2011. augusztus 31., szerda

Egérlyuk és Malvinka






Nem gasztro, nézzétek el nekem, néha ilyen is van. A történet ott kezdődött, hogy Szepy ismeri a kicsilány egérmániáját, és elküldte nekem ezt a képet.
Beleszerettem azonnal, és gondoltam, hogy elkészítem mire a kicsi hazajön a nyaralásból a Páfránytól. Nálunk a minden lében kanál kiskutya miatt a földre nem kerülhetett fixen. Ezért a férjem elkészítette fából a kerítést és a mobil hátteret. Ezt megfestettem, készítettem némi struktúrpasztából teraszt, kifugáztam, az apró cserepekbe virágok kerültek, mellé "fű" szárított mohából.
A lányok babaházából kölcsönöztem kis asztalt, széket és teáskészletet. És meghorgoltam Malvinkát is, aki még hiányzott a két évvel ezelőtt készült egércsaládból. Malvin, Móric és Móricka már nagyon várta őt.

A kicsi lányom pedig nagyon-nagyon örült az egésznek:)

A Kifli és levendula blog  igazán kreatív szerzőjét pedig a kedves olvasók októbertől a Kifőztük állandó szerzői között köszönthetik!

2011. augusztus 29., hétfő

Mézeskalács keresztelőre cseresznyevirággal







Kincső tegnapi keresztelőjére készültek ezek a mézesek. Az Andi által választott idézettel készült szívet a keresztszülők kapták, a kisebb szíveket a nagyszülők.
A többieknek virág jutott.

2011. augusztus 27., szombat

Zebrakocka




Krisztinél láttam meg ezt a sütit, ebben a melegben is hamar elkészül, csak egy picit kell főzni a krémjét.
Nekem nagyon ízlik, a hagyományos kókusztekercset sosem szerettem, mert a cukros-vajas krémmel túl tömény. Ez viszont nagyon finom, nem túl édes, érdemes elkészíteni!

Hozzávalók  20 x 30 cm-es  tepsihez
a tésztához:

  • 50 dkg darált háztartási keksz
  • 5 evőkanál kakaópor
  • 3 evőkanál baracklekvár
  • 1 evőkanál rum
  • 5 dkg vaj
  • 5 evőkanál porcukor
  • kb. 3 dl tej
a krémhez:

  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 5 evőkanál porcukor
  • 5 dkg vaj
  • 15 dkg kókuszreszelék
a tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 kávéskanál olaj


Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverem a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzöm. Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal.
A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán a tepsi méretének megfelelő lapokat nyújtok belőle.
Az első lapot a tepsibe helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem.
Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd kockára vágva tálalom.

2011. augusztus 22., hétfő

Scali kenyér fűszeresen a Kata-játékra







Van a gasztroblogoknak egy nagyon kedves olvasója, Kata, aki kitalálta ezt a remek játékot. Adott három alapanyag plusz egy ráadás, ezekből kell receptet kreálni. Természetesen más is lehet az ételben, de a 3 adottnak szerepelnie kell, a ráadásnak nem feltétlenül.
Az alapanyagok a következők voltak a múlt hétre: paprika, hagyma, napraforgómag + szezámmag.

Nálam egy Scali kenyérke sült ki belőlük, a ráadás szezámmagba forgatva.

Hozzávalók
a tésztához:

  • 30 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 2 evőkanál burgonyapehely (elmaradhat)
  • 25 dkg öregtészta
  • 1 teáskanál só
  • 160-180 ml víz
  • 2 evőkanál tej
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dkg friss élesztő
az ízesítéshez:
  • 1 kápia paprika
  • 1 marék napraforgómag
  • 1 fej hagyma
  • 2 evőkanál olaj
a tetejére:

  • 1 tojásfehérje
  • szezámmag
A tészta hozzávalóiból robotgéppel lágyabb tésztát dagasztok.
Amíg ez elkészül, megtisztítom és felszeletelem a hagymát, majd kis lángon, kevergetve megpirítom két evőkanál olajban. Apró kockára vágom a paprikát.
A kész tésztát lisztezett deszkára borítom, ellapogatom és rászórom a hagymát, a napraforgómagot és a paprikát. Kézzel beledagasztom őket, majd a cipót letakarva duplájára kelesztem. Ez nagyjából 40-45 perc.

A megkelt tésztát kétfelé veszem, 30 cm hosszú hengerré sodrom őket. A szezámmagot tálcára szórom, majd a tojásfehérjével körben megkent hengereket beleforgatom. A két hengert összefonom, végeit aláhajtom, sütőpapíros tepsire teszem és további 30 percig kelni hagyom.
A sütőt bemelegítem 210-220 fokra, aljába kis fémedényben vizet teszek, és a kenyeret 35-40 perc alatt megsütöm. Rácson hagyom kihűlni.



2011. augusztus 19., péntek

Fehér tönkölykenyér és a Kifőztük kenyeres különszáma





Megjelent a Kifőztük magazin kenyeres különszáma! Letölthető az oldalról továbbra is ingyenesen.
Bemutatjuk a nagyvilág kenyereit, péksüteményeit, a megszokott stábon kívül vendég bloggerek is sütöttek velünk.
Köszönjük a közreműködésüket, velük együtt sikerült egy nagyon szép és átfogó válogatást bemutatni az olvasóknak!
Az én egyik receptem az újságban az új kenyér ünnepét köszöntő fehér tönkölykenyér.

Hozzávalók

  • 60 dkg fehér tönkölyliszt
  • 40 dkg öregtészta
  • 2 teáskanál só
  • 1 kávéskanál cukor
  • 1,5 dkg friss élesztő
  • 3 dl víz
  • 2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
  • 2 evőkanál olaj


Közepesen kemény tésztát dagasztunk a hozzávalókból. (Szükség esetén további 1-2 evőkanál vizet adunk hozzá.) Letakarva kelni hagyjuk, 20 perc után átgyúrjuk, majd újabb 20-30 percen át kelesztjük.

Ezután lisztezett deszkára borítjuk és kör alakúra lapogatjuk a tésztát. 4-5 cm szélességben behajtjuk a két szemben lévő szélét. A hajtott szélekre merőleges irányban föltekerjük úgy, hogy minden tekerésnél lenyomkodjuk, és közben a széleket is mindig behajtjuk egy kicsit.

A kapott veknit úgy tesszük sütőpapíros tepsire, hogy alulra kerüljön a tészta végződése. Letakarva duplájára kelesztjük, majd 2-3 helyen pengével vagy késsel bevágjuk.

220-230 fokra melegítjük a sütőt, kicsi fémedényben forró vizet teszünk az aljába. A megkelt kenyeret lespricceljük langyos vízzel, és 55-60 perc alatt megsütjük.
Rácsra téve hűtjük ki.

Tipp:
1. Ha valaki nem akar sok öregtésztát készíteni, akkor a kenyérsütés előtt 3-4 órával keverjen össze egy előtésztát, ami pont ehhez a kenyérhez elegendő:
20 dkg fehér tönkölyliszt, 5 g friss élesztő, 150 ml langyos víz, elkeverjük egy magasabb falú edényben és letakarva állni hagyjuk néhány órán át. Ezt használjuk a receptben megadott öregtészta helyett.

2. Öregtészta nélkül is készíthetjük, ebben az esetben 2,5 dkg élesztőt használjunk.


Gyümölcsös pite







Ezt a receptet E.Margit oldalán tanultam Nogeától. Én csak annyit változtattam, hogy a tésztába teszek sütőport is.
Nagyon finom, bármilyen gyümölcs jó bele, langyosan vagy hidegen egy kiadós leves után, remek második fogás.

Hozzávalók
a tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg hideg vaj
  • csipet só
  • 1 zacskó sütőpor (12 g)
  • 7-8 evőkanál hideg víz
a töltelékhez:

  • 60 dkg gyümölcs (nálam most szilva)
  • 25 dkg tejföl
  • 3 tojássárgája
  • 10-15 dkg porcukor (a gyümölcs édességétől függ)
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 1 citrom reszelt héja
  • 3 dkg liszt
a morzsához a tetejére:

  • 5 dkg hideg vaj
  • 6 dkg barna cukor
  • 7 dkg liszt
  • 1 teáskanál fahéj
A sütőport és a sót a liszthez keverem. Elmorzsolom a kockára vágott hideg vajjal, hozzáadom a vizet is és gyors mozdulatokkal omlós tésztát gyúrok belőle. Kinyújtom és kibélelem a 30 cm átmérőjű piteformámat vele úgy, hogy pereme is legyen.
Elterítem benne a kimagozott félbevágott szilvát. Ha a gyümölcs nagyon leveses, akkor kevés darált kekszet vagy diót szórok alá.
Bekapcsolom a sütőt 175 fokra.
Kikeverem a tejfölt a többi hozzávalóval és a gyümölcsre öntöm. Ezután 30 percig sütöm a pitét.
Közben elkészítem a morzsát. A vajat kockára vágom, és elmorzsolom a fahéjas cukorral és a liszttel.
A sütőből kivett pite tetejére szórom a morzsát és még nagyjából 30 percig sütöm tovább a süteményt.

Langyosan, vagy teljesen kihűtve vágom fel.

2011. augusztus 18., csütörtök

Bodzás kivisorbet



Ebben a melegben gondolom jöhet a fagylalt minden mennyiségben. Ez annyira egyszerű, hogy receptnek sem mondanám, de nagyon finom és frissítő lett.

Hozzávalók


  • 10-15 érett kivi
  • bodzaszörp ízlés szerint
  • 1 citrom leve
Meghámozom a kiviket, pürésítem a citrom levével, majd édesítem a bodzaszörppel.
Ezután a fagylaltgépbe töltöm és nagyjából 20 perc alatt elkészítem.

Fagylaltgép hiányában dobozban teszem a mélyhűtőbe és félóránként átkeverem botmixerrel, vagy villával a megfelelő állag eléréséig.

2011. augusztus 16., kedd

Mézeskalács keresztelőre levendulával






Keresztelőre készültek ezek a mézesek, a díszítés levendulából lesz, ezért választottam ezt mintának.
A csomagolásukra is levendulaszínű szalag került.

2011. augusztus 14., vasárnap

Csokoládés s'mores sütés nélkül





Tücsöknél láttam meg ezt a jó kis sütit, el is készítettem, nem csalódtunk, finom lett!
A mályvacukrot én készítettem hozzá, de természetesen boltiból is ugyanolyan jó lesz.

Hozzávalók

  • 20 dkg mályvacukor (saját készítésű, recept itt)
  • 10 dkg vaj
  • 1 evőkanál víz
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg háztartási keksz
  • 5 dkg mazsola
  • 5 dkg amerikai mogyoró (nálam most dió ment helyette)
  • 5 dkg dió

a tetejére:

  • 20 dkg étcsokoládé  (nálam csak 15 dkg, de elég volt)
A vajat a vízzel és a csokoládéval gőz fölött összeolvasztom. Elkészítem a pillecukrot, természetesen ízesítés és színezés nélkül. Amikor felhabosodott és készen van, belekeverem az olvasztott vajas csokoládét is.
Ezután fakanálra váltok és hozzákeverem a nagyobb darabokra tördelt kekszet, a mazsolát és a diót.
15 x 25 cm-es üvegedénybe simítom a masszát, és beteszem a hűtőbe 1 órára.
Gőz fölött megolvasztom a tetejére szánt csokoládét, és a megszilárdult massza tetejére kenem. Visszateszem újabb 1 órára a hűtőbe, majd ezután kisebb kockákra vágom.


Ha bolti mályvacukorból készül, akkor először azt keverjük a vízzel együtt felolvasztott vajhoz, amíg teljesen folyóssá nem válik. Ezután adjuk hozzá a csokoládét, és felolvasztjuk azt is.



2011. augusztus 10., szerda

Kefires lángos



Ha nyár, akkor lángos!  Ez a recept még a júliusi Kifőztükben jelent meg, az újság letölthető az oldalról.

Ez a lángos más, mint a kenyértésztából készülő társai. A tészta 3-4 napig hűtőben tartható, mindig csak annyi lángost sütünk belőle, amennyit frissen elfogyasztunk.

Hozzávalók

a tésztához:
  • 70 dkg liszt
  • 1 teáskanál só
  • 1 kávéskanál cukor
  • 40 dkg kefir
  • 2 tojás
  • 1/2 dl tej
  • 2 evőkanál olaj
  • 3 dkg élesztő
a tálaláshoz:
  • tejföl
  • reszelt sajt
  • fokhagyma

Lágy tésztát dagasztunk a hozzávalókból. Ha rövid idő múlva szeretnénk enni a lángost, akkor 30-40 percig letakarva kelni hagyjuk a tésztát. Ha későbbi felhasználásra szánjuk, akkor nagyobb méretű, fedeles tálban a hűtőbe tesszük.
Sütés előtt 3 ujjnyi olajat melegítünk egy nagyobb lábosban. Vékonyan beolajozunk egy tálcát. Olajos kézzel kisebb darabokat szakítunk a tésztából. Mindegyiket széthúzzuk, elvékonyítjuk a tálcán, így tesszük őket az olajba.
Közepes lángon 1-2 perc alatt pirosra sütjük a lángosok egyik, majd másik oldalát, és papírtörlőre szedjük őket.
Tejföllel, reszelt sajttal, apróra vágott fokhagymával tálaljuk.

Fontos, hogy a tálca és a kezünk olajos legyen, mert a tészta külsejét bevonó vékony olajréteg óvja meg a lángost attól, hogy sütés közben megszívja magát olajjal.

2011. augusztus 8., hétfő

Megjelent a Kifőztük augusztusi száma!




Megjelent a Kifőztük augusztusi száma, strandra vihető finomságokkal, befőzős ötletekkel!

Az újság ingyenesen letölthető az oldalról!

Jó olvasgatást és a nyár további részére jó időt mindenkinek!

2011. augusztus 5., péntek

Mézeskalács szív és virágok keresztelőre








Petra baba keresztelőjére készültek ezek a mézesek. A fő díszítő motívum került a kicsi mézesvirágokra is.

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...