2010. április 9., péntek

Epres spiráltorta



Ez a torta is születésnapra készült, Keresztanyám párjának, gyerekeim tiszteletbeli nagypapájának.

Amilyen gyors és egyszerű elkészíteni, olyan finom.

A formázás ötlete Stahl Judit Gyors édességek című könyvéből származik, de a piskóta a nálam jól bevált, a krém pedig egy könnyebb változat.

Hozzávalók:  egy 30 X 40 cm-es tepsihez

tészta:

4 tojás

15 dkg cukor

15 dkg liszt

2 kávéskanál sütőpor

3 evőkanál olaj

3 evőkanál víz

töltelék:  1 kis üveg eperlekvár

krém bevonáshoz:

25 dkg  natúr krémsajt (nálam házi)

2-3 evőkanál porcukor

2 dl tejszín

(ha szeretnénk, hogy a krémnek jobb tartása legyen,akkor 1 zacskó Zselatin Fix is kell még)

tetejére: eper, citromfű

A sütőt bekapcsolom 180 fokra. A tepsibe sütőpapírt teszek. Az egész tojásokat a cukorral habosra verem a robotgéppel (legalább 10 perc), belecsurgatom  az olajat és a vizet is. Kézi habverővel óvatosan keverem hozzá a sütőporos lisztet. Belesimítom a tepsibe és kb. 10-12 perc alatt megsütöm. Hagyom egy pár percet hűlni, majd bekenem az eperlekvárral.

Ha teljesen kihűlt, hosszában 5 egyforma csíkra vágom. Az első csíkot feltekerem csigába és a tortatál közepére teszem. A többi csíkot mindig köré tekerem csigavonalban haladva.

A natúr krémsajt házi változatához egy tál fölé tett műanyag szűrőbe teszek egy vékony vászon anyagot/ gézt, ebbe öntöm bele a 450 gr-os 20%-os tejfölt. 2-3 óra alatt kicsurog a savó belőle, és marad kb.25 dkg natúr krémsajtom.(Ezt előző este is meg lehet tenni,reggelre tökéletes lesz.)

A krémhez habbá verem a tejszínt ( ha Dr.Oetker Zselatin fixet használok,akkor ehhez adom hozzá). Ezután adom hozzá a krémsajtot és ízlés szerint 2-3 evőkanál porcukrot.

A torta tetejét és oldalát is bekenem a krémmel és hűtőbe teszem. Tálalás előtt díszítem a felaprított eperrel és citromfűvel.

18 megjegyzés:

Lekvároskukta írta...

Gyönyörű lett Moha :)))
Megvan nekem is ez a könyve, sokszor szemeztem is a sütivel, de még nem készítettem el soha :)

mandy tarragon írta...

Nagyon szép lett :)

Bianka írta...

Gyönyörű, hirtelen nem találok szavakat ;)

Niki írta...

Mesésen gyönyörű:-DDDD

sedith írta...

Moha, drága, ez kész merénylet! Pedig milyen boldog voltam eddig, hogy isteni tejszínhabos kávét szívogatok!:D
Gyönyörű! És hogy finom, azt nem is kétlem!:)

Mszabu írta...

Milyen precíz munka!Isteni lehet!

Thrini írta...

Istenien néz ki!!

Gratuálok a Kifőztük 2.-höz. Ismét ügyesek voltatok!! :)

Moha írta...

Lekvároskukta köszönöm! Készítsd el,érdemes, én csak azért könnyítettem a bevonó krémen,mert nálunk senki nem szereti a tömény édes és nagyon zsíros krémeket.

Mandy, Bianka, Niki köszönöm szépen!

Edit a kávé mellé pont jó lenne:)

Mszabu köszi, tényleg finom!

Thrini köszönöm a csapat nevében is!

Wise Lady írta...

Hű de gyönyörű!

Moha írta...

Wise Lady köszönöm! Néha én is meglepődöm,hogy az egyszerű sütik/torták is milyen szépek tudnak lenni:)

Felhőlány írta...

Hmmm.... de guszta! Egyik nagy kedvencem... :) 2,5 kg eperrel indultam neki a hétvégének, hátha lesz belőle valami süti is... - nem lett... :)

Moha írta...

Felhőlány legközelebb dugj el egy keveset belőle,hátha sikerül a süti is:)

Kata írta...

És én ezt még nem is láttam... Moha, behalok, annyira széééép!

Moha írta...

Kata köszönöm, pedig ez még a mutáns import eper,ha lesz már igazi hazai,azzal érdemes kipróbálni!

Kata írta...

Moha, az jutott eszembe, hogy van nekem egy hasonló formázású kávétortám, azt is anyu szülinapjára készítettem 3-4 éve, megpróbálom előásni valahonnan, mert az is fincsi volt.

Moha írta...

Kata ez nagyon jó formázási mód, ha elég tartása van a kávékrémnek,akkor simán lehet így feltekergetni.

Szemi írta...

Ez istenien néz ki!

Moha írta...

Szemi köszi!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...