2012. február 16., csütörtök

Meyer citromtorta




Továbbra is a Meyer citrom bűvöletében készült ez a torta. Nagyon citromos, nagyon finom, és természetesen sima citrommal is elkészíthető.

Hozzávalók 26 cm átmérőjű tortaformához

a citromkrémhez (lemon curd):

  • 4 tojás
  • 2 tojássárgája
  • 2-3 citrom reszelt héja
  • 4 dl citromlé
  • 30 dkg cukor
  • 10 dkg vaj
az alaphoz:

  • 20 dkg zabpelyhes keksz (1 csomag Győri Édes Zabfalatok) 
  • 10 dkg vaj
a krémhez:

  • 25 dkg mascarpone (vagy natúr házi krémsajt)
  • 20 dkg joghurt
  • 35 dkg citromkrém
  • 4 dl tejszín
  • kb. 20 dkg porcukor (ízlés szerint)
  • 2 citrom leve és reszelt héja
  • 20 g zselatin
a tetejére:

  • 45 dkg citromkrém
  • 1 kávéskanál zselatin
  • citromszeletek, citromfűlevél
Kézi habverővel összekeverem a citromkrém hozzávalóit a vaj kivételével, és kis lángon besűrítem. A tűzről levéve belekeverem a vajat is, majd a lábost hideg vízbe állítva kihűtöm a krémet. (akit zavar benne a citromhéj, még melegen törje át a krémet egy szitán)
A tortaforma aljába sütőpapírkorongot vágok. Késes robotgéppel megdarálom a kekszet, összekeverem az olvasztott vajjal, és belenyomkodom a formába. Hűtőbe teszem.
Kis lábosba teszem a 20 g zselatint, ráöntöm a 2 citrom levét, félreteszem.
A krémhez a mascarponét, a joghurtot, a citromkrémet, a reszelt citromhéjat és a porcukor egy részét robotgéppel habosra keverem. Nem teszem bele az összes cukrot, a végén megkóstolom és ha kell, még édesítem a krémet. Óvatosan hozzávegyítem a habbá vert tejszínt is. A zselatint kis lángon kevergetve oldódásig melegítem, hozzáadok néhány kanál krémet, alaposan elkeverem, majd a tálban lévő krémhez öntöm, a robotgéppel összedolgozom.
A formában lévő kekszes alapra öntöm, elsimítom és 30 percre hűtőbe teszem.
Egy evőkanál vízzel elkeverem a kávéskanálnyi zselatint, kis lángon feloldom, majd hozzáadok 3-4 evőkanál citromkrémet a kimért 45 dkg-ból, végül a többit is belekeverem. A hűtőből kivett torta tetejére öntöm a krémet, elsimítom és legalább 1-2 órára visszateszem a hűtőbe.
Tálalás előtt vékony pengéjű késsel elválasztom a tortát a forma oldalától, leveszem a karimát. A tortát tálra csúsztatom a sütőpapírral együtt. Vékony citromszeletekkel és citromfűlevélkével díszítem a tetejét.

Tipp: a maradék citromkrémet zárható üvegben hűtőben tároljuk, péksüteményre, kalácsra kenve is nagyon finom!








17 megjegyzés:

Anazar írta...

Pompás színe van!

Okki írta...

Csodálatos! :)

MrsSame írta...

Eszméletlen színe van ennek a citromnak és a tortának is. Ma én is ilyen citromot vettem a zöldségesünkben és teljesen más íze van. Nem hittem volna. :D

Timea írta...

Nagyon, nagyon szep!

Éva írta...

Csodálatos ez a torta úgy külsőleg mint belsőleg mert biztos hogy nagyon finom!

Unknown írta...

Nagyon gusztusos. Gyönyörű színe van hirtelen azt hittem narancs, azt hiszem ki kellene próbálnom ezt a citromot :)

Blogkonyha írta...

Mesebeli torta...Nem is tudok mit írni, mert egyszerűen lenyűgözött a látványa!

krinsz írta...

Nagyon jól néz ki:)

Szemi írta...

Moha, ez egyszerűen tökéletes! Ezek a színek, ez a forma, és az íze milyen mennyei lehet...Nagyon megennék belőle egy szeletkét. :)

Bety írta...

Moha,
Very tasty and elegant, beautifully!

Moha írta...

Anazar, igen, ezt is imádom ebben a citromban!
Okki, köszönöm!
Mrs.Same, ugye? Örülök, hogy kaptál te is, nagyon finom ez a citrom!
Tímea, köszönöm!
Éva, köszönöm szépen, tényleg finom is volt, nem csak szép!
Vikvi, próbáld ki, érdemes!

Kriszti, köszönöm szépen!

Krinsz, köszönöm!

Szemi küldöm, nyisd az ablakot!

Bety, thank you!

Névtelen írta...

Sajnos nekem nem így sikerült(zselatin probléma),de nem adom fel!!Azért kiskanállal megettük az íze az fini volt!További jó munkát kívánok:Judit

Moha írta...

Kedves Judit!
A zselatint nem szabad felforralni, ez lehet az egyik buktató, illetve nagyon kell figyelni a keverésnél, a néhány kanál krémmel le kell hűteni, majd így adni a többihez, és a robottal alaposan és gyorsan átkeverni.
Ha tartasz ettől, remekül használható a Dr.Oetker Zselatin Fix nevezetű zselatinja. Ezt nem kell melegíteni, csak a hozzávalókhoz keverni a megfelelő sorrendben, a CUKOR A VÉGÉN kerülhet csak bele! Tehát a krém hozzávalóit kikeverni, a zselatin fixet hozzáadni, majd a felvert tejszínt is, és utána jöhet csak az édesítés. A zsealtin fix mennyiségét a zacskóján megadottak szerint kell kiszámítani, szerintem legalább 3 zacskó kell bele.

Ditta tortái írta...

Gyönyörű lett a tortád,utólagos engedelmeddel,a citromkrémet felhasználtam,egy citromos túrós tortának a tetejére,és a díszítést is kölcsön vettem :-)A citrom krém nagyon nagyon finom! Köszönöm.

Moha írta...

Ditta, nagyon szívesen, örülök, hogy ízlett!

n_monika írta...

Sziasztok! Tudnátok segíteni abban, hogy hol tudok Meyer citromot vásárolni?

Moha írta...

Szia Móni! Meyer citrom általában csak télen kapható, de készítsd el a tortát nyugodtan sima, kezeletlen héjú citromból, úgy is nagyon finom lesz!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...