2012. március 12., hétfő

Kókuszos szelet





Ez a sütemény még a januári Kifőztükben jelent meg, de jól jöhet majd a húsvéti vendéglátáshoz is.

Hozzávalók  30 x 36 cm-es tepsihez

a tésztához:
  • 10 tojásfehérje
  • 30 dkg kristálycukor
  • 40 dkg kókuszreszelék

a krémhez:
  • 10 tojássárgája
  • 8 evőkanál cukor
  • 3 evőkanál liszt
  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 15 dkg vaj

a mázhoz:
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 7 dkg vaj


Habbá verjük a tojásfehérjét, majd tovább verve kanalanként hozzáadjuk a cukrot is. Amikor kész, fakanállal óvatosan belekeverjük a kókuszreszeléket. Sütőpapírral bélelt gáztepsibe simítjuk a masszát. 180 fokra melegített sütőben nagyjából 20 perc alatt megsütjük, hűlni hagyjuk.
Elvegyítjük a tojássárgáját a cukorral, a liszttel meg a tejjel, majd folytonos keveréssel kis lángon sűrűre főzzük. Amikor kész, belekeverjük a kakaóport is, és kihűtjük.
Habosra keverjük a vajat, és apránként hozzáadjuk a főzött krémet. Egyenletesen rákenjük a kókuszos tésztára. Letakarva legalább egy éjszakára a hűtőbe tesszük a süteményt.
Másnap gőz fölött összeolvasztjuk a vajat és a csokoládét, bevonjuk vele a süteményt. A máz teljes szilárdulása előtt éles késsel bevonalazzuk a szeletek helyét. A hűtőbe tesszük, majd tálalás előtt a jelölés mentén hasábokra vágjuk.

13 megjegyzés:

Okki írta...

Nagyon guszta! :)
Kár hogy ilyen sok tojás kell hozzá, másképp biztosan kipróbálnám, mert nagyon finom lehet.....DE ha jól belegondolok, egy kisebb tepsibe fél adaggal is kéne sikerüljön. :)

Moha írta...

Okki próbáld ki nyugodtan fél adaggal, a recept tökéletesen felezhető. Valakinek a kérdésére épp az imént számoltam ki, ez a nagy tepsi kb. 1800.- Ft-ba kerül, és 60 db-ra szoktam fölvágni. Ezt nézve már nem olyan sok a költség, és az adag jelentős. Ez egy nagyobb családban sem fogy el egy ebéd után egyszerre. Elég tömény édesség, nem lehet sokat enni belőle.

Bokor Boglárka írta...

Ezt a sütit én mindig annyira, de annyira megkívánom, mikor látom valahol! Nagyon jó a kép, szinte leveszem a képernyőről és beleharapok. Az egyetlen bajom vele, hogy akármilyen diétásra készítem is el, akkor is hizlal. De az is lehet, hogy már tovább nem csorgatom a nyálam más bloggereknél, hanem megyek és elkészítem.

Moha írta...

Margaretta használj a cukor helyett nyírfacukrot, vagy más általad egyébként is használt édesítőt, a csokoládét cseréld le cukormentesre, így már jelentős kalóriát spóroltál!

Blogkonyha írta...

Felesben én is bevállalom! nagyon finom lehet! Szeretem a csokit és kókuszt együtt..:o)

Moha írta...

Kriszti, finom is:) Egyébként a fél adag is elég bőven, ebből tényleg nem lehet sokat enni.

Szemi írta...

Hmmmm, hogy ez milyen finom lehet! :)
Csoki és kókusz , mindkettőt imádom. Receptet elvittem! :)

Moha írta...

Szemi, ez tényleg nagyon finom, remélem ízlik majd nektek is!

Csibemama írta...

Ma megcsináltam ezt a finomságot!
Valóban tömény édesség! Jól sikerült, remélem holnap a gyermekeimnek is ízleni fog! Valóban jó nagy adag lett belőle.

Csibemama írta...

Szia Moha!Ma szeltem fel a sütit és a tapasztalatom, hogy Nekem a kókuszos tészta egy kicsit morzsálódik. Elronthattam? Tovább kellet volna sütni? A tojás mennyisége meg volt, ugyan kicsi volt a tojás de egy ráadást tettem ez miatt. A cukrot is beletettem mindet amit írtál. Hűtőben volt. Köszönöm a receptet! Csibemama

Moha írta...

Csibemama szerintem egy picit túlsütötted, és kiszáradt a kókuszos tészta. Egyébként egy csöppet morzsálódik mindig, mert a kókusz szemcséi azért nem adnak olyan sima tésztát, mintha liszttel készülne.
Ahogy áll a hűtőben, jobban összeérik, kicsit átnedvesíti a krém, jobban vágható lesz!
A sütési idő nagyon eltérő lehet a különböző sütőkben, ez mindig csak tájékoztatás, lehet, hogy nálad 15 perc is elég lett volna. Meg kell tapogatni a tészta tetejét, ha rugalmas, akkor már készen van.

Csibemama írta...

Köszönöm a válaszodat, lehet hogy kiszáradt a tészta. Elektromos, légkeveréses sütőm van. Legközelebb nagyobb figyelmet fordítok rá. A gyerekeknek is ízlett. Várom az újabb receptedet.

Moha írta...

Csibemama nekem is az van, nem olyan régóta, az a tapasztalatom eddig, hogy minden ilyen tésztát, piskótát, muffint, stb... alsó-felső sütésen készítek, szigorúan légkeverés nélkül!
Én is kiszárítottam már jó pár tésztát, mire erre átálltam.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...