2010. április 20., kedd

Csokoládés pöffeteg


Végigolvastam a neten található recepteket, mindegyikből csippentettem valamit, ami tetszett, így került bele kávé is, és kialakult a nekünk finom végeredmény.
Hozzávalók:  30 db-hoz

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 5 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 5 dkg cukor
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 1 evőkanál tej
  • 1 evőkanál rum / Amaretto likőr
  • 1 kávéskanál nescafé
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 15 dkg liszt
  • 1 púpozott evőkanál kakaópor
  • 1 teáskanál sütőpor

hempergetéshez: porcukor


A vajat a csokoládéval gőz fölött összeolvasztom, félreteszem. A tojást a cukorral robotgéppel habosra keverem, mehet bele a vanília, a tej, a rum, a nescafé, a fahéj és a vajas csokoládé is.
A lisztet és a kakaóport összeszitálom, beleteszem a sütőport is, majd ezt is a többihez adom és jól összekeverem.
Egy nagyobb folpack darabra 4 cm átmérőjű hengert formálok a tésztából, beletekerem és egy éjszakára hűtőbe teszem.
Másnap 1 cm vastag szeleteket vágok belőle, vizes kézzel gombóccá formázom és alaposan meghempergetem a porcukorban. Sütőpapíros tepsibe teszem egymástól ujjnyira és előmelegített sütőben 180 fokon 12 perc alatt megsütöm őket. A tepsin hagyom kihűlni, utána teszem tálra, vagy egy dobozba.
Több receptben van mogyoró vagy más olajos mag a liszt egy része helyett, így még nem próbáltam.

37 megjegyzés:

Ami írta...

Többször láttam már ezeket a jópofa sütiket a TV-ben, Martha Stewart konyhájában legutóbb. Kicsit macerásnak tűnik, bár nagyon dicsérték a végeredményt.
Megér bajlódni vele? :)
(nagyon guszta ám! :)

Melinda írta...

Nagyon guszták! Régóta figyelgettem már ezt sütit, de ilyen formásakat még nem is láttam, és az íze biztos finom.

Chef Viki írta...

Úúúúú, de szuper! Egyet szívesen becsapnék most a számba :-)

Bianka írta...

istenien néz ki, igazi pöfetegek :))))

Notburga írta...

Nem is olyan macera! És biztos nagyon finom, kipróbálásra való :-)

Moha írta...

Ami igen, a kilencéves kislányom simán elkészítette, az én segédletemmel. (csokiolvasztás)
Finom lett, megéri elkészíteni. A tészta összeállítása nem több 15 percnél, a gép összekeveri:) Másnap csak gombócolni,sütni kell.

Melinda köszönöm, tényleg finom, mondjuk mi levettük a cukrot a tésztában,így egy kellemes keserűcsokis ízt kaptunk!

ChefViki postázom!

Bianka köszönöm,tényleg olyanok! Kicsilány nézett is,mikor mondtam mit sütünk: ez gomba lesz??

Notburga valóban nem!

Daisy írta...

Gyönyörű!!!
Nekem nagyon ízlik ez a sütemény, de az enyémek nem voltak ilyen formásak.

Moha írta...

Daisy köszi, az első adag nekünk sem lett ilyen szép,mert csak két órát volt hűtőben,állítólag a titok nyitja az egész éjszakás hűtés.

Viki írta...

Gyönyörüek, formásak, s olvasva a receptet, tuti finomak is. Jó lenne most csak egy falatnyi.

Doctor Pepper írta...

nagyon guszta. szuper! el is mentem. és különben is, a kenyér óta neked mindent elhiszek:)

Viki írta...

Moha! Bocsi, de hamar elküldtem, amit írtam, s elnézést, hogy itt jegyzem megy. Hétvégén elkészítettem a tejszínes meggyfagyidat, az ostyarecepted szerint az ostyákat. Igaz, majdnem leégett minden újjam a tölcsér pödörgetése közben, de istenien sikerült. Az első adagból sajnos fotó nem készült, mire észbe kaptam, a lányok be is nyalakodták. De vár a többi rájuk és akkor lesen leszek, s fotózok. Köszönöm szépen a fagyi és az ostya receptet.

Bori írta...

Hát ez valami hihetetlenül viccesen néz ki, és biztosan finom is nagyon!!! Egyszerűen mosolyogni támad kedvem, ahogy ránézek :-)

Moha írta...

Viki ha leporolod belefér a diétába is:)
A tölcséreket én már úgy készítem,hogy egy pamutkesztyűvel fogom és formázom,mert különben azbesztkéz kellene hozzá.Örülök,hogy ízlett a fagyi is!

Doki aranyos vagy, ez tényleg finom! Még a család étcsokit nem kedvelő tagjainak is ízlett.

Bori köszönöm,valóban mókásak:)

Felhőlány írta...

Húúú... Nagyon szép lett! Nekem sem sikerült elsőre, de most már tudom, hogy hol rontottam el... (1 órát ült a hűtőben a tészta) :)

Moha írta...

Felhőlány köszönöm, ennek valóban kell az egy éjszakás hibernálás.

szepyke írta...

Jelentem, lassan ismét a régi vagyok, tehát van étvágyam, sőőőőt, kezdek éhesedni, így négy napi víz után! :))
Jöhetek, vagy már ennek annyi?:)

Moha írta...

Ez jó hír végre! Ennek már annyi, de süthetek:)

Andi/cuki írta...

Micsoda jópofa!Szuper!:-))

Moha írta...

Andi köszönöm!

Névtelen írta...

Elkészítettem, és finom. De reggel mikor neki akartam kezdeni az előző nap elkészített tésztának, akkor kőkemény volt, így egy jó időt állni kellett hagyni, hogy formázható legyen. Sütés közben meg ahogy melegedett és lágyult, magába szívta a porcukrot jobban mondva a porcukor szívta magába a zsiradékot, és nem lett ennyire szép fehér, mint a tied.
Zsozsó

Moha írta...

Zsozsó ez igaz,valóban kőkemény,de pont ez a lényeg!
Ahogy a levágott szeleteket elkezded a kezeddel gombóccá formálni,a kézmelegtől alakítható éppen annyira,amennyire kell. A porcukornak pedig jó vastagon kell rajta lenni,akkor lesz ilyen. Ha hagyod a tésztát megpuhulni formázás előtt,akkor sütés közben terül és több zsiradékot enged ki.Próbáld ki még egyszer!

Névtelen írta...

Köszönöm a tippeket! Biztos fogom még készíteni, mert akik nem látták a te képedet, azoknak ez nem volt probléma, hogy nem elég fehér, gyorsan befalták a kétszeres adagot:)
Zsozsó

Moha írta...

Zsozsó sok sikert hozzá, örülök,hogy ízlett!

Névtelen írta...

Szia!

Mindent úgy csináltam, ahogy leírtad. Igaz, nem egy éjszakát állt a hűtőben, hanem reggel 9-től este 9-ig. De ez nyilván ugyanaz, mintha estétől reggelig lett volna a hűtőben. Nem hagytam állni a tésztát, ahogy kivettem, rögtön formáztam. Addig nyilván szobahőmérsékleten volt, amíg egy tepsire valót kigombócoztam és beporcukroztam. Az első tepsinél - merthogy dupla adagot készítettem - még volt pár darab, aminek repedezett lett a felülete, de korántsem olyan szép, mint a tiéd. A második tepsiről inkább ne is beszéljünk...teljesen ráolvadt a cukor. Az íze? Nálunk biztos nem fog gyorsan fogyni, mert nagyon száraz, morzsálódik. Bár lehet hogy túlsütöttem, de mikor korábban néztem meg, akkor nyomásra még puha volt, ezért hagytam még a sütőben.
Szóval én vagyok a kivétel, akinek nem sikerült a süti, sem küllemre, sem ízre. :((
Ili

Moha írta...

Kedves Ili nagyon sajnálom, hogy nem sikerült! A szépség egy dolog, de ha száraz lett, akkor biztosan túlsült. Van néhány sütemény, aminél a sütési idő nagyon sokat számít. Ez is ilyen.
Azért érdemes egy próbát tenni vele, csak nagyon figyeld az órát, amikor kiveszed és még puhának érzed, az nem baj, a saját melegétől még tovább keményedik egy picit.

Névtelen írta...

Köszönöm, egyszer majd ráveszem magam és újra megpróbálom!
Ili

Moha írta...

Ili szívesen, és sok sikert hozzá!

ildikó írta...

Ez lesz Melindabarátnőm karácsonyi ajándéka egy jópofa dobozban. Köszi

Moha írta...

Ildikó nagyon szívesen, remélem ízleni fog neki!

Névtelen írta...

Lanyok fontos kerdes: meddig all el ez a pofeteg es mibe tegyem?

Moha írta...

Szerintem ez a süti biztosan eláll 1-1,5 hétig. Teljes kihűlés után zárható dobozba teszem, és ha egymásra kell pakolni, akkor közéjük zsírpapírt tennék.

Névtelen írta...

Legelső ránézésre azt hittem, muffinok, de mikor jobban megnéztem, akkor láttam, hogy kis gombócok. Nagyon guszta, talán ha kicsit gyakorlottabb leszek, megpróbálom megcsinálni!

Moha írta...

Titanilla ez nem olyan nehéz, ha betartod a leírásban lévő kis trükköket, akkor biztosan sikerül!

Névtelen írta...

Kedves Moha! Régóta nézegettem a különféle pöffeteg-recepteket, most karácsonyra pedig el is készítettem, méghozzá a biztonság kedvéért a Te recepted alapján. Nem csalódtam még ezen az oldalon, most sem :) Nagyon-nagyon finom és szép lett. Annyit változtattam csupán, hogy kávé helyett egy narancs héját reszeltem bele a dupla adagba. Több, kis adaggal dolgoztam a gombóckészítésnél, a többit a hűtőbe tettem addig, így nem olvadt meg. Ez a fahéjas-narancsos-rumos-csokis összeállítás nagy siker lett! Ajánlom mindenkinek!!! És köszönöm! Betti

Moha írta...

Kedves Betti nagyon köszönöm a visszajelzést! Örülök, hogy neked is jól sikerültek a pöffetegek, és a narancsos ízesítés biztosan nagyon jó lett. Ki fogom próbálni én is így!

Névtelen írta...

Megsütöttem, nagyon finom lett!

Moha írta...

Kedves Névtelen, köszönöm a visszajelzést, örülök, hogy ízlett!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...