2011. július 29., péntek

Szélforgó kenyér







Ez a recept a Kifőztük magazin 7. számában jelent meg. Az újság letölthető az oldalról!
Baráti összejövetelre, grillezéshez vagy egyszerűen vacsorára ajánlom ezt a kenyeret. A közepében lévő tálkába bármilyen finom krém, körözött vagy egyéb mártogatós kerülhet.

Hozzávalók


  • 40 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 10 dkg Graham-liszt
  • 2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
  • 1 púpozott teáskanál só
  • 1 dl tej
  • 2 dl víz
  • 1 dl olaj
  • 2,5 dkg élesztő


Tésztát dagasztunk a hozzávalókból. Lefedve duplájára hagyjuk kelni. Lisztezett deszkán átgyúrjuk, és 10 részre osztjuk. Tíz perc pihentetés után egyenként hosszúkás bucikat formázunk a darabokból.

Sütőfóliával vagy sütőpapírral bélelünk egy nagyobb tepsit, kerek hőálló tálkát teszünk a közepére. Szélforgó alakban a tálka köré rendezzük a bucikat. Hosszában bevágjuk, majd 30-40 percig letakarva kelesztjük őket.

210 fokra melegítjük a sütőt, lespricceljük a kenyeret, és 20-25 perc alatt megsütjük. Amikor teljesen kihűlt, ízlés szerinti krémet teszünk a tálkába.

Tipp: két kenyeret is készíthetünk, ekkor egy-egy szélforgó csak 5 „sziromból” fog állni. Amíg az egyik kenyér sül, a másikat tegyük letakarva hűvös helyre, akár hűtőbe, nehogy túlkeljen.


19 megjegyzés:

Viki írta...

Jaj de szépet alkottál. Igazi müvész vagy a kelttésztákban is.

Szemirámisz írta...

Mekkora ötlet, nagyon guszta! Ki fogom próbálni, köszi. :)

Bianka írta...

Gyönyörű

Elif írta...

Fantasztikusan néz ki!

Chef Viki írta...

Mesebeli ötlet és mesebeli kivitelezés!!! Gyönyörűség :-)

Anazar írta...

Nagyon tetszik ;-)

Terike írta...

Tetszik nekem is! Szép asztal dísz amit meg lehet enni!

Kiskukta írta...

Nagyon tetszik!

Petra írta...

Nagyon ötletes. A kenyérkék receptje is jól hangzik. :)

Illéskrisz Konyhája írta...

Nagyon csinos kenyérke! Szuper formázás! Tetszik!

Moha írta...

Viki köszönöm, de ez a titulus Limarát illeti!

Szemi köszönöm, érdemes!

Bianka köszönöm!

Elif köszi, örülök, hogy téged is lehet látni:)

Chef Viki köszönöm, régebben is sütöttem már kis üveggel a közepén kalácsot, itt csak továbbléptem, és hasznosítom a kis edényt is:))

Anazar köszönöm!

Terike köszönöm, de ez elbújhat a te gyönyörű virágos kenyereid mögött!

Kiskukta köszönöm!

Petra köszönöm, ez tulajdonképp a sörkiflim tésztája, csak folyton variálok vele.

Kriszti köszönöm szépen!

trinity írta...

Ha én egyszer ilyen kézügyességet kaphatnék....Amihez nyúlsz, abból valami csoda válik minden alkalommal!

Moha írta...

Trinity köszönöm, aranyos vagy!

Névtelen írta...

Holnap ezt fogom megsütni. Nagyon mutatós!!!

Annyit újítok, hogy a bucik oldalát megkenem olajjal, hogy majd könnyebb legyen elválasztani őket. Mint a buktánál :)

Várom a további szépségeket, hozzád érdemes benézni!

egy másik Petra

Moha írta...

Petra köszönöm! Az olajos kenés jó ötlet, úgy biztos, hogy könnyebben szétjönnek a szirmok.

Beastie írta...

ez most próbára vár nálunk :)búzakalász szemlét vettem nekik nemrég a sparban, olyan finom volt, hogy csak na...ez pedig kicsit hasonlít hozzá. Köszi.

Moha írta...

Beastie remélem ez is ízleni fog!

Mazsi írta...

Szia!
Tegnap megsütöttem vacsorára.
Nagyon finom lett. Mindenkinek ízlett.
Fel is vettem a "sütés" listámra!

Moha írta...

Szia Mazsi! Nagyon örülök, hogy ízlik!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...