2011. augusztus 27., szombat

Zebrakocka




Krisztinél láttam meg ezt a sütit, ebben a melegben is hamar elkészül, csak egy picit kell főzni a krémjét.
Nekem nagyon ízlik, a hagyományos kókusztekercset sosem szerettem, mert a cukros-vajas krémmel túl tömény. Ez viszont nagyon finom, nem túl édes, érdemes elkészíteni!

Hozzávalók  20 x 30 cm-es  tepsihez
a tésztához:

  • 50 dkg darált háztartási keksz
  • 5 evőkanál kakaópor
  • 3 evőkanál baracklekvár
  • 1 evőkanál rum
  • 5 dkg vaj
  • 5 evőkanál porcukor
  • kb. 3 dl tej
a krémhez:

  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 5 evőkanál porcukor
  • 5 dkg vaj
  • 15 dkg kókuszreszelék
a tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 kávéskanál olaj


Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverem a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzöm. Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal.
A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán a tepsi méretének megfelelő lapokat nyújtok belőle.
Az első lapot a tepsibe helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem.
Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd kockára vágva tálalom.

20 megjegyzés:

Gerdi írta...

Ez nálunk is nyerő lesz, főleg, hogy nem túl édes! Ráadásul mutatós is...

Hankka írta...

Valóban nagyon guszta, a számban érzem a kókusztekercs isteni ízét! Recept mentve!

Petra írta...

Nagyon guszta. A recept is szuper már mentem is. A kisfiam szerint sütiből építettél piramist. :DDD

Bori írta...

Érdeklődnék, hogy másnak is nagyon lassan jönnek be a képek itt a Mohakonyhán? Mert nekem más blogok gyorsan bejönnek, de itt mindig legalább egy percet kell várjak, hogy a képet betöltse. No nem mintha nem érné meg kivárni, mert annyira ínycsiklandozóak a képek, csak nem tudom, hogy nálam van-e a hiba.

Anazar írta...

Nagyon mutatós egy sütemény!!

Moha írta...

Gerdi köszönöm, remélem ízleni fog!

Hankka köszi, jó sütizést!

Petra köszönöm, a kisfiad aranyos, ez tényleg sütipiramis:))

Bori, az a helyzet, hogy nekem is lassan jön be, pedig nem túl nagyok a képeim. A blogger egyre inkább nem szereti az Operát, én is azzal használom többnyire. Ha Google Chrome böngészővel használom, akkor semmi gond, próbáld azzal esetleg! Én egy ideje a bejegyzéseket abban írom, úgy nincs gondom.

Anazar köszi, tényleg csinos:) És olyan igazi zebrás.

Névtelen írta...

szia Ady! én vagyok az dori, az lenne a kérdésem hogy melyiket ajánlod inkább: ezt vagy a kinder pingvines sütit? köszi:) üdvözlök mindenkit!

Névtelen írta...

Gyönyörű, mutatós sütemény! A képet látva először azt hittem, a hagyományos Zsuzsi szeletről van szó, de nem! Ebben a melegben tényleg nem esik jól még a sütő mellett sem elkuncsorogni, de ezt ki kell próbálnom! A kislányom nagy kókusztekercs fan, azt hiszem ez nagyon be fog neki jönni.
Zsanna

Moha írta...

Dórikám ez egyszerűbb és sütés nélküli, de kissé tömörebb süti. A kinder pingvin kocka lazább, könnyebb, habos süti, viszont kicsit több idő elkészíteni, sütni is kell hozzá, plusz a hűtés.
Ha gyorsan szeretnél sütit, akkor ezt:))

Zsanna bizony, ilyenkor az ember meggondolja a sütőt, de ez hamar megvan. A kislányod biztosan értékelni fogja!

Csilla írta...

Elkészítettem tegnap, nagyon finom lett. Köszi a receptet! :)

Moha írta...

Csilla, nagyon szívesen, örülök, hogy ízlik!

M@rti írta...

Ezek annyira guszták-szépek, hogy muszáj volt megcsinálnom azonnal, ahogy megláttam. Megnéztem már azóta Csilláét is. Az is tökéletes lett. Én fel sem merem tenni, mert teljesen másképp néz ki (igaz, helyettesítettem pár hozzávalót), de ízre nagyon fincsi lett!

Blogkonyha írta...

Nagyon guszta lett, örülök, hogy ízlett a süti, és hogy tetszik a recept!!!

Moha írta...

M@rti nyugodtan tedd fel, én is sokszor változtatok recepteken a saját ízlésünk szerint, nem is mindig lesz olyan, mint az eredeti, de attól még finom!
Kriszti receptjeinél viszont nem nagyon szoktam változtatni, mert ami eddig tőle készült, mind ízlett a családnak is. Nem túl édesek a sütijei, szóval a mi szájízünk szerinti:))

Kriszti köszi, főleg a receptet, azt hiszem másba is fogom használni ezt a kókuszkrémet majd. Fiam meglátta, és mondta, hogy ugye a valóságban is elkészül megint? persze hogy megcsináltam:)))

M@rti írta...

Nem az íze, hanem a kinézete miatt vannak aggályaim:-)
(Azóta felkerült)
Egyébként nagyon népszerűvé tetted ez a receptedet(-teteket), már 3-an megcsináltuk azóta.

nempiskóta írta...

Kedves Moha!

Utólagos köszönet itt is a fantasztikus receptért (http://anempiskota.blogspot.com/2011/08/kor-golyobis-negyszogesitese-avagy.html) és persze a Mozart tortáért is (azt este posztolom új köntösben).

A mézeskalács is gyönyörű! Öröm hozzád újra és újra benézni!

Moha írta...

Márti megnéztem, roppant csinos lett! Kávésan meg egész biztosan finom is:))

Nempiskóta nagyon szívesen, finom kis süti ez. A Mozart-torta örök szerelem nálunk is, kiütötte a nyeregből az anyukámnál a kedvenc kávétortáját, pedig ez nagy szó!!
Örülök, hogy a munkáim tetszenek és szívesen jársz hozzám!

Névtelen írta...

hány napig bírná ki a süti hűtőben?
vagy másnap már nem olyan finom?

pepita

Moha írta...

Pepita szerintem 4-5 napig biztosan kibírja. Többnaposan is ugyanolyan finom, összeérnek az ízei.

Névtelen írta...

köszi.
pepita

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...