2018. november 29., csütörtök

Raffaello torta glutén- és cukormentesen











Könnyű kókusztorta, akár az ünnepi asztalon is megállja a helyét! 
A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazinban, az újság ingyenesen letölthető a weboldalról.

Hozzávalók 26-28 cm átmérőjű tortaformához
a piskótához:
  • 3 L-es méretű tojás
  • 1,6 dkg 1:4 négyszeres erősségű édesítőszer
  • 3,5 dkg barnarizs-liszt
  • 3 evőkanál olaj
  • 3 evőkanál víz


a krémhez:
  • 20 dkg kókuszreszelék
  • 6,5 dkg 1:4 négyszeres erősségű édesítőszer
  • 5 dl tej
  • 25 dkg mascarpone
  • 5 dl hideg tejszín
  • 2 dkg zselatinpor


a golyókhoz:
  • 2,5 dl tej
  • 2,5 dkg kókuszreszelék + kevés a forgatáshoz
  • 4 púpozott evőkanál barnarizs-dara
  • 1 teáskanál 1:4 négyszeres erősségű édesítőszer


A krémhez a kókuszreszeléket 4,5 dkg édesítővel együtt elkeverjük a tejben, és közepes lángon, folytonos keveréssel nagyjából 5 percig főzzük. Időnként megkeverve teljesen kihűtjük.
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, alsó-felső sütésmódban, a tortaforma aljába sütőpapírkorongot vágunk.
A tojásfehérjét habbá verjük, hozzáadjuk az édesítőt, a tojássárgáját, beleöntjük az olajat és a vizet is, végül kézi habverővel óvatosan hozzáforgatjuk a barnarizs-lisztet. A masszát a tortaformába töltjük, és 12 perc alatt megsütjük. Pár percig pihentetjük, majd körbevágjuk, lekapcsoljuk róla a karimát, a piskótát a sütőpapírral együtt rácsra húzzuk, kihűtjük.
A golyók hozzávalóit kis lángon sűrű krémmé főzzük, hagyjuk kihűlni. A masszából vizes kézzel 12 golyót formázunk, mindet kókuszreszelékbe forgatjuk.

A kihűlt tortalap köré állítható tortakarikát csatolunk.
A zselatint kis lábosban néhány kanál hideg vízben elkeverjük, pár percig állni hagyjuk.
A mascarponét a maradék édesítővel kihabosítjuk, hozzáadjuk a kihűlt kókuszkrémet. A zselatint felmelegítjük, pár kanállal hozzáforgatunk a kókuszos krémből, majd ezt a többi krémhez öntjük, miközben folyamatosan keverjük a robotgép habverőfejével.
A kemény habbá vert tejszínt kézi habverővel óvatosan a kókuszkrémbe forgatjuk, és az egészet a piskótalapra öntjük, elsimítjuk. A 12 golyót egymástól egyforma távolságra körberakjuk a torta peremén.
Lefedve hűtőbe tesszük legalább 8 órára. Tálalás előtt 12 egyforma szeletre vágjuk.

Tipp: a torta kiadós, 16 szeletre is oszthatjuk, ebben az esetben 16 golyót formázunk a masszából.

Az étel akkor gluténmentes, ha betartjuk a gluténmentes ételkészítés szabályait, és valamennyi felhasznált alapanyag a gyártó által garantáltan gluténmentes.

8 megjegyzés:

Edit írta...

Gyönyörű, mint mindig! A gluténérzékenységem miatt ezer éve nem ettem rafaellót, most felcsigáztál.
Ha sima cukorral szeretném elkészíteni, egyszerűen csak 4x-ezzem meg az édesítő mennyiségét. Nem változik tőle az állag?

Moha írta...

Köszönöm, örülök, hogy tetszik! Alapvetően igen, az édesítő négyszerese kell cukorból, de inkább azt mondanám, hogy tegyél bele háromszoros mennyiséget, és kóstolj! Lehet, hogy ha nem vagy nagyon édesszájú, akkor kevesebb cukor is elég lesz.
Az állagon nem változtat, talán a piskóta sütési ideje lehet 1-2 perccel hosszabb, de ezt figyeld majd, tapintással lehet érezni.
Az a tapasztalatom, hogy az édesítős tészták hamarabb megsülnek, mint cukrosak.

Névtelen írta...

Kedves Moha! A piskóta tésztájába tényleg csak 3,5 dkg liszt kell vagy elírás? Köszönöm szépen!

Moha írta...

Nem elírás, valóban ennyi kell bele!

Csiptuning írta...

Esetleg az édesítőszer helyett nem lehet valamilyen cukrot használni? A kutyám miatt kérdezem, aki szeret bekenyalni a sütikbe és ők nem egetnek édesítőszert, köszönöm

Csiptuning írta...

Bocsánat. egetnek=ehetnek :-)

Moha írta...

Kedves Csiptuning, nyugodtan lehet cukrot használni, az édesítő négyszeres mennyiségét, a piskótánál figyelj a sütési időre, lehet pár perccel hosszabb.

falitonageotte írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...