2010. január 31., vasárnap

Vadas zsemlegombóccal


Nálunk így készül, a Nagyi receptje szerint, persze ez az étel is ahány ház, annyiféle.

Nagy adagot írok le, a munka vele így is ugyanannyi, viszont 2 napi ebéd megvan, vagy lehet fagyasztani belőle.

Hozzávalók:

1,5 kg marha / sertés hús

4 nagyobb sárgarépa

2 fehérrépa

1 kis zeller

2 nagy fej vöröshagyma

4-5 gerezd fokhagyma

bors, 2 babérlevél, 4-5 borókabogyó, fél citrom héja

1 citrom leve

1 dl fehérbor

kevés füstölt szalonna

2 ek. cukor

1 ek.mustár

2 dl tejszín

2 púpos ek.liszt

zsemlegombóchoz:

4 száraz zsemle

50 dkg liszt

2,5 dl tej

2,5 dl víz

1 tk.só

petrezselyemzöld


A tisztított zöldségeket karikára, kockára vágom, a hagymát vastagabb szeletekre, a fokhagymát csak megtisztítom. Egy nagyobb lábosba teszem, hozzáadom a babérlevelet, borókabogyót, frissen őrölt borsot, a citrom vékonyan lehántolt héját és annyi vizet, ami bőven ellepi.

Felforralom és félreteszem hűlni.

A húst felszeletelem, a kihűlt pácléhez adom a citrom levét és a hússzeleteket is. Lefedve áll egy éjszakát a hűtőben.

Másnap a hússzeleteket kiveszem, lecsöpögtetem, sózom, borsozom és egy serpenyőben átsütöm a szalonnazsíron. Visszateszem a páclébe, teszek bele egy ek. sót, hozzáöntöm a bort és puhára főzöm.

Kiszedem a húst és a babért, borókabogyókat, citromhéjat kidobom a léből. Botmixerrel pürésítem a zöldségeket benne.

A cukrot egy evőkanál vízzel karamellizálom, ráöntöm a zöldséges lét. A lisztet elkeverem a tejszínnel és a mustárral, kevés forró lével hígítom, majd az egészhez öntöm és összeforralom. Megkóstolom és ha kell, igazítok az ízén egy kis citromlével, sóval. Visszateszem bele a hússzeleteket.

A zsemlegombóchoz kockára vágom a zsemléket és pici olajon megpirítom, vágott petrezselyemzöldet teszek hozzá. A lisztből a tejjel, vízzel, sóval nokedlitésztát keverek, hozzáadom a zsemlekockákat is. Vizes kézzel gombócokat formázok és forrásban lévő vízbe teszem őket. 5-8 percig főzöm, kiszedve fedeles tálban melegen tartom, míg az összes elkészül.


20 megjegyzés:

L.Krisztina írta...

Na ez az étel aminek elvileg már vagy 50 szer neki álltam de még soha nem csináltam meg.
Nagyon guszta !!!!

Névtelen írta...

Én ugyanígy főzöm!Szinte hihetetlen!

Limara írta...

nagyon szeretem, de csak én, ezért nem főzök. vagy 10 éve nem ettem :((

Mónika írta...

Hát én is imádom el is mentem a receptet.:))

BeckZsu írta...

Eredetileg ezt terveztem mára, aztán nem kaptam szép húst, később meg már a hó miatt elhalasztottam az egészet. Talán jövő vasárnap meglesz, nagyon szeretem...

Moha írta...

L.Krisztina akkor itt az idő, ne csak elvben, főzd meg! Nem olyan nagy macera, és tényleg sok lesz belőle, 2 X 5 adag biztosan.

Névtelen tudod, nincs új a nap alatt:)

Limara akkor már tudom mit viszek neked aug.20-án!

Móni ez végre egy mindenki kedvence étel nálunk is!

BeckZsu nálunk a család kikövetelte, ezért szombat reggel kiástuk magunkat a hó alól és beszereztük a hozzávalókat:) A húst a férjem nélkül meg sem lehet venni, amilyen macerás, ha tehetné, ő lőné a tányérravalót. A henteseket őrületbe kergeti.

Kata írta...

Ez a kedvenc ételem, de az én családom nem szereti, azért anyukámmal kettesben szoktuk elkövetni, ha a többiek nincsenek közelben. Én másképpen készítem, de a képek láttán nem hinném, hogy ízileg nagy különbség lenne...

Moha írta...

Kata én is azt tapasztalom, ez egy megosztó étel, vagy rajong érte valaki, vagy egyáltalán nem eszi meg. Azért jó, hogy Anyukád társul:)

szepyke írta...

Nah, itt vagyok. Kaja, van?

Andi írta...

Én nem igazán szeretem a vadast.
Vagy nem ettem még igazán jót? Az is lehet!
A zsemlegombóc annyira guszta!!!!

Raindrop írta...

Gyönyörű! Nálam toplistás a vadas, annyira szeretem, de Anyukámtól kapom még mindig egyenesen a fagyasztóba!
A gombócot csinálom meg hozzá frissen.
Sosem mertem még nekiállni...

Moha írta...

Szepy ha ezt szereted,akkor igen!

Andi próbáld ki egyszer,talán fél adagból, akkor kiderül, hogy szereted-e?

Raindrop köszönöm, azért nem olyan nagy dolog,próbáld meg egyszer!

mandy tarragon írta...

én pulykából szoktam, abból is finom :) A szósz meg a zsemlegombóc a legjobb az egészben.

Moha írta...

Mandy én még csirkéből is néha, és simán ellennék a szósszal és a gombóccal.

Ízlésszindróma írta...

Mennyire imádom!! Legközelebb kipróbálom a receptedet! köszi

Moha írta...

Ízlésszindróma remélem ízleni fog!

ildikó írta...

Szia Moha!Én nem ihatok alkoholt. Mit gondolsz milyen lesz ha kihagyom a fehérbort?

Moha írta...

Ildikó a főzés során a bor alkoholtartalma elpárolog, de ha tartasz tőle, nyugodtan hagyd ki! Finom lesz nélküle is.

Hogyan írta...

Köszi!

Moha írta...

Szívesen!

AddThis

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...