2013. február 13., szerda

Borított narancstorta



Amikor megérkezett Dolce Vitától a vérnarancs, ez is készült belőle. Nagyon finom lett, és miután a narancs mézédes volt, jóval kevesebb cukorral készült az eredeti receptnél. Egyetlen fontos dolog van, hogy csak vegyszermentes gyümölcsből készítsük!

Hozzávalók 24 cm-es piteformához

  • 30 dkg narancs héjastól 
  • 5 dkg cukor
  • fél citrom leve
  • 1,5-2 dl víz
a tésztához:

  • 2 nagy tojás
  • 10 dkg cukor
  • 6 dkg darált dió
  • 6 dkg liszt ( lehet zabpehelyliszt, vagy teljes kiőrlésű)
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 6 dkg vaj
Először 2 dl vízből a cukorral és a citromlével szirupot készítünk, ebbe kerül a héjastul felkarikázott narancs, nagyjából 10 percig főzzük benne a gyümölcsöt.
Ezután a szeleteket elrendezzük a piteforma aljában ( zárt forma legyen, nem kapcsos!) és annyi szirupot töltünk rá, amennyi szűken ellepi őket.
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.
Habosra keverjük a tojásokat a cukorral, beletesszük a többi hozzávalót is. Simára keverjük a tésztát és a narancsokra öntjük, majd 35-40 perc alatt készre sütjük.
Hagyjuk langyosra hűlni a tálban, majd rászorítunk egy nagyobb tányért és gyors mozdulattal átfordítva kiborítjuk rá a tortát.
Tálalásnál kínálhatjuk tejszínhabbal, vaníliafagylalttal, de magában is finom.

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Nagyon tetszik,olyan mutatós.

Timi írta...

Nekem is nagyon tetszik, ma szerintem meg is csinálom! A szirupot mézzel is lehet cukor helyett?

Moha írta...

Daniela nagyon köszönöm!

Timi nyugodtan használhatsz mézet, csak ne sokat, ha a narancs édes! Nem érdemes elnyomni az ízét.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...