2010. szeptember 2., csütörtök

Káposztás pogácsa



Ezt a pogácsát is az olvasók kérésére sütöttem a Kifőztük magazin 6. számába. Alapja a jól bevált krumplis pogácsám lett, ezt egészíti ki a pirított káposzta.

Hozzávalók
  • 65 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 30 dkg főtt, áttört krumpli
  • 1 dl tej
  • 1 dl olaj
  • 20 dkg tejföl
  • 3,5 dkg friss élesztő
  • 2 teáskanál só

a pirított káposztához:
  • 1 kis fej káposzta
  • 1 evőkanál barna cukor
  • 4 evőkanál olaj
  • bors
a tetejére:
  • 1 tojássárgája 
A káposztát megmossuk, kivágjuk a torzsáját és lereszeljük a nagylyukú reszelőn. Elkeverjük 1 teáskanál sóval és állni hagyjuk 15 percet.
 Nagyobb lábosban megmelegítjük az olajat, rádobjuk a káposztát és fedő alatt, időnként átforgatva, megpároljuk. Amikor puha, rászórjuk a barna cukrot, borsozzuk és kevergetve kissé megpirítjuk. Teljesen kihűtjük. 25 dkg-ra lesz szükségünk belőle.
A főtt krumplit a tejjel, az olajjal és a tejföllel simára keverjük. A dagasztógép táljába tesszük, belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a sót és a lisztet is. Lágy tésztát dagasztunk, a káposztát a végén adjuk hozzá. 20 percet kelesztjük, majd lisztezett deszkán jól átgyúrjuk. Letakarjuk és hagyjuk ismét 20 percig kelni.
Ezután 2 cm vastagra nyújtjuk és kiszúrjuk a pogácsákat. A leeső darabokat összegyúrjuk, nyújtjuk és kiszúrjuk. Sütőpapíros tepsire tesszük, egymástól távolabb, mert még nőni fognak. Hagyjuk kelni 15-20 percet. Ezalatt begyújtjuk a sütőt 200 fokra.
A pogácsák tetejét lekenjük a kevés vízzel elkevert tojássárgájával és 20-25 perc alatt készre sütjük.
Amíg az első tepsi sül, addig a másodikat hűvösebb helyre tesszük, hogy ne keljen túl.

12 megjegyzés:

Bianka írta...

Gyönyörűek lettek. Nagyon régen ettem, mert családban sosem sütöttek káposztásat, így a vendégségben voltam utoljára a közelében :)

Limara írta...

A férjem kedvence és milyen rég csináltam neki! Gyönyörű lett, köszönöm, hogy eszembe jutattad!:)

Mary írta...

Nagyon guszták Moha! Káposztás pogácsát még nem is csináltam!:)

Névtelen írta...

Nekem is csinálnom kellene... Bár a körülöttem élő össz. négy fiúból csak egy szeretné, mégis meg kellene reckírozni! Nagyon rég ettem (akárcsak káposztás rétest)! Pedig mindegyiket nagyon szeretem!

Tücsök Bogár írta...

Na ezt meg én viszem ! Imádom !

Moha írta...

Bianka köszönöm, igen én is ritkán sütöm, pedig olyan finom!

Limara szívesen:) Akkor most örülni fog a férjed!

Mary köszönöm, ha szeretitek a káposztás tésztát, akkor ez is ízleni fog!

Katalin nálunk sem rajong érte mindenki, de azért lehet néha sütni! Káposztás rétes is finom.

TücsökBogár jó szívvel adom:)

Névtelen írta...

Van a káposztás pogácsának egy olajban kisütött változata is, az is nagyon finom.
A tésztába ilyenkor nyersen kerül a káposzta, ezért kelés közben meg is ritkul a tészta. Miután megkelt, ugyanúgy sütjük, mint a szalagos fánkot.

Moha írta...

Kedves Névtelen ez is finom lehet!

tücsi írta...

Szia Kedves Moha! Nagyon tetszenek a POGÁCSA receptjeid. Ezt a finom káposztást meg is sütöm. Vittem a receptet! Köszi:)) Szép estét;Tücsi

Moha írta...

Kedves Tücsi, remélem azóta megsütötted és ízlett is!

Hédi írta...

Kedves Moha!

Köszönöm szépen a receptet, isteni lett, már többször megsütöttem: http://izharmonikus.blogspot.hu/2013/04/kaposztas-pogacsa.html
Nagyon tetszenek az ételeid, épp most raktam be a Csíkos kalácsod a sütőbe, az is nagy kedvenc :)!

Moha írta...

Hédi nagyon örülök, hogy tetszenek a blogon lévő ételek! Csíkos kalács nálunk is megunhatatlan kedvenc:)

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...