2009. október 19., hétfő

Otelló-habos torta


Lehet, hogy már unalmas, de én még mindig az otelló szőlő bűvöletében élek. Így született ez a torta is, színe mellett az íze is csodás lett.
Hozzávalók:
tészta:
3 tojás
9 dkg cukor
7 dkg liszt
2 dkg kakaópor
1 ek.olaj
1 ek.rum
krém:
25 dkg házi krémsajt vagy mascarpone
2 dl otelló szőlőlé
2 dl tejszín
15 dkg cukor
1 nagy citrom leve
20 gr zselatin
tetejére díszítéshez: tejszínhab, cukor, otelló szőlőszemek


Az egész tojásokat a cukorral robotgéppel sűrű habbá verem, legalább 10 percig, belecsorgatom az olajat és a rumot,  kézi habverővel beleforgatom a kakaós lisztet majd a sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm.
Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15 percig sütöm, a formában hagyom kihűlni.
A krémhez a szőlőből levet nyerek, ez történhet gyümölcscentrifugával, vagy a leszemezett szőlőt egy lábosban kis lángon megpárolom, és utána átnyomom egy szűrőn.
A citromlébe teszem a zselatint, kis lángon kevergetve feloldom benne.(nem forralom!)
A tejszínt habbá verem a cukorral, hozzáadom a krémsajtot, ezzel is habosítja tovább a robot még legalább 5 percig, ezután jön bele a szőlőlé.
A zselatinhoz teszek 3 ek.krémet, elvegyítem egy kézi habverővel benne, majd az egészet a többihez forgatom. Beleöntöm a tortaformába a kihűlt tészta tetejére.
Most pár csepp szőlőlét tettem még a tetejére és elhúzogattam egy fogpiszkálóval, így ment egy éjszakára a hűtőbe. (elég neki kb. 3 óra is)
Díszítéshez habbá verem a tejszínt pici porcukorral  (habfixálóval,ha sokáig szépnek kell lennie)
rózsákat nyomok a tortára egy habzsákból, és mindegyikre egy szőlőszemet teszek.

14 megjegyzés:

starfi írta...

nagyon jó lett!:) nézd meg, én mit raktam fel ma:D

egycsipet írta...

Mmmmm, szép! :)

Limara írta...

Csodás, nagyon finom lehet! :))

Süti Bazár írta...

Dehogy unalmas!! Gyönyörű!!! :-))

Moha írta...

Starfokker köszi, megnézem.

Egycsipet, Limara, Yasmine köszönöm!

Andi/cuki írta...

Szép nagyon,gratulálok!Lehet a lekvárt én is felrakom,mert nagyon jó a színe.

Jade írta...

Gyonyoru!!!

szepyke írta...

Moha, hogy ez milyen gyönyörű!

Lekvároskukta írta...

Szia, ha van kedved játszani, gyere!
http://lekvaroskukta.blogspot.com/2009/10/valaszok-1-miert-jo-napjainkban.html

Moha írta...

Andi tedd fel, ugye milyen gyönyörű minden ami otellóból készül!

Judith, Szepyke köszönöm!

Lekvároskukta megyek!

Millie írta...

Ez fantasztikus!

Moha írta...

Millie köszönöm!

Rita írta...

26cm-es tortaformához jó ez a mennyiség vagy növeljem? Jó vastag krém-réteget szeretnék...:)

Moha írta...

Rita igen, ez is abban készült, mindjárt bele is írom a receptbe! Elfelejtettem, pedig oda szoktam írni, bocsánat!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...