Ez a sütemény a híres cigányprímásról, Rigó Jancsiról kapta nevét.
Ő kedveskedett szerelmének egy pesti cukrászdában ezzel a finom csokoládés süteménnyel, amit aztán a cukrász róla nevezett el. A sütemény neve aztán köznevesült, helyes írásmódja: rigójancsi.
A receptet köszönöm Tücsökbogárnak!
Hozzávalók 15 kockához
a piskótához:
- 3 tojás
- 6 dkg cukor
- 6 dkg liszt
- 2 dkg kakaópor
- 7,5 dl habtejszín alaposan behűtve
- 20 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé
- 2 evőkanál kakaópor
- 8 dkg étcsokoládé
- 1 evőkanál étolaj
Sütőpapíros tepsin 25 x 30 cm-es téglalapot kenünk a masszából és nagyjából 8 perc alatt megsütjük.
A sütőből kivéve hűlni hagyjuk, majd lehúzzuk a papírt róla és félbe vágjuk a piskótalapot. Egyik felét tálcára tesszük, a másikat 15 négyzetre vágjuk, de nem húzzuk szét egymástól a tésztadarabokat.
A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, majd langyosra hűtjük. A tejszínből kemény habot verünk, 1/3 részét a csokoládéhoz forgatjuk egy kézi habverővel, majd óvatosan a többi habot is hozzákeverjük.
Itt én kóstolás után úgy döntöttem, hogy még 2 evőkanál kakaóport teszek a krémhez, ezt is vigyázva keverjük bele.
A krémet az egyben hagyott piskótalapra kenjük, az oldalát és a tetejét minél simábbra igazítva. Hűtőbe tesszük.
A mázhoz gőz fölött összeolvasztjuk a csokoládét az olajjal, bevonjuk vele a felvágott piskótát, majd kis időre hűtőbe tesszük, hogy a csokoládé megdermedjen. Ezután forró vízbe mártott és megtörölt késsel átvágjuk a bevonatot a négyzetek mentén és a krém tetejére rakosgatjuk a tetőket. Fogyasztásig hűtőben tároljuk a süteményt, tálalás előtt a tetők mentén vágjuk kockára.

8 megjegyzés:
Nagyon guszta! :)
Amikor en igy probaltam csokis tejszinhabot kesziteni, a hideg tejszin azonnal dermesztette a megolvasztott csokoladet, es kis szalkas lett kremes helyett. Hogyan tudom ezt elkerulni?
Hát ez csodásan néz ki, soha nem mertem nekiállni még, de tényleg nem tűnik komplikáltnak, nagyon megenném, szuperek a képeden:-))))
Nem ééééééééééér! az éjszaka kellős közepén szegény ember lányát felizgatni kedvenc süteményével;))) kész vagyok:)
Ez gyönyörű lett!
Okki, köszönöm!
Rohini, ha így készíted, ahogy a leírásban is van, a langyos csokoládéhoz először csak kevés tejszínhabot keversz, majd utána a többit, akkor nem lesz gond.
Anikó köszi, tényleg nem nagy munka, én kb. fél óra alatt összeraktam. Amíg hűlt a piskóta elkészült a krém, fél órát állt a hűtőben utána már ettük:)
Kata, ha legközelebb erre jársz ezzel várlak! Időben tessék bejelentkezni:)
Tücsök köszönöm, jó volt a recept:))
Annyira mutatós sütemény, pedig nagyon egyszerű a formája. Nem sütöttem még, úgy hogy csodálom egy darabig... :o)
Kriszti igen, én is így voltam vele, hogy eddig csak csodáltam, meg azt gondoltam, húú, ez nagy varázslat lehet. Aztán megláttam Tücsöknél, és elkészítettem. Nagyon finom...
Megjegyzés küldése