2010. május 13., csütörtök

Tökfőzelék


Ez nálunk három személyre készül, a másik kettő ugyanis ki nem állhatja. Úgy készítem, ahogy a Nagyikám. Mindig rájövök, hogy ő már évtizedekkel ezelőtt is "reform" módon főzött, a főzelékei nem úsztak rántásban, a zöldségfélék mindig épp csak roppanósra főzve, megőrizték minden ízüket. 

A tököt is így készítette, a besózás után nem facsarta ki, saját levét használta a főzelékhez és csak pár percig főzte.

Hozzávalók:

1 kg gyalult tök

1 közepes fej vöröshagyma

1 teáskanál pirospaprika

2-3 evőkanál olaj

1 teáskanál só

1 nagy csokor kapor

1 kis doboz tejföl

1 teáskanál liszt


A tököt besózom, átforgatom és állni hagyom. A hagymát megtisztítom, apró kockákra vágom és az olajon kevergetve megdinsztelem.

Lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, rádobom a tököt levével együtt és a felaprított kapor felét. Pár percig főzöm.

A lisztet csomómentesre keverem kevés hideg vízben, beleteszem a tejfölt is, majd ezt a tökhöz adom. Kevergetve összeforralom és kész is. A kapor másik felét ekkor teszem bele.

Hidegen, melegen egyformán finom. 

19 megjegyzés:

Bianka írta...

Sajnos nem szeretem, de a kép annyira guszta, hogy lehet megenném. Talán változott is az ízlésem, mert 100 éve nem kostóltam.

Moha írta...

Bianka lehet, hogy ha így kóstolnád, akkor ízlene! Sajnos sok embert a menzai főzelékek elriasztanak egy életre:( Nekem nagy szerencsém volt,csak egy évig voltam menzás, aztán a Nagyi főztjét ehettem.

erika írta...

Hű de guszta! épp így készítjük mi is és nagyon szeretjük.Kívánom, hogy mindannyian sokáig őrizzük meg Nagyikáink receptjeit!!

Moha írta...

Erika köszi! Igen azt hiszem jó ápolni a hagyományokat így is!

Szemi írta...

Én imádom a tökfőzit, pláne jó kaprosan!!
A képeden pedig nagyon gusztán néz ki.

Bianka , szerintem megéri néha "újrakóstolni" bizonyos nemszeretem ételeket, mert az embernek változik az ízlése. Gyerekkoromban például utáltam a céklát, most meg nagyon szeretem. Vagy például a friss uborkát sem ettem meg, még középsulis koromban sem, aztán egyszer csak az lett a kedvenc zöldségem! :))

mandy tarragon írta...

nyami nyami nyami :) Kérek szépen :)

Kata írta...

Gyakorlatilag ugyanígy főzöm, állíthatom, hogy nagyon finom! És nálad még a főzelék is roppant jól néz ki:)

Moha írta...

Szemirámisz köszönöm! Egyetértek az újrakóstolással, mindig erre biztatom a gyerekeimet is, hátha azóta megszerettek valamit,csak nem tudják!

Mandy gyere, ez most gyakran lesz terítéken!

Kata köszönöm a bókot, bár szegény főzelékek nem túl fotogének:)

Kata írta...

Moha, állítom, hogy ez kivételesen fotómodell volt:)

Moha írta...

Kata:))))

Latsia írta...

Tökéletes recept, tökéletes kép.
Imádom a tökfőzeléket, de évek óta nem jutok hozzá:-((
Irigy, irigy....:-)

Mónika írta...

Én imádom, sajna egyedül vagyok vele otthon.

Moha írta...

Latsia köszönöm! Akkor tudom már mivel lehet téged meglepni:)

Móni gyere, legközelebb szólok!

jehudit írta...

Én is az újra kóstolás híve vagyok! Nem szeretem azt mondani hogy nem szeretem. :D
És még valamit. Nagyim 16 gyerekes tanyasi parasztcsaládból származott. Soha, de soha nem főzött úgy főzeléket, hogy az agyon volt sűrítve. Én ki voltam ettől akadva, mert hát a menza ugye!
És figyi, most jöttem rá, hogy neki volt igaza! Náluk nem volt divat agyonrántani és habarni az ételt. A főzelékféle inkább saját levében párolódott, főtt és nagyon vékony rántást tett rá. Én meg mikor főzni kezdtem ifjúi hévvel, próbáltam a menza sűrűségű állagot elérni. Utána meg csodálkoztam, hogy mennyi liszt kell a csiriz állaghoz.

Moha írta...

Jehudit ez jóó, csirizfőzelék:)) Mondjuk nekem maradt kettő amit hiába is kóstolnék újra,brrrr: grízes tészta és krumplis tészta.

Sz. Zita írta...

Jaj de jó, hogy eszembe juttattad, olyan rég ettem. nagyon jól néz ki, ide érzem az illatát...

Moha írta...

Zita nálunk ma is fő,a fiam megrendelte:))

Alexandra írta...

Elkészítettem a főzeléket fehér cukkiniból (itt nem lehet kapni főzőtököt) és felraktam a blogomra: http://alexandragasztroblogja.blogspot.com/2010/05/cukkini-fozelek-avagy-tokfozelek.html
Köszi a receptet!

Moha írta...

Alexandra nagyon szívesen, örülök,hogy ízlett!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...