2012. május 17., csütörtök

Eperhabtorta



A kicsi lány tortája ez lett az idén. Kakaós piskótalapot kért az aljára, ez nem látszik, mert kicsit kisebbre zsugorodott, mint a tortaforma, és amikor ráöntöttem a krémet, az befedte oldalt is. De ízre passzolt hozzá, finom volt együtt.

Hozzávalók 26 cm-es tortaformához
a piskótához:

  • 2 tojás
  • 8 dkg cukor
  • 2 dkg kakaópor
  • 6 dkg liszt
  • 1 csapott kávéskanál sütőpor
  • 2 evőkanál víz
  • 2 evőkanál olaj
a krémhez:

  • 30 dkg eper 
  • 1 citrom leve
  • 30 dkg natúr házi krémsajt vagy mascarpone
  • 10 dkg tejföl
  • 10 dkg joghurt
  • 15 dkg porcukor
  • 4 dl tejszín
  • 25 g zselatin 
a díszítéshez:

  • eper
  • citromfűlevelek
A sütőt bekapcsolom 180 fokra, a tortaforma aljába sütőpapírt teszek.

Az egész tojásokat a cukorral habosra keverem a robotgéppel, legalább 10 percen keresztül. Összeszitálom a lisztet a kakaóporral és a sütőporral. A tál szélénél a tojáskrémbe csurgatom az olajat és a vizet, majd kézi habverővel óvatosan belekeverem a lisztet is. Egyenletesen a tortaformába kenem, és 10-12 perc alatt megsütöm, majd hűlni hagyom.

Az epret összeturmixolom a citrom levével, kis lábasba teszek belőle nagyjából 6-8 evőkanálnyit és elkeverem benne a zselatint.
A tejszínt habbá verem, félreteszem. Habosra keverem a natúr házi krémsajtot, a tejfölt, és a joghurtot a porcukorral, meg a maradék eperpürével. Beleforgatom a tejszínhabot is. 
A zselatint kis lángon folytonos keveréssel feloldom, majd a tűzről levéve elkeverem 3-4 evőkanál krémmel.
Ezt a többi krémhez öntöm, alaposan összekeverem, majd a tortaformában lévő piskótára töltöm. Legalább 2-3 órára hűtőbe teszem, ezalatt megszilárdul.
Tálalás előtt egy késsel elválasztom és leszedem róla a tortakarimát, a tortát tálra csúsztatom, majd eperrel és citromfűlevelekkel díszítem.







12 megjegyzés:

Emi írta...

Elragadóan gyönyörű! És elképzelem az ízét is...:) Imádom az ilyen egyszerű, nem túlcsicsázott, szolidan szép tortákat!

Csibe írta...

Gyönyörű, és van benne meglepetés is :)

gandi írta...

Gyönyörű!!!

paariza írta...

Ez csodás ! Nagyon finom lehet !

Névtelen írta...

Huuu, Hu huuuu! Micsoda megerzessel jottem!es igazam lett.Most meg igy csak torolgethetem a szamat mert a Pavlov reflex rendesen mukodik ilyen torta lattan! HA ez itt lenne! Csereljunk MOHAM: En kuldok neked Parmezanos Hajtovanyt es Te erre korcsolyaztatod ezt a szep szelet epertortat.Nagyon szep lett!
Szia: ILDIKO

Névtelen írta...

Isten éltesse a lánykádat! Ne vedd rossz néven, de megfigyeltem hogy a legtöbb tortád csak egészben van lefotózva, szeletben nem. Csak én lennék kíváncsi a belsejére?
Anna

Moha írta...

Emi, köszönöm, most ilyen egyszerűt kért a kicsi lány, azért voltak már csicsásabb óhajai is:)

Csibe, köszi, hát nagy meglepetés nem volt, csak az a kis piskóta...

Gandi, köszönöm!

Paariza köszi, finom, könnyű torta lett!

Ildikóm, jókor jöttél, jöhet a hajtovány cserébe!

Anna, köszönöm szépen, átadom neki!
Általában azokat a tortákat fotózom le szeletben is, amelyeknek a belseje érdekes, vagy más lehet. Itt egy homogén rózsaszín habkrém van, alul a kakaós piskótával, hasonlóan ehhez a tortához:
http://mohakonyha.blogspot.com/2010/05/epertorta-egerekkel.html
Ennél látszik a piskóta, mert nem bénáztam el, kikentem a szélére, míg ennél meg összezsugorodott a hűlés alatt, így nem látszik.
Amúgy amikor elkészült lefotóztam, aztán amikor 12-15 éhes ember lesi a kezemet, hogy vágjam már a tortát, akkor nem állok neki szeletet fotózni, csak ha muszáj.
Az érdekes tortáknál, mint az orosz krém, a Mozart, vagy a feketeerdő, vagy a mandulás csokisnál az első recept, készült szeletfotó is.
Ez így lesz ezután is, ha érdemes,lesz kép róla szeletben is.

Blogkonyha írta...

Első látásra beleszerettem! Nem gondoltam volna, hogy van benne piskóta is! Nagyon csodálatos!

Névtelen írta...

A torta nagyon szép és tudom, hogy finom is, én is készítem.
Egy ötlet, én ehhez a tortához az Alsa gyümölcskocsonyát használom, ami a zselatint helyettesíti és emiatt cukrot sem szoktam már belekeverni. Egy ilyen mérethez 2 db Alsa elegendő.

Moha írta...

Kriszti van benne, de tulajdonképpen anélkül is el lehet készíteni. Akkor marad a krém, és a sok gyümölcs:)

Kedves Névtelen, ismerem az Alsa gyümölcszselét, szoktam is használni sütik, torták tetejére. Ilyen tortába nem tenném, mert az eperízt aroma és színezék adja benne, ennek a tortának a lényege pedig pont a valódi, friss gyümölcs. Attól legyen eperíze, meg színe.

BenceIldije írta...

Megcsináltam, és hatalmas sikert aratott! Nagyon finom lett, és gyönyörű. Nagyon köszi! :-)

Moha írta...

BenceIldije nagyon örülök, hogy ízlett! Köszönöm a visszajelzést is:)

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...