2012. március 21., szerda

Citromtorta sütés nélkül



A recept alapján készült tortát szintén megkóstolhatják a Café Panini vendégei!
Persze nem csak ezért érdemes betérni ebbe a kedves, hangulatos kis kávézóba, van sok más finomság is, és nagyon jó kávék!

Hozzávalók   26 cm-es tortaformához
az alaphoz:

  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 20 dkg zabpehelykeksz darálva
a krémhez:

  • 30 dkg natúr házi krémsajt vagy mascarpone
  • 20 dkg joghurt
  • 10 dkg tejföl
  • 15-20 dkg porcukor
  • 4 dl tejszín
  • 2 citrom reszelt héja
  • 1,5 dl frissen facsart citromlé 
  • 20 g zselatin
a tetejére:

  • citromgerezdek
  • citromfű vagy mentalevél
Sütőpapírkorongot vágok a tortaforma aljába. Összekeverem a darált kekszet a vajjal és a forma aljába nyomkodom, hűtőbe teszem.
Kis lábosban elvegyítem a zselatint a citromlével, félreteszem.
Habosra keverem a házi krémsajtot, a joghurtot és a tejfölt a porcukorral és a citromhéjjal együtt, majd hozzáforgatom a habbá vert tejszínt is.
A zselatint kis lángon kevergetve feloldom, 3-4 evőkanálnyi krémmel elvegyítem, majd a többi krémhez öntöm, és a habverővel alaposan összekeverem.
A krémet a tortaformában lévő kekszes alapra öntöm, majd lefedve 1-2 órára hűtőbe teszem a tortát. Tálalás előtt díszítem a tetejét a citromgerezdekkel és a citromfűlevelekkel.



31 megjegyzés:

Patricius Winery írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Verus írta...

Csodaszép ez a torta! Nagyon szeretem a citromos sütiket, tortákat, lassan lesz friss citromfű, mentalevél a kertben, akkor el fogom én is készíteni. Köszönöm a receptet :-)

Szemi írta...

Ez nagyon jól néz ki, szeretem az ilyen jellegű sütiket. :)

Éva írta...

Istenien néz ki!

Névtelen írta...

Hibátlan és gyönyörű! Minden elismerésem! :)))

Gabriella írta...

Wooow!! De gyönyörűűű! :)

Blogkonyha írta...

Ó, a citromos a gyengém! Bitang jól néz ki! Nagyon tetszik a recept, máris mentem! Olyan tortákat csinálsz, hogy lehidalok tőlük! :o)

Éva írta...

Csodásan néz ki! Imádom a citromos krémet!

kolozsgabi írta...

Én is nagyon kedvelem ezt a citromos tortát, egyszerű és nagyon finom. Te pedig hoztad a Tőled megszokott gyönyörű formát, nagyon szép a torta és a kép is.

Petra írta...

Szépséges! A citrom, bárhol bármikor... Pláne így. :)))

Névtelen írta...

Hat ez valami ENNIVALOOOOOO!
Gyonyoru es finom, csak nincs itt a tanyeromon EZ az egy gondom!

Szia MOHAM! ILDIKO

Moha írta...

Verus, nagyon köszönöm! Én is alig várom, hogy kibújjon a kertünkben a citromfű!
Szemi, köszönöm, mi is:)

Éva, köszönöm!

Gasztro Reni, köszönöm szépen!

Gabriella, köszi:))

Kriszti, nagyon köszönöm, nekem is az egyik gyengém, és ezt legalább mindenki szereti a családban is!

Éva, köszönöm!

Kolozsgabi, köszönöm szépen!

Petra, köszi, igen ez jó formája a citromnak!

Ildikóm, nagyon köszönöm, sajnos olyan messze nem tudom röptetni:)

Névtelen írta...

Ha ananászosra szeretném megcsinálni elég annyi hogy a citromlét ananászlével helyettesítem és ananásszal díszítem?(kezdő vagyok sütés terén, meglepetésnek szánnám az ananászos verziót)

Moha írta...

Kedves Névtelen! A citromlé felét cseréld ananászlére, de nem a konzerv levére, mert az csak cukorszirup, lehet kapni 100%-os ananászlevet, azt használj inkább. A készre kevert krémbe pedig nagyon alaposan lecsöpögtetett apróra vágott ananászt keverj, mondjuk 3-4 evőkanálnyit. A többivel pedig lehet díszíteni a torta tetejét. Így valószínűleg elég ananászos is lesz, és finom:)

Névtelen írta...

Ma megcsináltam, mennyei. Nagy sikere volt, el is mentettem a receptet a kedvencek közé. Köszönöm... 😊 Gabi

Moha írta...

Kedves Gabi, örülök a sikernek! Köszönöm a visszajelzést!

Névtelen írta...

Piskóta közé is lehet tenni ezt a krémet? Vagy túl híg a dermedés előtt, és így nem ajánlott? :Előre is köszönöm. :)

Moha írta...

Kedves Névtelen!
Lehet akár két vékony piskótalap közé is tenni úgy, hogy állítható tortakarimát teszünk köré, és így öntjük az alsó lapra a krémet, rátesszük a felső piskótalapot, és megy a hűtőbe dermedni.
Ha csak sima tortaformád van, akkor azt belül körben meg kell magasítani egy vékony kartonnal, amit bevontál előtte folpackkal. Így biztosan belefér a 2 lap + krém. Bármilyen módon szeretnéd, akár több lap közé tenni, mindenképpen kell keret köré, amíg megszilárdul.

Névtelen írta...

Szia!
Nekem kb 20-21 cm-es lehet a csatos formám. Hogy arányosítsam a hozzávalókat? Te hogy szoktad ezt kiszámolni? Ha felezem, elég lehet vajon?
Üdv: Kati

Moha írta...

Szia Kati! Itt pl. ki tudod számolni, beírod az eredeti sütőforma méretet és azt hogy te mekkorában szeretnéd készíteni. Beírod a hozzávalókat, és máris kiadja az átszámolt receptet.
http://www.cakebaker.co.uk/apps-for-bakers/baking-tin-size-conversion-calculator/

Névtelen írta...

Ó, ez de jó! Köszönöm!
Kati

Névtelen írta...

Piskóta lapok (3 lap) közé tenném a krémedet. 26-os formában két rétegben is elég ez a krém vagy csináljak többet?

Moha írta...

Ha csak tölteléknek teszed, akkor szerintem elég, ha vékonyak a piskóta lapok. Ha szeretnéd kívül is lekenni, akkor több krém kell. Illetve te ismered az ízléseteket, mennyi krémmel szeretitek a tortákat?

Névtelen írta...

Csak belülre megy..., köszönöm a választ!

Moha írta...

Nagyon szívesen!

Névtelen írta...

Már többször készítettem el ezt a receptedet és mindig sikert arattam vele. Nagyon szépen köszönöm és további jó munkát kívánok!

Moha írta...

Nagyon köszönöm a visszajelzést és a jókívánságot!

Kata64 írta...

Moha ez a torta még most is alap nálunk. Ma is készűlt. Én annyit változtattam rajta, hogy a zselatint a joghurtra szórom. Hagyom állni majd azzal melegítem fel.
Citrom helyet többször készült az én házi málnalekvárommal is. Isteni!

Moha írta...

Kata örülök, hogy nálatok is sláger, nálunk is gyakran készül, a férjem kedvence:)

Névtelen írta...

Kedves Moha
A joghurtot lehet több mascarponeval helyettesíteni?

Moha írta...

Kedves Névtelen, nem, a joghurt helyett tejföl mehet inkább, a sok mascarponéval nagyon tömény lenne. Plusz a joghurt savanyúsága is hiányozna benne.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...