2009. augusztus 31., hétfő

Spanyol briós


Ezt a receptet Jade konyhájában olvastam, ma el is készítettem. Pillekönnyű, foszlós,finom briósok lettek. Nálunk az egyik fele cukros lett, mert a lányaim szerint a briós az cukros,és kész.

Beírom ide is a receptet,picit változtattam, az élesztő kevesebb lett nálam.

Hozzávalók:

50 dkg BL 80 liszt

7 dkg cukor

csipet só

3 dkg élesztő

2 dl tej

2 tojás

2 ek.olaj

kenni 10-15 dkg puha vaj

A hozzávalókból a kenyérsütő tésztát dagaszt, ezt tálban duplára kelesztem. 10 részre osztom, zsemléket formázok és letakarva hagyom kelni még fél órát. Lisztezett deszkán oválisra nyújtom és megkenem a puha vajjal. Feltekerem, hosszában nyújtva csigává csavarom és a sütőpapíros tepsibe teszem őket.

Lekenem vajjal, 30 percet kelni hagyom még, majd a 200 fokra előmelegített sütőben kb.13-15 perc alatt megsütöm. A felére került némi cukor is a sütés előtt.

Utóirat: sikerült megmentenem kettőt másnapig, finom ,puha maradt!

2009. augusztus 30., vasárnap

Fetasajtos cukkinilepény


Ezt az ételt Duendénél olvastam, megtetszett, elkészítettem, finom volt. Fiam véleménye: nem is olyan rossz, mint amire számítottam!

Hozzávalók:

2 közepes cukkini

1 tojás

1 kis fej vöröshagyma aprítva

2 gerezd fokhagyma préselve

15-20 dkg feta sajt kockára vágva

kb.6 dkg liszt  ( nálam zabkorpa lett, de nem mértem)

bors, petr.zöld

A cukkinit lereszelem és beleteszem az összes hozzávalót, a zabkorpából annyit, hogy összefogja a masszát. Sót nem teszek, mert a sajt elég bele. Serpenyőben kevés olajon kisütöm a lepényeket, fokhagymás tejföllel tálalom.

2009. augusztus 29., szombat

Kinder bueno szelet


Ennek a sütinek is nyilván sok receptje kering a neten, én E.Margit oldalán tanultam. Kicsit változtattam rajta a mi ízlésünkhöz igazítva.

Hozzávalók:  egy 24 X 32 cm-es tepsihez

6 tojásfehérje

6 evőkanál cukor

1 ek.étolaj

2 ek.liszt

2 ek.zsemlemorzsa

1/2 sütőpor

15 dkg vágott dió

1 kis üveg Nutella

Krém:

1/2 liter tej

6 tojássárga

20 dkg cukor

1 cs.főzős vaníliás pudingpor ( helyette lehet 40 gr étkezési keményítő+ 1 tk.vaníliakivonat)

3 ek.liszt

10 dkg étcsokoládé

20 dkg vaj

szögletes háztartási keksz, tej

kakaópor

A fehérjéket kemény habbá verem, beleteszem a többi hozzávalót is és a kikent morzsázott tepsibe simítom. Megszórom a dióval és 180 fokon kb. 15-20 perc alatt megsütöm.

A nutellát felmelegítem és megkenem vele a kissé hűlt tésztát. Érdemes hűtőbe tenni ezután.

A tojássárgákat kikeverem a cukorral, keményítővel, vaníliával, liszttel és a tejjel, majd sűrű krémet főzök belőle. Elfelezem, egyik felébe keverem a felolvasztott étcsokit. Kihűtöm.

A vajat habosra keverem, felét a csokis krémhez, másik felét a sárga krémhez adom.

A sárga krémet rákenem a nutellás tésztára,  beborítom tejbe mártogatott háztartási kekszekkel, erre jön a csokis krém, ezt megszórom bőven kakaóporral.

Egy éjszakára hűtőbe megy, hogy a keksz megpuhulhasson.

2009. augusztus 28., péntek

Szilvás kalács és egy ráadás "császárkalács"



Elkészítettem a szokásos tojás nélküli kalácstésztámat, a feléből lett szilvás kalács a másik adagból pedig, ha már úgyis benne vagyok a császárzsemle formázásban, egy kis császárkalács.

A hozzávalókat azért ide is beírom. 


Hozzávalók:

50 dkg finomliszt 

8 dkg cukor

5 dkg vaj 

350 ml tej

2,5 dkg friss élesztő

csipet só és aszkorbin

reszelt citromhéj

1 tk.vaníliakivonat

tetejére 1 tojássárga ( a kis kalácsnak)

kb. 1 kg szilva 

fahéj, barna nádcukor 

 

A hozzávalókból tésztát dagasztok és duplára kelesztem. A tészta felét vékony körré nyújtom és beleteszem a 30 cm átmérőjű piteformámba. Tetejét kirakom szilvával, megszórom fahéjas barna nádcukorral és az előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30-35 perc alatt megsütöm.

A tészta másik felét kb.50-60 cm hosszú kígyóvá sodrom és a császárzsemle formázásával elkészítem. Ez addig kel, amíg sül a szilvás kalács. Utána megkenem egy kis vízzel elkevert tojássárgával és mehet sülni kb.35 percre.

 

2009. augusztus 27., csütörtök

Padlizsánkrém


Anyukám és a hozzá hasonló kertész szenvedéllyel megáldott szomszédai jóvoltából érkezett egy szállítmány padlizsán és paradicsom. Készült  belőle padlizsánkrém és hozzá ma is egy adag császárzsemle.

Ahány ház, nyilván annyi padlizsánkrém recept, nekünk ez ízlik a legjobban.

Hozzávalók: 

3-4 közepes padlizsán

2 fej hagyma

3-5 gerezd fokhagyma (ízlés szerint)

4 paprika ( ha van kápia,vagy paradicsompaprika,az is mehet)

4 közepes paradicsom

só, bors, bazsalikom, petrezselyemzöld, kakukkfű, oregano

1 dl olívaolaj

A padlizsánokat megmosom, szárát levágom, megszurkálom néhány helyen és forró sütőben puhára sütöm. ( vagy grillen, ha van mód rá) Ha kihűlt lehúzom a héját.

1 dl olívaolajon odateszem a hagymát, ha már üveges, akkor rádobom a fokhagymát, felaprított paprikát és paradicsomot. Ha a levét elfőtte, jöhet rá a padlizsán és a fűszerek is. Kevergetve összesütöm pár perc alatt.  Botmixerrel krémesítem és kész is. Ha kihűlt, mehet a hűtőbe, de le is lehet fagyasztani néhány dobozzal télre belőle.

2009. augusztus 26., szerda

Császárzsemlék


Tegnap Yasmine bazárjában láttam ezeket a zsemléket, a formázást onnan vettem, a tészta élesztett öregtésztás kiflitészta. Miközben formáztam rájöttem, hogy ilyen módon készítettem már,csak az turbánzsemle néven futott és kissé édeskés olajos tésztája van.

Hozzávalók: 16 db-hoz

2 dl víz

1 tk.cukor

1,4 dkg friss élesztő

20 dkg öregtészta

20 dkg BL 80 liszt

Ezeket elkeverem és állni hagyom kb.45 percet.

hozzá jön:

80 gr tejföl

80-100 ml víz

2 tk.só

csipet aszkorbin

4 ek.olaj

40 dkg BL 80 liszt

2 ek.burgonyapehely

Kicsit lágyabb tésztát készítek, duplára kelesztem, közben egyszer átgyúrom.

16 részre osztom, egyenként kb. 40 cm hosszú hengert sodrok belőle. Erre egy csomót kötök, aminek a két végét visszahajtom középre,egyiket alul, másikat felül,középen összenyomom őket.

Sütőzacskóba teszem, ( 8 fér el egy nagyméretűben) ismét hagyom duplára kelni. Bespriccelem egy kis vízzel, a zacskó száját a szélső zsemlék alá behajtom és előmelegített sütőben 200-210 fokon sütöm kb.25-30 percig.

A zacskóból kivéve rácson hagyom hűlni.

2009. augusztus 25., kedd

Tejszínes kalács aszalt meggyel és csokilencsével


Ez az "alap" kalácstészta nálam, ezt szoktam használni, ha formában sütött kalácsot készítek. Limara változata ez a hokkaido kalácsból kiindulva. Puha, foszlós még másnap is. Az ízesítés persze tetszés szerinti lehet. A kép nem a legjobb, mert a lányaim nem várták meg amíg kihűlt a kalács, meg kellett kóstolni rögtön. 

Hozzávalók:

60 dkg liszt

2 ek. burgonyapehely

10 dkg cukor

2 dl tejszín

2 dl tej

1 tojás

3 dkg élesztő

csipet só és aszkorbin

reszelt citromhéj

1 tk.vaníliakivonat

10 dkg aszalt meggy

10 dkg étcsokilencse ( vagy kockára vágott étcsoki)

1 tojássárga a tetejére kenni

A hozzávalókból a meggy és a csoki kivételével tésztát dagasztok, duplára kelesztem. Kétfelé veszem és egyenként téglalapra nyújtom. Megszórom a meggy és a csoki felével és feltekerem.

Ugyanígy járok el a másik felével is, majd a két hengert összefonom és így megy a nagy széthúzós dobozformába. ( 32 cm-re húztam ki)

Kelesztem még kb. 30 percig, lekenem egy tojássárgával és előmelegített sütőben 180 fokon kb.40 percig sütöm.

2009. augusztus 24., hétfő

Almáspite


Kaptam egy nagy kosár rétesalmát az Anyukámtól, almáspite készült belőle. Ha valakinek nincs kedve rácsozni, elkészíthető a hagyományos sima lappal a tetején is.

Hozzávalók:   egy 28 X 38 cm-es tepsihez

50 dkg liszt

1 sütőpor

20 dkg vaj

10 dkg porcukor

150 gr tejföl

1 citrom leve és reszelt héja

1 tk.vaníliakivonat

csipet só

kevés darált keksz

1- 1,5 kg alma 

cukor ízlés szerint

fahéj

citromlé

1 tojás a tetejére kenni

A lisztet elkeverem a sütőporral, porcukorral, csipet sóval és elmorzsolom a vajjal. Beleteszem a tejfölt, vaníliát, reszelt citromhéjat, citromlevet és pár mozdulattal összegyúrom. Fóliában a hűtőbe teszem.

Az almákat meghámozom és  lereszelem a nagylyukú reszelőn. Elkeverem ízlés szerinti cukorral, citromlével és őrölt fahéjjal.

A tésztát elfelezem, az egyik felét egy tepsiméretű kartonlapon kinyújtom és itt tolom végig rajta a rácsozót. Széthúzom a megfelelő méretre, a kilógó széleket levágom és a többi tésztához gyúrom. Ezt a tésztát is kinyújtom, ez megy a tepsibe alulra.

Megszórom kevés kekszmorzsával, ráteszem a kinyomkodott almát és a kartonlapról rácsúsztatom a tetejére a rácsot. Egy tojássárgát kevés vízzel elkeverek ezzel kenem meg a tészta tetejét. (ha nem a rácsos verzió készül,akkor a sima lapot megszurkálom néhány helyen villával)

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30-40 percig sül.

2009. augusztus 22., szombat

Vörösboros szilvaleves tejberizsgombóccal


A tejberizsgombóc ötletét Mónikánál olvastam, köszönet érte, tartalmasabb és finomabb lett így a leves! Ebben a melegben jól is lehet lakni ezzel az egy fogással.

Hozzávalók:

1 kg szilva

6 dl víz

3 dl vörösbor

10 dkg cukor

1 ek. vaj

1 tk.őrölt fahéj

1 citrom leve és reszelt héja

2 dl tejszín

3 dl tejföl

A szilvákat kimagozom. A cukrot egy evőkanál vajon karamellizálom világosra, rádobom a szilvát, átforgatom, felöntöm a vízzel és a borral. Beleteszem a fahéjat, citromhéjat, citromlét és puhára főzöm.

Ha kész, botmixerrel pürésítem és  visszateszem a tűzre. A tejszínt és a tejfölt kézi habverővel elkeverem egy tálban és hozzáteszek 4- 5 merőkanálnyit a forró levesből. Folyamatos keverés mellett a levesbe csurgatom és felforralom. Elzárom a lángot alatta és megkóstolom, kell-e még bele cukor.

Sűrű tejberizst főztem, a levessel együtt ez is állt egy éjszakát a hűtőben, másnap a tálalásnál fagyiskanállal gombócokat adagoltam a levesbe.

2009. augusztus 21., péntek

Mogyoróvajas blondie


Ennek a sütinek az eredetije Édesemtől való, viszont nem tudom kinél láttam meg a mascarponés-karamellás tetőt rá. Ha valaki tudja, írja meg nekem és utólag beírom a recepthez.

Nagyon finom süti, viszont arra jutottunk, hogy jó a fedő krém nélkül is, csak magában.

U.i.: megkaptam a segítséget, Orsinál láttam ezt a verziót. Ahogy írta is, ez valóban az élvezetek fokozása!

Hozzávalók:

12,5 dkg liszt

1 tk.sütőpor

10 dkg puha vaj

15 dkg darabos mogyoróvaj (peanut butter )

17,5 dkg barnacukor

1 tojás

1 tk. vaníliakivonat

75 gr fehércsokoládé (helyette én étcsokilencsét tettem)

A sütőt előmelegítem 170 fokra, kivajazok egy 20 X 20 cm-es sütőformát.

A lisztet elkeverem a sütőporral. Egy tálban robotgéppel eldolgozom a puha vajat, mogyoróvajat, cukrot, tojást és a vaníliakivonatot. Hozzádolgozm a lisztet is, és belekeverem a csokilencsét.

Kb. 25 perc alatt megsütöm, a közepe épp csak megszilárdul. A formában hagyom kihűlni, utána kockára vágom.

Ha cifrázni akarom, akkor jöhet a tetejére mascarpone és karamellszósz.

Mascarpone krém:

25 dkg mascarpone

2 dl tejszín

4 ek.porcukor

1 tk.vaníliakivonat

Karamellszósz:

25 dkg cukor

1,5 dl tejszín

5 dkg vaj

csipet só

A cukorból 2-3 ek. vízzel karamellt készítek, ha szép világosbarna, akkor leveszem a tűzről és hozzáadom a vajat, tejszínt, sót, jól elkeverem.

A tejszínt habbá verem, bele megy a mascarpone, a cukor és a vanília. Ezt kenem a kihűlt süti tetejére és megcsorgatom a karamellszósszal. Ezután vágom kockákra, hűtőben tárolom.

2009. augusztus 19., szerda

Töltött paprika


Lehet, hogy szentségtörés, de mi tejföllel esszük. Készítése egyszerű, az eredmény pedig nagyon finom.
Hozzávalók:
1 kg darált hús ( sertés, marha vegyesen)
2 kis fej vöröshagyma
3-4 maréknyi gömbölyű szemű rizs  vagy 2 zacskó gyors rizs 
só, bors
2 liter paradicsomlé
2 tojás
2 evőkanál liszt
kb. fél dl tej, vagy tejszín
cukor ízlés szerint
1 csokor zellerzöld
6-8 db paprika

A rizst forrásban lévő sós vízbe teszem és 5 percig főzöm. Leszűröm és kiborítom hűlni.
Egy nagy lábosban felteszem melegedni a paradicsomlét a zellerzölddel, pici sóval.
A hagymát apróra vágom és a tojással együtt a húshoz keverem. Beleteszem a rizst is, sózom, borsozom. A paprikákat kicsumázom, megtöltöm a hússal, de mivel nálunk ezt nem mindenki eszi, a többiből kis gombócokat formázok és a forrásban lévő paradicsomlébe engedem.
Kb. 1 órát főzöm, ezután kiszedem a paprikákat és a gombócokat a léből, kidobom a zellerzöldet is belőle.
2 evőkanál lisztet elkeverek egy kis hideg vízzel, hozzáöntöm a fél dl tejszínt vagy tejet, hozzámerek a forró paradicsomléből egy keveset, elkeverem és az egészhez öntöm. Felforralom, cukorral ízesítem és visszateszem bele a paprikákat, gombócokat.
Tálalásnál friss kenyér vagy főtt krumpli és egy kis tejföl jár hozzá.

2009. augusztus 17., hétfő

Friss sajt olívaolajban fűszerekkel


Az alapja a kicsurgatott tejföl, az ízesítés már egyéni és sokféle lehet.

Az itt  leírt módon ekészítettem a kicsurgatott 20 %-os tejfölt, és még két napra a hűtőbe tettem egy magas fazék fölé a szűrőben. Ezalatt még tovább sűrűsödött.

Ha előre tudom, hogy sajtkrém, vagy sajtgolyók lesznek belőle, akkor lehet már a tejfölt ízesíteni sóval, borssal, fokhagymával, zöldfűszerrel.

Amikor kiveszem, átkeverem és itt lehet sózni, fűszerezni, ha ezt nem tettem meg előbb. Olajos kézzel golyókat formálok belőle és az üvegben várakozó extra szűz olívaolajba teszem őket.

Került még bele friss bazsalikom, rozmaring, fokhagymagerezdek felvágva és színes bors. Mehet a hűtőbe pár napra, amíg az ízek összeérnek.

Pirított bagett és friss paradicsom jár hozzá. A maradék fűszeres olajat pedig elhasználom salátához.

2009. augusztus 16., vasárnap

Szedres charlotte



Ennek a sütinek a formáját a Nők Lapja Konyha nyári számából vettem, a krém viszont saját kútfőből van. Ezért kicsit túl is méreteztem a mennyiségét, így lett 4 kicsi charlotte is.

Hozzávalók: (1 db. 24 cm átmérőjű műanyag tálhoz és 4 kis szuffléformához)

30 dkg házi krémsajt (készítése itt )  vagy mascarpone

30 dkg tejföl

4 dl tejszín

15-20 dkg porcukor (ízlés szerint)

1 citrom leve és reszelt héja

30 dkg szeder pici vízzel turmixolva és áttörve egy szűrőn

25 gr. zselatin (1 nagy zacskó Horvát Rozi)

40 dkg babapiskóta

A műanyag tálat és a 4 kis formát  kibélelem folpackkal úgy, hogy túllógjon az oldalain.

A tejszínt habbá verem. A krémsajtot, tejfölt, citromlét és héjat a porcukorral és a szederpürével kikeverem. (kóstolgatva döntöm el,mennyi cukor kell bele) Beleforgatom a tejszínhabot is. 

A zselatinra egy kislábosban fél dl vizet töltök, kis lángon kevergetve feloldom.(ne forrjon!)

Hozzáadok két kanálnyi krémet, elkeverem, majd a többihez adom és egy habverővel alaposan összekeverem. Kicsit várok, míg a krém szilárdulni kezd, addig kirakom az edényeket a babapiskótával.

A kicsikbe félbevágott piskóták mennek körben.

A nagy edény falát körben egész piskótákkal kirakom, és az aljába is teszek, tördelve,lehetőleg hézagmentesen.

A krémet közben néha átkeverem, ha már nem folyik, akkor a kis tálkákat megtöltöm majdnem a piskóták tetejéig. Ráhajtom a fóliát, mehet a hűtőbe.

A nagy tálba töltök egy réteg krémet,kb. az edény feléig, jön egy réteg babapiskóta bele, majd a maradék krém. A tetejére is piskóta kerül. Fóliát ráhajtom, 4-5 órára, vagy egy éjszakára mehet a hűtőbe.

Tálalásnál egy tányérra fordítom, lehámozom a folpackot, tetszés szerint díszítem.

A kicsiket csak kiemelem a fóliával, leszedem róla és egy tányérra ültetem.

Ha valakinek a családtagjai nem olyan finnyásak szedermag ügyben, mint az enyéim, az bátran tegyen egész szedreket a krémbe a rétegzés során.

2009. augusztus 15., szombat

Könyvajánló játék


Limara hívott játszani, örömmel teszek eleget a kérésnek!

Az éppen olvasott könyv Frances Mayes: Édes élet Itáliában, a Napsütötte Toszkána folytatása. Kedves , hangulatos  könyvek, ha behunyom a szemem, könnyen oda tudom magam képzelni Cortonába.

A könyv 161. oldaláról az 5. mondat:

"Ezután adjunk hozzá egy apróra vágott, kisméretű hagymát, vagy néhány szál apróra vágott újhagymát."

Ebben a részben pont a receptek vannak, igazán ideillő:))

Akinek van kedve, csatlakozzon és írjon az épp olvasott könyvéről!

2009. augusztus 13., csütörtök

Citromhabtorta


Ebben a melegben jól esnek a friss, citromos édességek, szerencsére ezeket mindenki szereti nálunk. Az alap sütés nélkül készül, a többihez is elég egy habverő, melegíteni csak a zselatint kell.

Hozzávalók:   26 cm -es tortaformához

alaphoz:

1 csomag Győri édes Zabfalatok  (vagy 20 dkg omlós / zabpelyhes keksz)

10 dkg olvasztott vaj

krémhez:

25 dkg házi krémsajt  (egy 450 gr-os 20%-os tejföl kicsurgatva pont ennyi lesz)

3 dl tejszín

25 dkg tejföl

5 dkg joghurt

20 dkg porcukor (ez egyéni ízlés szerint megy, kóstolgatás!!)

3 citrom leve és reszelt héja

20 gr. zselatin ( 2 kis zacskó Dr.Oetker zselatin)

4-5 ek.víz

Házi krémsajt:

Egy nagyobb szűrőt kibélelek egy vékony anyaggal (gézlap duplán, vagy vékony vászon) ráteszem egy magas fazékra, ebbe öntöm a 450 gr-os tejfölt kicsurogni. Ez a konyhaasztalon kb.2-3 óra alatt megtörténik. Vagy a hűtőbe teszem és ott akár egy-két napig is csöpöghet.

(én több tejfölt szoktam kicsurgatni, elteszem hűtőbe egy dobozban és használom, amihez éppen kell )

A zabkekszet összetöröm és elkeverem az olvasztott vajjal, belenyomkodom a tortaformába, mehet a hűtőbe.

A krémsajtot, tejfölt, joghurtot, cukrot, citromlét, héjat összekeverem a robotgép habverőjével legalább 5 percig.  A tejszínt habbá verem és óvatosan beleforgatom.

A zselatint egy kis lábosban elkeverem 4-5 ek. vízzel, kevergetve óvatosan felmelegítem. (ne forrjon!) Hozzákeverek 3 evőkanálnyit a krémből, majd az egészhez keverem a habverővel.

Ráöntöm a kekszes alapra és visszateszem a hűtőbe. 4-5 óra alatt megszilárdul. Tálalásnál mehet rá tejszínhab, citromszeletke, citromfű.

Ha valaki magasabb tortát szeretne: 

25 dkg krémsajt, 25 dkg tejföl, 10 dkg joghurt, 4 dl tejszín, 20 dkg porcukor, 3-4 citrom leve és héja, 25 gr zselatin. Az elkészítés ugyanaz.

2009. augusztus 12., szerda

Zsemlék


Ezek a zsemlék most a szokásos kenyerünk tésztájából készültek. A recept itt található.

A megkelt tésztát 12 részre osztom, kicsit meggömbölyítem a darabokat és hagyom 10 percig állni. Ezután formázom a zsemlét belőlük, sütőzacskóba teszem.( az XL méretűbe 6 db fér el kényelmesen.)

Duplájára kelesztem, bespriccelek a zacskóba, a szélét a két utolsó zsemle alá visszahajtom.

Előmelegített sütőben 220 fokon sül kb. 30-35 percig. Ha kész , kiveszem a zacskóból és rácson hagyom kihűlni.

2009. augusztus 11., kedd

Szilváslepény mákos morzsával


A szilváslepény tésztája anyósom receptje alapján készül, a tetejére való morzsa viszont egyik péktársamtól való E.Margit oldaláról. Tulajdonképpen nem lenne mákos, csak maradt a zacskóban kb. 5 dkg darált mák, el kellett használni.

Hozzávalók:

tésztához:

15 dkg vaj

15 dkg cukor

5 tojás

25 dkg liszt

1 tk. sütőpor

1 tk.vaníliakivonat

reszelt citromhéj

tetejére:

1 kg szilva

morzsához:

5 dkg puha vaj

8 dkg barnacukor

5 dkg darált mák

5 dkg liszt

1 kk. őrölt fahéj

reszelt citromhéj

A vajat habosra keverem a cukorral, egyenként mehetnek hozzá a tojások is. A sütőporos lisztet is hozzákeverem. Kikent, lisztezett közepes méretű tepsibe simítom a tésztát és kirakom a cikkekre vágott szilvával.

A morzsához valókat egy tálban villával,vagy kézzel összemorzsolom és a tésztára szórom.

Előmelegített sütőben 180 fokon sütöm kb. 40-45 percig.

2009. augusztus 10., hétfő

Zöldséges krumplileves


Ha már unja a család a hideg gyümölcsleveseket, akkor jöhet egy ilyen tartalmasabb is.

Hozzávalók:

1 kg krumpli

3-4 sárgarépa

1 kis zeller

1 csokor újhagyma

1 karalábé

2 fehérrépa

2 gerezd fokhagyma

2 dl tejszín

só, bors, petrezselyemzöld

A csokor újhagymát apróra vágva megdinsztelem egy pici olajon, nem kell sokáig, majd rádobom a karikára vágott répákat, a felkockázott zellert, karalábét, fokhagymát, sózom,borsozom. Átforgatom, felöntöm annyi vízzel, ami bőven ellepi. Lehet bele tenni 1-2 ek. bio ételízesítőt, (én az Alnaturát használom).

Amíg fő, megpucolom a krumplit is, kockára vágom és hozzáadom a leveshez. Ha felforrt, 10 perc után beleöntöm a tejszínt, azzal is főzöm még 1-2 percig, aztán elzárom. 

Ilyenkor kerül bele az apróra vágott petrezselyemzöld.

2009. augusztus 8., szombat

Márványkuglóf


Limara találta ezt a receptet, először megsütöttem úgy, ahogy írta. Aztán arra gondoltam,hogy ideális lenne márványos kuglófnak. Mivel én sem kedvelem a csészés recepteket, amit tudtam átszámoltam dekára, és a cukrot kissé csökkentettem. A kakaó és a nescafé  azért kevesebb, mert csak a fele tésztába kerül.
Hozzávalók:
35 dkg liszt
25 dkg cukor
1 tk.szódabikarbóna
1/2 tk.sütőpor
1 tk.vaníliakivonat
reszelt citromhéj
csipet só
2 ek.kakaópor
1 tk.nescafé
3/4 csésze tej vagy író  (175 ml)
3/4 csésze víz    (175 ml)
15 dkg puha vaj
2 tojás
A robotgéppel habosra keverem a tojásokat a cukorral, hozzáadom a vajat is, majd a tejet és a vizet, a citromhéjat és a vaníliát. A sütőporos, szódabikarbónás lisztet belekeverem.
A tésztát elfelezem, egyik felébe keverem a kakaóport és a nescafét.  A 26 cm átmérőjű kuglófbetétes tortaformát kivajazom, morzsázom, felváltva adagolom bele a tésztákat.
180 fokon előmelegített sütőben sül kb. 50-  55 percig.
A formában hagyom kihűlni, így marad szaftos, puha.

2009. augusztus 7., péntek

Kalács


Ez a legegyszerűbb kalácsreceptem, az elmúlt években sokat kísérleteztem, ( tojással, vagy anélkül, csak sárgájával,több-kevesebb élesztő,...stb) nekem a tojásos verziók mindig kicsit "szívósak", tömörek lettek, főleg másnapra.

Ha növeltem a folyadékot benne,akkor meg nem maradt meg a fonat szépen, formában kellett sütni. Ez egy közepesen kemény tészta, sütés közben is megtartja a formáját, viszont finom foszlós, könnyű lesz.

Hozzávalók:

50 dkg finomliszt

8 dkg cukor

5 dkg vaj

350 ml tej

2,5 dkg élesztő

csipet só és aszkorbin

reszelt citromhéj

1 tk.vaníliakivonat

tetejére 1 tojássárga 

A hozzávalókból a kenyérsütő tésztát dagaszt, ha nagyon lágynak tűnik,akkor 1-2 ek.liszt még mehet bele. Tálban kelesztem duplára, kiveszem, elosztom 4 részre, hosszú kígyókat sodrok belőlük. Megfonom 4-es fonással, koszorúba igazítom, mehet a sütőpapíros tepsire kelni még 20-30 percet.

A sütőt előmelegítem 180 fokra, a kalácsot megkenem a tojássárgával, díszítem a szezámmaggal.

Kb. 35-40 perc alatt megsül.

Macik


Limarától kaptam a macikat, nagyon köszönöm! Küldöm tovább, hogy másnak is mosolyt csaljanak az arcára, Szepykének és Sütis nénének

2009. augusztus 6., csütörtök

Szilvalekváros sütemény


Lassan készülnek az üstben főzött igazi szilvalekvárok, ez a sütemény abból a legjobb.
A recept  Limarától származik,csak egy picit változtattam rajta, én vajjal készítem, és középen elvágva kenem a lekvárral.

Hozzávalók:  20 x 32 cm-es tepsihez
a tésztához:
3 tojás
12 dkg cukor
10 dkg puha vaj
20 dkg liszt
1 púpos kk. szódabikarbóna
1 púpos kk. sütőpor
15 dkg sűrű, üstben főtt szilvalekvár
9 ek. meleg víz  ( 135 ml)
1 tk. vaníliakivonat
1 citrom reszelt héja
1 tk.őrölt fahéj
a töltelékhez: 
6-8 evőkanál szilvalekvár kevés vízzel kenhetőre keverve
a tetejére:
10 dkg étcsokoládé
15 ml olaj

A lekvárt eldolgozom a vízzel. A tojásokat habosra keverem a cukorral, beleteszem a vajat, a fűszereket és a lekvárt is. A sütőporos-szódabikarbónás lisztet fakanállal keverem bele.
Kikent, lisztezett tepsibe simítom. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 percig sütöm.
Kiborítom a tepsiből, és ha kihűlt, félbevágom és megkenem a kevés vízzel elkevert szilvalekvárral.
Tetejére csokoládémáz kerül: 10 dkg étcsokoládét 15 ml olajjal gőz fölött felolvasztok és rákenem a tésztára. Hűtőbe teszem, amíg megszilárdul a máz, utána vágom kisebb szeletekre.

Ha valaki nem jut ilyen lekvárhoz, kipróbálhatja egy kedves Hollandiában élő péktársam ötletét:
Ő aszalt szilvát főzött meg kevés vízzel és robotgéppel pépesítette,amíg lekvárszerű lett az állaga.

2009. augusztus 5., szerda

"Görög" gyümölcsleves


Ezzel a levessel próbáltam letaszítani a trónról a hasonló nevű zacskós porból készülő "levest" a gyerekeimnél. Ezen kívül semmilyen műkaját nem szoktam venni, de a múltkori vásárlásnál a serpa szerepét betöltő fiamnak munkadíjként vennem kellett.

Miután sok blogon olvastam a receptet, kipróbáltam, és a legjobban ez hasonlított a bolti ízre. A nagylányomnál sikerem volt, a kicsi lány túl édesnek találta, fiam pedig közölte,hogy olyat,mint a bolti úgysem tudok! (tudja,hogy százféle E van benne,de azt mondta,néha lehet)

Hozzávalók: 

2 nagy sárgadinnye

cukor vagy méz ízlés szerint

pici őrölt fahéj

citromlé

1 doboz sűrített tej (cukrozatlan) vagy 2 dl tejszín

tej ízlés szerint

1 nagy doboz natúr joghurt (450 gr)

tálalásnál: kockára vágott sárgadinnye, mindenféle gyümölcs,ami épp kéznél van.

A sárgadinnyét megpucolom, nagy részét belekockázom a késes robotba, mézzel,fahéjjal,citromlével pürésítem. Beleteszem a joghurtot, ezzel tovább mixelem, majd megy bele a tejszín/sűrített tej.

Kiöntöm egy lábosba és kóstolgatva annyi tejjel öntöm fel,hogy még elég intenzív dinnyeíze legyen. Belekeverem a kockázott dinnyét.

Tálalásnál teszem bele a többi fajta gyümölcsöt. 

2009. augusztus 4., kedd

Mi az a 10 amit biztosan nem ennék?

Szepyke kérdezte ezt tőlem, nekem erre könnyebb válaszolni,mint a szeretem listára.

Nem ennék:

- osztrigát

- csigát

- pacalt

- a csirkemájat leszámítva semmi belsőséget

- bogarat 

- semmilyen csípős dolgot

- kecskét

- lovat

- körömpörköltet

- ruszlit

Az utolsó 10 étel

Kiskukta játékba hívott engem, írjam meg mi lenne az utolsóként vágyott tíz étel?

- az Édesanyám vadasa zsemlegombóccal

- a Nagynéném hideg  habart paszulylevese

- a Nagyikám mandulás csokitortája

- meggyleves

- csirkeraguleves

- mákos guba

- karamellfagyi

- saját sütésű rozskenyér

- tejszínes kalács

- tészta bazsalikompestóval

Ahogy láttam már nagyon sokan megválaszolták ezt a kérdést, ezért nem gurítom tovább a labdát.

Rozetta


Ennek a kenyérnek a formázását már sok helyen láttam, csak ezt vettem kölcsön, a tészta egy öregtésztás-graham lisztes kenyértészta.

Hozzávalók:

30 dkg öregtészta

5 dkg teljeskiőrlésű rozsliszt

15 dkg graham liszt

40 dkg BL 80 liszt

2 ek.burgonyapehely

100 gr joghurt

250 ml víz

1 kk.cukor

2.tk.só

csipet aszkorbin

2 dkg friss élesztő

5 dkg vaj

kenéshez: 1 tojás 

tetejére: len,-szezám,-napraforgó,-tökmag, mák, zabpehely

A hozzávalókból a gépben tésztát dagasztok, tálban duplára kelesztem, közben egyszer átgyúrom. Mérleg segítségével 19 egyforma részre osztom.

Egyenként zsemléket gömbölyítek belőle, megkenem a tojással a tetejüket, a különböző magokba mártva lerakom a sütőpapíros tepsire. Fél óra kelesztés után előmelegített sütőben 200 fokon kb.35-40 percig sütöm.

2009. augusztus 2., vasárnap

Sütés nélküli citromtorta


Ezt a jó kis tortát is sok oldalon megtaláltam már, most azt írom le, amelyik a mi családunknál bevált.

Hozzávalók: 

tortalap egy 26 cm átmérőjű tortaformához:

20 dkg omlós keksz ( nálam Győri Zabfalatok, ez 215 gr.)

10 dkg olvasztott vaj

Az összetört kekszet elkeverem a vajjal és belenyomkodom a tortaformába. Mehet a hűtőbe.

krém:

5 tojás

2 dl citromlé

20 dkg cukor

5 citrom reszelt héja

1 ek.étkezési keményítő

25 dkg vaj

A tojásokat habosra keverem a cukorral, keményítővel, citromlével és citromhéjjal, majd kis lángon, folyton keverve egy kézi habverővel besűrítem.

Leveszem a lángról, hagyom egy kicsit hűlni,közben keverem. Apránként hozzáadom a szobahőmérsékletű vajat. Beleöntöm a tortaformába, elkenem a kekszes alapon. Másnapig mehet a hűtőbe.

Mielőtt lekapcsolnám a tortakarimát róla, körben elválasztom egy lapáttal.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...