2016. december 30., péntek

Órapiték szilveszterre



Ünnepi sütemények szilveszterre, a recept megjelent a Kifőztük magazinban is, az újság ingyenesen letölthető a weboldalról.

Hozzávalók 6 db 10 cm átmérőjű pitéhez
a tésztához:
  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg hideg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 1 tojássárgája
  • 1/2 citrom leve

a töltelékhez:
  • 6 teáskanál narancslekvár
  • 6 teáskanál kandírozott narancshéj apró kockára vágva
  • 2 dl habtejszín
  • 20 dkg étcsokoládé

a díszítéshez:

Összekeverjük a lisztet és a porcukrot, elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzáadjuk a citromlevet, valamint a tojássárgáját. Gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát, fóliába csomagoljuk, és 30 percre hűtőbe tesszük.
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, alsó-felső sütésmódban. Lisztezett deszkán kb. 1/2 cm vastagra nyújtjuk a tésztát, a kis formák nagyságának megfelelő köröket szúrunk ki belőle, és a formákba egyengetjük úgy, hogy egészen a peremig érjen mindegyikben. Tepsire sorakoztatjuk, a tésztát nagyon sűrűn megszurkáljuk villával, és 15 percig sütjük. (Ha esetleg púposodna a közepén, akkor sütés közben is szúrjunk bele a villával.) Rácsra téve, a formákban hagyjuk kihűlni.
Minden pitét megkenünk 1 teáskanál lekvárral, valamint megszórunk 1-1 teáskanál kandírozott narancshéjjal. Felmelegítjük a tejszínt, beletördeljük a csokoládét, villával simára keverjük, és a pitékre öntjük. A süteményeket 6-8 órára hűtőbe tesszük. Végül mézeskalács-írókával mindegyikre rárajzoljuk az óra számlapját.


2016. december 15., csütörtök

Karácsonyi csokoládétorta mézeskaláccsal díszítve







Igazi ünnepi torta mézeskalácsokkal díszítve, a recept megjelent a Kifőztük magazinban is, az újság ingyenesen letölthető a weboldalról.


Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához
a tésztához:
  • 16 dkg liszt
  • 6 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 1 dkg szódabikarbóna
  • 5 g sütőpor
  • 1 csipet só
  • 2 tojás
  • 24 dkg cukor
  • 1 kávéskanál vaníliakivonat
  • 14 dkg tejföl
  • 80 ml olaj
  • 1,6 dl kávé
a krémhez:
  • 7,5 dl habtejszín alaposan behűtve
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
az összeállításhoz:
  • 6 evőkanál narancslekvár
a külső bevonathoz:
  • 25 dkg mascarpone
  • 6 dl habtejszín alaposan behűtve
  • 1 evőkanál porcukor
  • 2 zacskó habfixáló
  • kevés zöld ételfesték gél
a díszítéshez:

Két db 18 cm átmérőjű tortaformára lesz szükségünk, ha csak 1 van, akkor a hozzávalókat felezve kétszer egymás után sütjük ki a tésztát.
Sütőpapírkoronggal béleljük a tortaformák alját, és bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, alsó-felső sütésmódban.
A tészta első 5 hozzávalóját elvegyítjük. Habosra verjük a tojást a cukorral, hozzáadjuk a vaníliát, a tejfölt, az olajat és a kávét, végül a lisztes elegyet is. Alaposan átkeverjük, a formákba töltjük, és 30-35 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!) 
Késsel körben elválasztjuk a formától, majd sütőpapírral borított tálcára fordítjuk a tésztákat.
Kihűlés után mindkettőt két lapra vágjuk.
Vízgőz fölött megolvasztjuk a csokoládét, hagyjuk langyosra hűlni. A tejszínből kemény habot verünk, beleszórjuk a 2 evőkanál kakaóport. A hab 1/3 részét kézi habverővel a csokoládéhoz forgatjuk, majd óvatosan a többi habot is hozzákeverjük. A krémet 3 részre osztjuk.
Egy tésztalapot tálra helyezünk, megkenjük 2 evőkanál lekvárral, és a krém harmadával, erre újabb lap jön, megint lekvár és krém, majd ugyanez még egyszer. A tetejére kerülő lapot kissé rányomjuk, és lefedve hűtőbe tesszük a tortát legalább 1 órára.
A bevonathoz habbá verjük a tejszínt a cukorral és a habfixálóval, hozzákeverjük a mascarponét, és ételfestékkel halvány zöldre színezzük. Habzsákba szedjük, nagy lyukat vágunk rá, és a tortát mindenhol bevonjuk a krémmel, majd késsel szabálytalanul elkenjük a bevonatot.
A tortát hűtőben tároljuk, tálalás előtt díszítjük a mézeskalácsokkal.

2016. december 6., kedd

Zserbó apróban



A recept Piszkétől van, köszönet érte, ebben a formában még én is szeretem a zserbót. Picit kevesebb cukorral készült nálam, maradtam a klasszikus linzertészta arányainál.

Hozzávalók
a tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg hideg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 kávéskanál vaníliakivonat
  • csipet só
  • 2 evőkanál tejföl
a töltelékhez:

  • 7 dkg darált dió
  • kb. 2 evőkanál baracklekvár
a díszítéshez:

  • étcsokoládé
A tészta hozzávalóit a tejföl kivételével elmorzsoljuk, majd a tejföllel együtt néhány gyors mozdulattal tésztává gyúrjuk össze. Folpackba csomagolva hűtőbe tesszük legalább 1 órára.
A darált diót elkeverjük a baracklekvárral. A tésztából diónyi golyókat formázunk, közepükbe mélyedést nyomunk ujjbeggyel, vagy bármilyen gömbölyű eszközzel. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük valamennyit, ujjnyi távolságra egymástól.
A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra, alsó-felső sütésmódban.
A mélyedésekbe töltjük a lekváros diót és a sütiket nagyjából 10 perc alatt megsütjük. A sütőpapírral együtt húzzuk ki a tepsiből, majd rácson hagyjuk kihűlni.
Gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét, zacskóba töltjük, pici lyukat vágunk rá, és megcsíkozzuk a sütik tetejét.

2016. december 2., péntek

Szilvalekváros-csokoládés pite








Nagyon finom "karácsony ízű" sütemény lett, és a kedvenc kivehető aljú piteformámban készült, ez utóbbiért köszönet a SütniFőzni webshopnak!
A recept megjelent a Kifőztük magazinban is, az újság ingyenesen letölthető a weboldalról.


Hozzávalók 35 x 12 cm-es piteformához
a tésztához:
  • 15 dkg liszt
  • 5 dkg darált dió
  • 5 dkg porcukor
  • 10 dkg hideg vaj
  • 1 tojássárgája
  • 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja és kifacsart leve
  • 1-1 kávéskanál őrölt fahéj és mézeskalács fűszerkeverék

a töltelékhez:
  • 20 dkg szatmári szilvalekvár
  • 1 dl habtejszín
  • 10 dkg étcsokoládé

a díszítéshez:

a tálaláshoz:
  • tejszínhab



Összekeverjük a lisztet, a diót, a fűszereket és a porcukrot, elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzáadjuk a citromhéjat és -levet, valamint a tojássárgáját is. Gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát, fóliába tekerjük, és 30 percre hűtőbe tesszük.
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, alsó-felső sütésmódban. Lisztezett deszkán megfelelő méretre nyújtjuk a tésztát, és a piteformába egyengetjük úgy, hogy körben pereme is legyen. Nagyon sűrűn megszurkáljuk villával, és 20 percig sütjük. (Ha esetleg púposodna a közepén, akkor sütés közben is szúrjunk bele a villával.) Rácsra téve a formában hagyjuk hűlni. Amikor már csak langyos, egyenletesen elkenjük benne a szilvalekvárt.
Felmelegítjük a tejszínt, beletördeljük a csokoládét, villával simára keverjük, és a lekvárra öntjük. A süteményt 6-8 órára hűtőbe tesszük. Ezután háromszögekre vágjuk, és a szeleteket mézeskalács hópelyhekkel díszítjük. Tálalásnál tejszínhabot adhatunk hozzá.


AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...