2010. május 2., vasárnap

Mozart torta



A hétvége megint születésnapok jegyében telt. Ezt a tortát az unokaöcsém és az Anyukája kedvéért készítettem.
Az alapötlet Maxtól származik, én csak továbbgondoltam a receptet. Tészta a megszokott piskótám lett, és belecsempésztem nugátréteg helyett egy adag nutellát. Nagyon tömör gyönyör lett, egy vékony szelet elég belőle.
Hozzávalók     egy 26 cm-es tortaformához
piskótához:
4 tojás
12 dkg cukor
12 dkg liszt
3 dkg kakaópor
2 kávéskanál sütőpor
3 evőkanál olaj
3 evőkanál víz
krémhez:
6 tojás
25 dkg cukor
1 teáskanál vaníliakivonat
3 evőkanál liszt
3 dl tej
20 dkg vaj
1,5 flakon zöld színű mandulaaroma
marcipán massza kb. 25-30 dkg
1 üveg nutella
díszítéshez:
10 dkg étcsokoládé

Bekapcsolom a sütőt 180 fokra és a tortaformába két sütőpapírkorongot vágok.
A tészta hozzávalóit felezve 2 lapot sütök. 6 dkg lisztet elkeverek 1,5 dkg kakaóporral és 1 kávéskanál sütőporral.  2 egész tojást 6 dkg cukorral habosra keverek a robotgéppel, legalább 10 percig. A tál oldalán belecsurgatom a 1,5-1,5 evőkanál vizet és olajat, lekapcsolom a gépet, innentől óvatosan kézi habverővel keverem el a kakaós lisztet a tojáskrémben. A formába tett sütőpapírra simítom és 10-12 perc alatt megsütöm.
Ezalatt elkészítem a második lap tésztáját, ha van még egy formám, akkor abba teszem. Ha nincs, akkor a kész piskótalapot a karimát levéve a sütőpapírral kicsúsztatom az asztalra. Elmosogatom a formát és a második adag tésztát beletéve megsütöm.
A krémhez az egész tojásokat elkeverem a cukorral, vaníliakivonattal, liszttel, mandulaaromával, felöntöm a tejjel és kis lángon állandó keveréssel besűrítem. Hagyom kihűlni.
A puha vajat habosra keverem 2 evőkanál porcukorral és beledolgozom a főzött krémet. 16 teáskanálnyit félreteszek egy habzsákban belőle.
A marcipánt porcukron fél centi vékonyra nyújtom és a tortaforma alja mentén kivágom a kört belőle. A nutellát üvegestül, egy kis lábosban, meleg vízben folyósra melegítem.
Az egyik piskótalapot megkenem vékonyan  a zöld krémmel, utána ráborítom a marcipánlapot, picit lenyomkodom. Megkenem a folyós nutellával és beteszem a mélyhűtőbe 20 percre. Ezalatt a nutella megkeményedik annyira, hogy rá tudom kenni a következő zöld krémréteget, erre kerül a másik piskótalap. A maradék krémmel kívülről is bekenem a tortát, a habzsákból 16 krémrózsát nyomok rá körben.
Az étcsokoládét gőz fölött megolvasztom, egy pici lyukú zacskóból díszeket rajzolok egy darab sütőpapírra és beteszem a mélyhűtőbe szilárdulni. A maradék csokoládéval becsíkozom a torta tetejét, a díszeket a krémrózsákba nyomom.

34 megjegyzés:

Andi/cuki írta...

Fenomenálisan szép!:-)) És ez nem túlzás!!!

Max írta...

Azta! Jól átdolgoztad!!! Gratulálok, szép lett!!

Moha írta...

Andi köszönöm!

Max köszönöm, csak kissé továbbgondoltam!

Thrini írta...

Nagyon szép lett!
A csokidíszt kipróbálom, nagyon tetszenek!

Brigitta írta...

Gyönyör,az már biztos!!:))

Bianka írta...

Mesteri, gyönyörű

erika írta...

Ez igen!!! szép munka! gratulálok!

Melinda írta...

Csodaszép! És milyen finom lehet! Melyik mandulaaromát használod?

Moha írta...

Thrini köszönöm, jó rajzolgatást a csokival!

Brigi hát ez az lett, de egy évben egyszer lehet:)

Bianka köszönöm!

Erika nagyon köszönöm!

Melinda köszönöm, finom lett tényleg. Ez most a Szilas műanyag flakonos zöld aromája volt. Ha nem kell,hogy színe is legyen,akkor az Oetker színtelen kis fiolását szoktam.

egycsipet írta...

Megszólal. Engem legalábbis megszólított. Valami olyasmit mondott, hogy "egyél meg"... :D

Moha írta...

Csipet már morzsa sincs belőle, de lesz ismétlés:)

szepyke írta...

Ebből délután lesz még?
Azt lehet, hogy Te macaront próbálsz, én meg ilyet?:)))

Felhőlány írta...

Nagyon gratulálok, fantasztikusat alkottál! :) Nagyon szép! Marcipán és nutella, ez az én tortám lesz....:))

Moha írta...

Szepykém ebből már nincs,csak a barackosból.

Felhőlány köszönöm! Ez a páros valóban nagyon finom együtt.

Névtelen írta...

Kedves Moha!

Több esetben látom, hogy nem a megsült tésztát vizszintesen elfelezed, hanem külön sütöd a lapokat.
Mi a jelentősége, nem mindegy?

Moha írta...

Kedves Névtelen! Túl nagy jelentősége nincs, csak béna vagyok és nem sikerül szép egyforma vastag lapra szétvágni az egyben sütött piskótát, ezért inkább külön sütöm a lapokat. Így biztosan szép egyformák lesznek. Azért szoktam egyben is sütni,megpróbálhatod úgy is nyugodtan, csak a sütési idő több lesz,erre figyelj.

Névtelen írta...

Kedves Moha!
Köszönöm, holnap készítem ezt a Mozart tortát a pénteki "lánybulira". Mondanom sem kell, hogy kritikus közönség, ki kell tennem magamért.
Ennek megefeleően hetek óta tanulmányozom a különböző tortákat és ezt találtam a legmegfelelőbbnek. Remélem sikerül!
Még egyszer köszönöm
Éva

Moha írta...

Éva sok sikert hozzá, remélem ízleni fog a lányoknak! Ha ráérsz írd meg kérlek,hogy sikerült!

Névtelen írta...

Édesanyám kedvence, meg fogom majd csinálni a születésnapjára! Itt minden gyönyörű! El vagyok ájulva! Írhatnék mindegyikhez egy hozzászólást, de lassan elájulok (és megéhezek!) :-)

Moha írta...

Panna aranyos vagy,köszönöm! Nézd meg majd az új Mozart változatot is, a májusi utolsó bejegyzésben, az jobb lett!

Névtelen írta...

Én is elkészítettem ezt a tortát, mondjuk egyszerű kakaós piskótával, de nem is ez a gond, hanem, hogy másnap mikor szeleteltem a marcipán kifolyt belőle, normális ez?

Moha írta...

Kedves Névtelen!
Ez nem normális, de sajnos előfordulhat a bolti marcipán esetében. Én jó ideje itthon készítem a marcipánt, nem olyan nagy munka, viszont cserébe a minőség megfelelő, nem folyik el másnapra.
Ha túl magas a marcipán cukortartalma, akkor az feloldódik a krém nedvességtartalmától.

Névtelen írta...

Köszönöm a válaszodat! És ha megkérhetnélek leírnád az otthon készített marcipán receptjét?
Köszönöm előre is.
Móni

Moha írta...

Kedves Móni írj nekem egy emilt a mohakonyha@gmail.com címre, akkor írom a marcipánt neked!

Afromagyar írta...

Isteni ez a torta, most csinalom harmadjara. Ilyen lett elsore: http://afromagyar.wordpress.com/2014/04/01/mozart-torta/, ilyen masodjara: http://afromagyar.wordpress.com/2014/06/15/vanilla-es-chocolate-cupcakes/, es hasonlo lesz harmadjara is. Nagyon koszonom a receptet!!!

Moha írta...

Örülök, hogy ilyen sikere van nálatok! Nagyon szép lett mindegyik:)

tiduj írta...

Szia Moha! Vegre van alkalom es megint suthetek. Teljesen be vagyok zsongva ;)
Egy kerdes: rizstejjel kell fozzek kicsi fiam tejerzekenysege miatt. Szerinted abbol is ugyanannyit kell hasznalnom majd?
Koszonom

Moha írta...

Schitzjuc igen, a növényi tejekből mindig az eredetinek megfelelő mennyiséget kell használni.
Figyelj arra, hogy a vajat is cseréld le tejmentes margarinra, illetve a nutellát is nézd át, annak nem tudom az összetevőit pontosan, nehogy abban is legyen valami gondot okozó!
Remélem ízleni fog a kislegénynek!

tiduj írta...

Koszi nagyon! Hala az Egnek turot joghurtot sovany tejes dolgokat ehet. Igy egy kis tejpor a nutellaban nem problema :) vajat persze cserelem!! Koszi
Majd beszamolok... :)

Moha írta...

Az jó, akkor kíváncsian várom, hogy ízlett neki:)

tiduj írta...

Egy szelet maradt! :-)
Igaz, zsurtorta meret keszult, mert nem voltunk tul sokan. Nekem is izlett, es mindenkinek, aki amugy nem marcipan-rajongo! Tenyleg nagyon finom! Engedelyt kaptam: suthetek maskor is.
Nagyon erdekes volt h nekem a krem keszitese nagyon emejito volt. Megtelt az orrom az illatokkal. Ezert is felve kostoltam. A kremem egy hangyanyit higabb lett a szuksegesnel, igy kordaban kellett tartanom a talalasig... :))
A marcipanom /Szamos/ nekem is kis levet eresztett. De az olvasottak alapjan erre fel voltam keszulve.
Egyszer valamikor biztosan elkeszul még. De november vegen uj kihivast keresek. Valamilyen csokitorta lesz az aldozat.
Mezescsoki, narancsos csoki, sacher kilőve... :))

Koszonom meg egyszer!!:)

Moha írta...

Örülök, hogy ízlett a torta!

Csokisban érdemes ezt is kipróbálni:
http://www.mohakonyha.hu/2013/05/csokoladetorta-rumos-meggyel.html

Unknown írta...

Eddig ez a torta lett a legfinomabb amit valaha is csinaltam!!! Nagyon koszonom a receptet!!!

Moha írta...

Kedves Szilvia, nagyon örülök, hogy ízlett és köszönöm a visszajelzést!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...