2012. április 16., hétfő

Citromtorta a Kifőztük születésnapjára


Ez a torta még a márciusi Kifőztükbe készült az újság 2. születésnapjára.


Hozzávalók  (18 cm átmérőjű tortaformához)
a tésztához:
  • 1 tojás
  • 4 dkg cukor
  • 4 dkg liszt
  • 1/2 kávéskanál sütőpor
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál víz
a lemon curd-höz:
  • 2 tojás
  • 2 tojás sárgája
  • 2 citrom reszelt héja
  • 2 dl citromlé
  • 20 dkg cukor
  • 5 dkg vaj
a krémhez:
  • 12,5 dkg mascarpone
  • 10 dkg joghurt
  • 10 dkg lemon curd
  • 2-3 evőkanál porcukor
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 2 dl habtejszín
  • 10 g zselatin
a tetejére:
  • 35 dkg lemon curd
  • 1 kávéskanál zselatin
  • díszítésnek kevés gyümölcs

Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra. Sütőpapírkorongot vágunk a tortaforma aljába. A tojást a cukorral habosra verjük a robotgéppel, hozzáadjuk a vizet és az olajat is, majd kézi habverővel belekeverjük a sütőporos lisztet. A formába töltjük és 10-12 perc alatt megsütjük.
A lemon curd-höz a vaj kivételével az összes hozzávalót folytonos keveréssel kis lángon besűrítjük, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a vajat is. Hűlni hagyjuk.
A 10 g zselatint kis lábosban elkeverjük 2-3 evőkanál vízzel, és állni hagyjuk. 
A krém hozzávalóit a tejszín kivételével habosra keverjük, a végén óvatosan beleforgatjuk a habbá vert tejszínt is. A zselatint kis lángon felolvasztjuk, néhány kanál krémet  vegyítünk hozzá, majd az egészet a krémhez adjuk és alaposan elkeverjük. A masszát a formában lévő piskótára töltjük, a tortát fél órára hűtőbe tesszük.
A kávéskanálnyi zselatinra egy evőkanál vizet öntünk, majd kis lángon felolvasztjuk, beletesszük a 35 dkg lemon curd-öt és alaposan elkeverjük. A krémet a hűtőből kivett torta tetejére öntjük, elsimítjuk. Visszatesszük a hűtőbe legalább 1 órára. Tálalás előtt a forma oldalát vékony pengéjű késsel elválasztjuk, majd lekapcsoljuk. A tortát gyümölcsökkel díszítjük.

14 megjegyzés:

Garffyka írta...

Szia Moha! A tortád pompás! A receptjeid ismerve, biztos fenségesen finom is :)
Kérdés - a megadott hozzávalókból kijön a tortához kellő 10 dkg + 35 dkg lemon curd?

Moha írta...

Köszönöm! Igen kijön, mivel ez egy kicsi, 18-as torta, és igyekeztem az összes elkészült lemon curd-öt fölhasználni.
A pontos súly nyilván függ a tojások méretétől is, nem mindegy, hogy mekkorák, de az elkészült citromkrémet oszd meg kb. hasonló arányban, függetlenül a pontos súlyától.

Schyzopombe írta...

Szia! Normális citromból is finom akkor, ugye? Barátom születésnapjára lenne, és szeretném tökéletesre:/
Receptet olvasva nem tűnik nehéznek, valójában sem az?:D Nem vagyok nagy konyhatündér.. Köszönöm!

Moha írta...

Kedves Schyzopombe! Ez bármilyen citromból nagyon finom, és ha pontosan betartod a receptet, akkor sikerülni fog! Valóban nem nehéz, menni fog meglátod!

n_monika írta...

Sziasztok!

Milyen fajta tejszínből készítettétek el a tortát?

Moha írta...

Szia Móni! Habtejszínből, legalább 30 % zsírtartalmú legyen!

n_monika írta...

Köszönöm, pénteken fogom készíteni, remélem jól fog sikerülni! :)

Moha írta...

Szívesen, bele is írtam a receptbe, hogy egyértelmű legyen.
Biztosan jól fog sikerülni, és remélem ízleni is fog!

n_monika írta...

Elkészítettem a tortát, sajnos a lemon curd-om valószínűleg híg lett, mert már órák óta a hűtőben van és még mindig folyik! :( Most olvastam a neten, hogy puding sűrűségűre kellett volna főzni. Remélem ettől függetlenül legalább ízre jó lesz!

Moha írta...

Móni remélem azért ízlett nektek, még ha nem is lett szépségdíjas.
A 2 tojás + 2 tojássárga eléggé besűríti a 2 dl citromlét, ha rendesen megfőzöd.

admin írta...

Kedves Moha!
Elég a krém úgy is, ha 3 felé vágok piskótát és úgy töltöm meg két sorosan?

Moha írta...

Kedves Cukikonyha, igen elég, amennyiben a piskótád is 18 cm átmérőjű. Ez a torta ugyanis annyi volt, tehát a krémje kétfelé osztva elég a 3 lapos piskótához.

admin írta...

Köszönöm a gyors választ! :-)
Egyébként igen, 18-asra gondoltam, csak elfelejtettem odaírni...

Moha írta...

Szívesen, akkor biztosan elég lesz!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...