2013. november 19., kedd

Bento box - bento doboz 12: csirkefasírttal és paradicsom-mozzarella nyárssal




Ez a dobozos uzsonna is a Kifőztük magazinban jelent meg, az újság ingyen letölthető a weboldalról.

Csirkefasírt és salátanyárs került a Gabroni cég által biztosított dobozba.

Hozzávalók a fasírthoz:
  • 1 kg csirkecombfilé darálva
  • 2 tojás
  • 2 fej hagyma nagyon apróra vágva
  • só, bors, pirospaprika
  • aprított petrezselyemzöld
  • kevés zsemlemorzsa
A húst fűszerezzük, összedolgozzuk a tojásokkal, hagymával és két-három evőkanál zsemlemorzsával. Kicsi fasírtokat formázunk belőle, morzsába hempergetjük és forró olajban kisütjük. Hagyjuk kihűlni, és adagonként csomagolva a fagyasztóba tesszük. Így egyszerre több alkalomra is megvan a dobozba való hús.

Hozzávalók a salátanyárshoz:
  • koktélparadicsom
  • mini mozzarella
  • bazsalikomlevél
  • só, olívaolaj, citromlé
  • bambusznyárs
A paradicsomot és a bazsalikomot megmossuk, megszárítjuk. A bambusznyársat méretre vágjuk és váltakozva ráhúzzuk a paradicsomot, sajtot, bazsalikomot. Megcsöpögtetjük kevés citromlével és olívaolajjal, megsózzuk, és így tesszük a dobozba.

Nincsenek megjegyzések:

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...