2015. augusztus 22., szombat

Kenyérrúd és pizzakenyér



Hozzávalók

a tésztához:
  • 60 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 1 kávéskanál cukor 
  • 2 teáskanál só
  • 3 dkg friss élesztő
  • 4 dl langyos víz
  • 1/2 dl olívaolaj
a töltelékhez:
  • 10 dkg füstölt sonka
  • 5-10 dkg sajt
  • olívaolaj
a pizzakenyerek tetejére:
  • olívaolaj
  • só
  • zöld fűszerek (oregánó, rozmaring, kakukkfű, bazsalikom)
  • fokhagyma préselve 
A liszthez keverjük a cukrot és a sót, a közepében mélyedést alakítunk ki, ide öntjük a vízben elkevert élesztőt és az olajat, majd lágy tésztát dagasztunk belőle. Lefedve hagyjuk duplájára kelni.

Ezalatt a sonkát kockára vágjuk, a sajtot lereszeljük. A tésztát elfelezzük és lisztezett deszkán fél centi vékony, nagyobb téglalappá nyújtjuk az egyik tésztadarabot. A téglalap felét lekenjük vékonyan olívaolajjal, megszórjuk a sonkával és a sajttal. Ráhajtjuk a tészta másik részét, kissé összenyomkodjuk, vagy átgörgetjük rajta a nyújtófát.
Éles késsel vagy pizzavágó koronggal nagyjából 3 cm széles csíkokat vágunk a töltött tésztából, sütőpapíros tepsire tesszük őket. A sütőt bekapcsoljuk 220 fokra, a kenyérrudakat még 30 percig hagyjuk kelni. Ezután vízzel megspricceljük és 10-15 perc alatt megsütjük, vigyázzunk, ne égjenek meg!
A tészta másik felét is kinyújtjuk a lisztezett deszkán nagyjából fél centi vékonyra. Fánkszúróval 8-10 cm átmérőjű köröket szúrunk ki belőle, és sütőpapíros tepsibe tesszük.  Megkenjük a kenyérkék tetejét olívaolajjal, és tetszés szerint megszórjuk sóval, zöld fűszerrel. Ha fokhagymát is szeretnénk rá, akkor azt az olívaolajba keverjük bele. 220 fokon nagyjából 10 perc alatt sülnek meg.

A kenyérrudak tökéletesek tízóraira az iskolába, a kis pizzakenyereket pedig adhatjuk saláták mellé, mártogatósokhoz, vagy kencékhez.

Tipp: a töltelék lehet csak sajt, vagy bármilyen zöldség párolva, aprítva, esetleg aszalt paradicsom. A pizzakenyerek tetejét megkenhetjük vékonyan sűrített paradicsommal és megszórhatjuk kevés sajttal is.

2015. augusztus 19., szerda

Bento box - bento doboz 20: fasírt szalonnaköpenyben salátával



A recept megjelent a Kifőztük magazinban, az újság letölthető a weboldalról.


Hozzávalók a húsroládhoz:
  • 50 dkg szeletelt bacon
  • 1 kg darált hús
  • 1 tojás
  • 1 nagy fej hagyma 
  • 3-4 gerezd fokhagyma 
  • só, frissen őrölt bors, pirospaprika ízlés szerint
a salátához:
  • 1 fej zöldsaláta
  • 1 csokor retek
  • 1 paprika
  • 3-5 db apró paradicsom
  • 2-3 szál új sárgarépa
az öntethez:
  • kevés olívaolaj
  • só, bors, citromlé
Nagyon apróra vágjuk a megtisztított hagymát és a fokhagymát, majd a többi ízesítővel és a tojással együtt a darált húshoz adjuk. Villával vagy kézzel alaposan átdolgozzuk a masszát.

Nagyobb alufólia darabot vékonyan megolajozunk, és egymás mellé ráterítjük a baconszeletek egynegyedét. Ezt egyenletes vastagságban beborítjuk a húsmassza negyedével. Az alufólia segítségével feltekerjük mint a bejglit, begöngyöljük a fóliába, és a húsroládot nagyobb tepsibe tesszük.
Újabb alufólia lapot olajozunk és az előzőek szerint elkészítjük a másik három roládot is.
A tepsit 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük és a húst alsó-felső sütésmódban sütjük nagyjából 30 percig. Ezután kibontjuk az alufóliából, 200 fok légkeverésre kapcsolunk, és 10-15 perc alatt pirosra sütjük a roládokat.

Tálalhatjuk frissen bármilyen körettel. Ha kihűlés után hűtőbe tesszük, akkor szép vékonyan lehet szeletelni, így hidegtálra is megfelelő. 

Bento boxba is jó, tavaszi salátával, amihez az öntetet külön tesszük a kis edénykébe.
A salátához a megmosott, leszárított és felaprított hozzávalókat elkeverjük, evés előtt frissen ízesítjük az öntettel.

2015. július 21., kedd

Meggyes kocka


Ez a recept is megjelent a Kifőztük magazinban, az újság ingyen letölthető a weboldalról.



Hozzávalók 38 x 25 cm-es tepsihez

a tésztához:
  • 5 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 12 dkg liszt
  • 3 dkg kakaópor
  • 2 kávéskanál sütőpor
  • 5 evőkanál olaj
  • 5 evőkanál víz

a krémhez:
  • 2 csomag főzős vaníliás pudingpor
  • 6 dl tej
  • 6 evőkanál cukor
  • 20 dkg puha vaj

a tetejére:
  • 80-90 dkg dkg magozott meggy
  • 2 tasak Alsa piros gyümölcskocsonyapor (200 g)


Robotgéppel habosra verjük az egész tojásokat a cukorral legalább 10 percen át. Ezután az edény oldalán belecsorgatjuk az olajat és a vizet is. Kézi habverővel óvatosan beleforgatjuk a kakaós, sütőporos lisztet, majd a tepsibe töltjük a tésztát. 180 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső sütésmódban 12-15 perc alatt megsütjük, utána hagyjuk kihűlni.
A krémhez megfőzzük a pudingot a csomagoláson lévő leírás szerint, és időnként megkeverve kihűtjük. Habosra verjük a vajat, majd kanalanként hozzáadjuk a pudingot. A krémet a kihűlt tésztára kenjük, és az egészet hűtőbe tesszük.
A gyümölcszselét elkészítjük a tasakon lévő utasítás szerint, majd langyosra hűtjük. A tésztát kirakjuk a meggyel, és óvatosan rámerjük a zselét. A süteményt visszatesszük a hűtőbe legalább 4-5 órára. Tálalás előtt vízbe mártott késsel kockákra vágjuk.

2015. július 15., szerda

Paella csirkével



Alexánál találtam rá erre az ételre, azóta nálunk is gyakran készül, apróbb változtatásokkal.

Nagyon finom, gyorsan készen van, jó ránézni a színes ételre, és nem utolsó sorban végre használhatom a paella serpenyőmet.

Hozzávalók 5-8 főre:

a hús pácolásához:

  • 5-6 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • fél citrom leve
  • 2 teáskanál őrölt pirospaprika
  • frissen őrölt színes bors
  • 2 teáskanál só
az ételhez:

  • 1,5 kg csirkecombfilé  ( vagy csirkemell és szárny vegyesen) 
  • 1/2 dl extra szűz olívaolaj
  • 1 nagy fej hagyma kockára vágva
  • 3-5 gerezd fokhagyma felaprítva
  • 1 nagyobb piros húsú paprika, nálam kápia, kisebb csíkokra vágva
  • 1-2 paradicsom héja nélkül felkockázva
  • 3 dl Arborio rizs (vagy más kerek szemű rizs) 
  • 8-10 dl csirkealaplé 1 csipet sáfránnyal összeforralva
  • 15 dkg zöldborsó
  • 15 dkg vágott zöldbab
A csirkehúst nagyobb darabokra vágjuk, majd legalább fél órára összekeverjük a páccal.
Ezalatt minden hozzávalót előkészítünk, felaprítunk, kimérünk.

Nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olívaolajat, rádobjuk a húst, kevergetve átpirítjuk minden oldalán, hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát, együtt dinszteljük tovább 3-5 percig.

Hozzáadjuk a paprikát, 1-2 percig pirítjuk, majd a paradicsomot is, ezzel is még 1 perc pirítás jön, közben mindig keverve az ételt.

Beleszórjuk a rizst, átkeverjük, majd felöntjük az egészet az alaplével. Ha ez elég sós, akkor több sót nem igényel az étel, de érdemes megkóstolni!
Nekem általában mindig felveszi az 1 litert, de ez függ a rizs fajtájától is.

Kis lángon 5-6 percig pároljuk az egészet, majd hozzáadjuk a borsót, a zöldbabot, és további 10 percig főzzük az ételt, közben időnként átkeverve.
Ezután fedővel letakarjuk, állni hagyjuk 5-10 percet, ezalatt a rizs beissza a levet, minden megpuhul, tálalhatunk.

Kiegészítésként kerülhet bele karikázott kolbász, kockázott bacon, csirkemáj. Ezeket a hús pirítása után tegyük bele.

2015. június 30., kedd

Málnahab mascarponéval




A recept megjelent a Kifőztük magazinban is, a legújabb szám is ingyenesen letölthető a weboldalról.

Hozzávalók 30 x 11 cm-es dobozformához
  • 30 dkg málna
  • 1/2 citrom leve
  • 2-4 evőkanál porcukor
  • 15 dkg mascarpone
  • 10 dkg görög joghurt
  • 2 dl habtejszín jól behűtve
  • 1 csomag zselatinfix
  • 10 dkg babapiskóta

a díszítéshez:
  • 2 dl habtejszín jól behűtve
  • 1 csomag habfixáló
  • néhány szem málna
  • citromfűlevél


Kibéleljük a dobozt folpackkal úgy, hogy túlnyúljon a formán. Összeturmixoljuk a málnát a porcukorral és a citromlével. Habbá verjük a tejszínt a zselatin hozzáadásával, belekeverjük a mascarponét, a joghurtot és a gyümölcspürét is. A dobozba öntjük, a tetejét elsimítjuk, és kirakjuk babapiskótával. Ráhajtjuk a fóliát, és hűtőbe tesszük legalább 5-6 órára.
A díszítéshez habbá verjük a tejszínt a fixálóval, és csillagcsőrös habzsákba szedjük. Hosszúkás tálra fordítjuk a málnahabot, lehúzzuk róla a fóliát, és tetszés szerint díszítjük.

2015. június 24., szerda

Csokoládés-almás zabkeksz



Finom ropogós keksz különleges lisztekkel, érdemes kipróbálni!

A hozzávalókat a Mag, amit akartok biztosította. 

Hozzávalók kb. 25 db kekszhez:
  • 25 dkg zabpehely
  • 5 dkg köles liszt
  • 5 dkg amaránt liszt
  • 1 csapott teáskanál só
  • 1 csapott teáskanál sütőpor
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 10 dkg barna nádcukor
  • 15 dkg olvasztott vaj
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 1 közepes méretű alma reszelve
  • 1 tojás
  • 10 dkg csokoládélencse
Bekapcsoljuk a sütőt 190 fokra, alsó-felső sütésmódban, két tepsit kibélelünk sütőpapírral.
Összekeverjük a száraz hozzávalókat egy nagyobb tálban. A reszelt almához adjuk a vajat, a vaníliát, és a tojást, elvegyítjük, majd a száraz keverékhez adjuk. Villával alaposan összedolgozzuk. 
Nedves kézzel diónyi darabokat veszünk a tésztából, kissé kilapítva tesszük a tepsire őket.
16-18 perc alatt készre sütjük a kekszeket, majd rácson hagyjuk teljesen kihűlni.
Ha ropogósabb kekszet szeretnénk, 1-2 perccel süthetjük tovább.

2015. május 22., péntek

Epres joghurtos pohárdesszert



Finom és gyors desszert eperből. A recept megjelent a Kifőztük magazin májusi számában, az újság ingyen letölthető az oldalról.

A gyönyörű karcsú kelyhek és az antikolt rózsás tálca a SütniFőzni webáruházból érkeztek.

Hozzávalók 6 személyre
a joghurtos krémhez:
  • 50 dkg sűrű görög joghurt
  • 5 dl behűtött habtejszín
  • 2 csomag expressz zselatinfix
  • 30 dkg eper
  • 1 citrom leve
  • 3-5 evőkanál porcukor
az epres réteghez:
  • 35 dkg eper
  • 1 citrom leve
  • 1-2 evőkanál cukor
a tetejére:
  • 3 dl behűtött habtejszín
  • 1 csomag habfixáló
  • 6 szem eper


Az epres réteghez a gyümölcsöt felfőzzük a cukorral és a citromlével, félretesszük hűlni. 
A joghurtos krémhez való epret kézi mixerrel pürésítjük a citromlével és a cukorral. A tejszínt habbá verjük a zselatinfix hozzáadásával, majd belekeverjük a joghurtot és az eperpürét. A krémet poharakba szedjük az epermártással váltakozva. A díszítésre szánt tejszínt habbá verjük a fixálóval, majd csillagcsőrös habzsákból a desszertek tetejére nyomjuk. Mindet 1-1 szem eperrel díszítjük.
Tálalás előtt 1-2 órára hűtőbe tesszük.

2015. május 11., hétfő

Mézeskalács készítő tanfolyam 2015. április

Az áprilisi tanfolyamon készültek mézesek az édesanyáknak is, dolgoztunk stencilekkel, díszítettünk madeira és csipkemintás mézest is.

Köszönöm a résztvevőknek a jókedvű munkával telt napot!

A következő tanfolyam május 16-án lesz, még van néhány hely rá. 
Jelentkezni a mohakonyha@gmail.com címen lehet.

A kiszúrók forrásai:

Judit Hellebrandt Cake Company

SütniFőzni konyhafelszerelési webáruház

A stencilek pedig a MamintiArt műhelyéből érkeztek hozzánk.



2015. április 28., kedd

Kókuszhabtorta glutén-és tejmentesen



Finom könnyű kókusztorta készült a Kókuszvilág alapanyagaival, a recept az áprilisi Kifőztük magazinban is megjelent, az újság ingyenesen letölthető a weboldalról.


Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához
a brownie alaphoz:
  • 7 dkg étcsokoládé (glutén- és tejmentes)
  • 7 dkg kókuszolaj
  • 3 dkg kókuszcukor
  • 5 dkg darált mandula
  • 1 teáskanál kakaópor
  • 1 tojás
a krémhez:
  • 2,5 dl mandulatej
  • 20 g kukoricakeményítő
  • 30 g kókuszreszelék
  • 3-4 evőkanál cukor
  • 4 dl Cocomas kókusztejszín alaposan behűtve
  • 1 zacskó zselatin fix
a tetejére:
  • 10 dkg étcsokoládé (glutén- és tejmentes)
  • 1 evőkanál kókuszolaj
  • kevés kókuszreszelék
Először az alapot sütjük meg, a tortaforma aljába sütőpapírt vágunk, a sütőt bekapcsoljuk 180 fokra, alsó-felső sütésmódban.

Gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét, és hűlni hagyjuk. Habosra keverjük a kókuszolajat a cukorral, hozzáadjuk a tojást, a mandulát, a kakaóport, majd végül a csokoládét is. A formába töltjük és 18-20 perc alatt megsütjük. Félretesszük hűlni.

Kis lábosban elvegyítjük a keményítőt, a cukrot és a kókuszreszeléket a mandulatejjel, takarék lángon folyton kevergetve besűrítjük. Hideg vízbe állítva kihűtjük.
A kókusztejszíneket 10 percre mélyhűtőbe tesszük át a sima hűtőből, majd ezután elkezdjük habbá verni, hozzáadjuk a zselatin fixet is és kemény habot készítünk belőle. Kanalanként hozzákeverjük a főzött krémet is, végül a tortaformába töltjük a kihűlt alapra. Legalább 4-5 órára hűtőbe tesszük.

A már megszilárdult tortáról eltávolítjuk a tortaformát, a tálalótálra csúsztatjuk, és a tetejét bevonjuk a gőz fölött kókuszolajjal együtt megolvasztott csokoládéval.
Megszórjuk kevés kókuszreszelékkel. Mielőtt a csokoládé teljesen megdermedne, érdemes késsel bejelölni a szeletek helyét.

10-15 percre hűtőbe tesszük a tortát, ezután tálalhatjuk. Forró vízbe mártott és szárazra törölt késsel a jelölések mentén át tudjuk vágni a csokoládét a tetején.

Az étel akkor gluténmentes, ha betartjuk a gluténmentes ételkészítés szabályait, és valamennyi felhasznált alapanyag a gyártó által garantáltan gluténmentes.

2015. április 8., szerda

Mandulás-almás sütemény Berghoff sütőedényben




Glutén- és cukormentes finomság készült, a recept megjelent a márciusi Kifőztük magazinban is. 
Az újság ingyenesen letölthető a weboldalról.



  • 15 dkg puha vaj
  • 3 dkg Dia-Wellness 1:4 édesítőszer
  • 3 tojás
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 15 dkg darált mandula
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 5 nagyobb alma
  • 1 kezeletlen citrom leve - és reszelt héja 
a tetejére:
  • 3-4 evőkanál cukormentes sárgabaracklekvár

Meghámozzuk és félbevágjuk az almákat, eltávolítjuk a magházukat, és citromos vízbe tesszük őket.
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, alsó-felső sütésmódban.
Habosra keverjük a vajat az édesítővel, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, a vaníliakivonatot és a citrom héját is. A sütőporos mandulát a masszába keverjük, majd a tésztát a kiolajozott sütőformába simítjuk.
A fél almákat szűrőben alaposan lecsepegtetjük, vékonyan bevagdossuk őket, és a tészta tetejére ültetjük. A forró sütőben nagyjából 40 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük.
A lekvárt elkeverjük kevés vízzel és átkenjük vele a sütemény tetejét.
A formában hagyjuk kihűlni.

Az étel akkor gluténmentes, ha betartjuk a gluténmentes ételkészítés szabályait, és valamennyi felhasznált alapanyag a gyártó által garantáltan gluténmentes.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...