindenkinek más a sütője, változhat a hőfok és az idő is.

Boglárka írta...

A töltelékbe tényleg kell az étkezési keményítő? A boltban nem találtam, és holnap megcsinálnám.

Moha írta...

Boglárka, nem feltétlenül szükséges, készítsd el nyugodtan anélkül! A nedvesség felszívása lenne a dolga, de ilyenkor tél végén már nem olyan nagyon levesesek az almák.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...