2011. május 21., szombat

Barackos-krémsajtos torta



Ez a torta is nevezetes születésnapra készült, a gyerekeim fogadott nagypapája is idén 70 éves. Ezzel köszöntöttük őt, és a torta bekerült a Kifőztük májusi számába is. Az újság rövidesen újra letölthető az oldalról.

Hozzávalók 26 cm átmérőjű tortaformához
az alaphoz:
  • 20 dkg babapiskóta
  • 3-4 dl tej
a krémhez:
  • 40 dkg házi krémsajt vagy mascarpone
  • 35 dkg tejföl
  • 25 dkg túró
  • 2 dl tejszín
  • 4-5 evőkanál porcukor 
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 25 g zselatin
  • 1 dl víz
  • 1 nagy barackkonzerv 
a díszítéshez:
  • 2 dl tejszín
  • 1 zacskó habfixáló
  • 2 kávéskanál porcukor
  • 1 nagy barackkonzerv 
  • 1 kis zacskó színtelen tortazselé (nem zselatin!)
  • 2,5 dl a barack levéből
  • eper, kivi, narancs, lime
  • citromfűlevelek 
Sütőpapírkorongot vágunk a tortaforma aljába, mert a kész tortát csak ezzel együtt tudjuk átcsúsztatni a tálra.
Egy pillanatra tejbe mártjuk a babapiskótákat, és kirakjuk velük a forma alját. Lecsöpögtetjük, majd cikkekre vágjuk a barackot. Kis lábosban elkeverjük a zselatint a vízzel, és állni hagyjuk.
A krémhez robotgép táljában habverővel összekeverjük a krémsajtot, a tejfölt, a túrót, a porcukrot, a citromhéjat és a vaníliakivonatot. Közben hozzáadjuk a 2 dl tejszínből vert habot is. Kis lángon, kevergetve fölolvasztjuk a zselatint, elvegyítjük 3 evőkanál krémmel, majd hozzáöntjük a többi krémhez, és az egészet alaposan összekeverjük. A tortaformába öntjük a massza felét, kirakjuk a cikkekre vágott barackkal, majd ráöntjük a krém másik felét, és 2-3 órára hűtőbe tesszük.
A díszítéshez leszűrjük a barackot, és kis lábosba öntött 2,5 dl baracklében elkeverjük a tortazselét. Cikkekre vágjuk a barackot, és előkészítjük a többi gyümölcsöt. Elrendezzük őket a torta tetején. Kevergetve fölforraljuk a tortazselét, és forrástól számítva 1 percen át főzzük. Ecsettel vékonyan megkenjük a gyümölcsöket a zselével. Kevés porcukorral és a habfixálóval habbá verjük a 2 dl tejszínt, csillagcsöves habzsákba szedjük, és csíkokat nyomunk belőle a torta oldalára. Visszatesszük a tortát a hűtőbe, majd tálaláskor citromfűlevelekkel díszítjük.
 Tipp: ha a díszítéshez kivit is használunk, akkor csak tortazselével fényezhetünk (ebben karragén a kötőanyag), mert a kivi gátolja a zselatin dermedését.

12 megjegyzés:

Illéskrisz Konyhája írta...

Csodálatos torta! Micsoda színek! Gyönyörű!!!

egycsipet írta...

Jujj, ezek a tortacsodák! Gyönyörű lett ez is! :))

erika írta...

Gyönyörű kompozízió!
(szívet melengető dolog, hogy családotokban, még "fogadott" nagypapának is jut hely)

Márti írta...

Nálatok tényleg sok mostanában a szülinap:) de nem baj, mert még több gyönyörűséget kreálhatsz, az Ők és a mi örömünkre!

Aleda írta...

Művészi díszítés. Csodálatos!

Mónika írta...

Na ezt is elmentem, aztán egyszer csak sort kerítek rá. Gyönyörű.

családi tűzhely írta...

Meseszép lett!

Bianka írta...

Gyönyörű

Anazar írta...

Egyedi a díszítés!

Moha írta...

Illéskrisz köszönöm szépen!

Csipet aranyos vagy, köszi!

Erika köszönöm, igen, jut hely Lacinak is a szívünkben, főleg hogy a kicsilány már nem ismerhette az én édesapámat, és az apósomat is csak néhány évig élvezhette nagypapaként.

Márti így van, nálunk mindenki tavasszal született, leszámítva engem. Ez a torták időszaka:)

Aleda köszönöm szépen!

Móni köszi, mindjárt itt a vakáció, lehet tortázni:)

Családi tűzhely köszönöm!

Bianka köszönöm szépen!

Anazar köszönöm!

tücsi írta...

Gyönyörűűűű!!!!!!!!!!!

Moha írta...

Tücsi köszönöm szépen!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...